Elkezdődtek a Nagy Duett élő adásai. A tíz páros közül Pataky Attila és Görög Zita búcsúzott elsőként. A sztárvendégek Radics Gigi és Tóth Vera voltak.
Hetek óta lázasan készülődtek a Nagy Duett résztvevői. A műsort Liptai Claudia és Till Attila vezetik, a zsűritagok pedig Balázs Klári, Dobrády Ákos és Kasza Tibor.
Elsőként lépett színpadra Görög Zita és Pataky Attila, akik a Rapülők Áj láv jú című nótáját adták elő, a zsűri 19 pontra értékelte a produkciót. Utánuk következett Dopeman és Szinetár Dóra, akik a Váradi Roma Café Egész éjjel figyeltél című dalát adták elő, 24 pontot zsebeltek be érte.
Zsidró Tamás és Szandi folytatták a sort, a Neoton Família híres slágerét, a 220 felettet adták elő a színpadon, az ítészek 20 pontra értékelték a produkciót. Negyedikként Gáspár Laci és Erdélyi Mónika lépett színpadra egy Cher dallal, úgy tűnt, sikerült túllendülniük azon, hogy Laci az első próbát kihagyta, 22 pontra értékelte őket a zsűri.
Görög Zita és Pataky Attila – Áj láv jú
Détár Enikő és Kovács Lázár egy Sinatra slágerrel 21 pontot zsebelt be. Elvis Prestley Hounddog című világhírű dalát Szulák Andrea és Papp Gergő szállították, a produkció 25 pontot ért a zsűrinél.
29 pontot kapott Király Linda és Szabó Győző, ők egy The Rolling Stones dallal, a Satisfactionnel nyitottak, és egyből az élre énekelték magukat. Csézy és Gesztesi Károly a Nagy utazás című örökzöldet énekelték el, 24 pontot adtak nekik a zsűritagok. Csézyéket Kökény Attila és Cseke Katinka produkciója, a Majdnem szerelem volt követte, amely 21 pontot ért.
A sort a talán legfurcsább összeállítású pár, Lakatos Márk és Bangó Margit zárták, 28 pont lett a jutalmuk a Pálinka dallal.
A nézői szavazatok sem segítettek a sereghajtó pároson, így Pataky Attila és Görög Zita esett ki. A jövő héten kilenc páros folytathatja a versenyt.

Pataky Attila és Görög Zita még a próbán - ők búcsúztak elsőként
Nagy Duett elsőre. Mi az– volt ez?
A Liptai teljesen el van szállva magától,évek óta a búgó hangján cinkel mindenkit?
Ez szakma? Őt kellene már bezárni és etetni a rácson keresztül.
A Kasza T? Vigyázzunk,mert ő nem szereti a névtelent és nyílt levelekre képes.
De ilyen torz fejjel,jó hogy pörög a nyelve,de annak 90%-a értelmetlen.
A Dobrády-n kívül,amit a másik kettő csinál,az öncél.
Aki kezdték a műsort(nagyon rossz szám választással),ki is estek.Érdekes.
Sőt a nyitás értékelése a későbbiekre is hatással.Szabóék,Bangóék,Szulákék között dől el a verseny.
Talán a Csekéék még a sötét ló.A Cseke a legőszintébb(még él),mint aki a szomszédból jött.Nem évek alatt megtervezett bábú,mint a Liptai.