2012. november 10. Szombat, X-faktor 5. döntő. Már csak nyolcan versenyeztek.
A héten megtudtuk, hogy Ördög Nóri babát vár, ezt egy korábbi cikkünkben meg is írtuk. Az x-faktor 5. döntőjéből az is kiderült, hogy Fehér Zoltán újra elvette feleségét egy templomi, esküvői szertartás keretein belül.
Már csak 8 produkciót láthattunk egymással versenybe szállni. Ahogy közeledik a finálé – persze ahhoz még pár adás le fog menni – egyre kiélezettebb a verseny, egyre nagyobb stressz nehezedik a versenyzők vállára. No, de vágjunk is bele a közepébe:
A versenyzők prudukcióit az alábbi linkeken nézheted vissza (kattints rá)
Fehér Zoltán | Stone | Antal Timea | Like | Zámbó Krisztián | Oláh Gergő | Szabó Dávid | Csobot Adél
Amíg a versenyzők azon izgultak, hogy ki kap megfelelő számú nézői szavazatot, addig Muri Enikő – a korábbi x-faktor verseny legjobb női énekhangja – szórakoztatta a nagyérdeműt egyik legújabb slágerével.
Természetesen, mint minden héten, ezúttal is egy versenyzőnek távoznia kellett.
X-faktor Párbaj: Zoli és Stone
Stone és Fehér Zoli maradtak párbajozni. Kis híján, de a Like előttük jutott tovább a következő döntőbe. Zoli kezdte a párbajt, aki már harmadszor állt a párbaj zónában, ami nyilván jelent valamit (kevés szavazatot kapott mindig). Majd utána Stone következett.
A végeredmény a mentorok döntése alapján született meg:
Fehér Zoltán kiesett az x-faktor 5. döntőjéből

Fehér Zoltán kiesett az x-faktorból (fotó: rtlklub.hu)
A versenyzők prudukcióit az alábbi linkeken nézheted vissza (kattints rá)
Fehér Zoltán | Stone | Antal Timea | Like | Zámbó Krisztián | Oláh Gergő | Szabó Dávid | Csobot Adél
Ha kedveled az x-faktort, nézd következő héten is az RTL Klub-ot (szombat: 19:30) és tarts velünk a kartc.hu-n, az élő adás ideje alatt.
Na, most jöhetnek a lájkok 🙂
Meg mindig nem hiszem el hogy Zoli ki esett.Annyira sajnalom.De remelem hogy valaki fel figyelt ra.Meg erdemli annyira szep szines selymes dallamos a hangja .Szivem melyebol sajnalom hogy igy tortent.Malek az este azt mondta hogy ‘nem ti kellene itt alnatok’ amikor a parbaj volt de a multkor se nem Zolinak kellet ott alni es Maleknak nem Zolit kellet ki szavazni .Malekra nagyon meg haragudtam nem hiszem el hogy mit csinalt es mit csinal itt mar tul melyen le nyultak a szemetben sok az erdek mar nem a regi xfaktor Zolit egy jo hang ki szavazzak Zambo krisztianmind amelett hogy ki volt az apja nem tud enekelni nem tudtam vegig nezni szombat este annyira falcs ezt nem lehet ki javitni soha mert nincs hangja az enekleshez es nem is lessz soha de persze benn marad gergo ellen van az biztos Malek is meg Fero is ezt lehetett latni szombaton Ildiko egy nagy kedo jel meg aztam majd merre fujja a szel .Ston nak is mar eleg volt.Neki van egy rekedt hangja es annyi. Eleg volt.Jo fulu magyarok szavazatok Gergore neki nem szabad ki esni nrki Zoli ert is kell nyerni .Haj ra Gergo ne hadd magad se te se Geszti .Legalabb Geszti meg mondta szombat este is az igazat .Puszi gergo NE ADD FEL!!!!!!
Zoli! Még most is vérzik a szívem miattad. De ne búsulj, aki számít, az fel fog figyelni Rád, arra pedig senki sem fog szakmailag, aki tehetségtelen. Imádom a hangodat, sok sikert!
Mélyen egyetértek azokkal akik sajnálják, hogy Fehér Zoli is kiesett a versenyből. Ez a műsor lassan szerintem sem arról szól, hogy ki a tehetséges. Zámbó Krisztiánt szánalmasan gyengének tartom, és nem értem miért nem esett még ki, de én is azt hiszem, hogy aki az apja rajongója volt az bizonyára rá szavaz. Bár ezzel magamat is meghazudtolom kicsit, mert én azok közé tartozom akiknek elég sok dala tetszett, tetszik az apjának, de a Krisztiánra sohasem szavaznék, mert van fülem. A Stonnak különleges hangszíne van ugyan, de annyira nem jó, hogy végül ő nyerje meg a versenyt. A lánytriót sajnálom, a Gergőnek drukkolok.
meg hogy Ildikot ne bansa senki mert o almokat akar meg valositani szep almok mint a zamboe is nem ? nem tud enekelni de alma i vannak nekem is hogy szepseg kiralyno legyek de elobb be nezek a tukorbe Zolival tartottam es gergovel Hajra Gergo csak te maradtal . De geszti jol mondta ki esnek jo hangok es zambo a nagy sukett benn marad.tessek teccik nektek ma este is benn marad.Tessek pont most nezem A nagy bot fulu benn lesz a finaleba Mar mondja meg neki valaki hogy menjen a fenebe NEM JO NEM IS TUD ENEKELNI NEM IS BIROM HALGATNI TEGYETEK KI ZAMBOT MIT KERES ITT nem hiszem el hogy tovabb megy EMBEREK EBREDJETEK FEL MAR .SZoval jobb mint Zoli ? Nem sose sose!
Őszinte beszólás.
-szerintem a roma tudja hogy vezet és ezért romásodik.Kezd áradni róla az az az maga mutogató energia.A felesége meg hajtja,hogy most rabolható.
De egyes cigányok és az apjuk telefonján logó,egyes tinilányok,szerintem jobban csalnak a net like-al,mint a munkás magyarok.
Még nem dőlt el a verseny,Antal,Csobot ott van.Erről a Szabóról meg senki nem beszél,lehet a színháza befektet:)
-A Fehér nem kellett a szavazóknak,újukat sem mozgatták.Szóval jól döntött a csótány.(Feró)
Visszanézve a döntőkben nyújtott teljesítményeket, megállapítható, hogy a zsűri nem állt a feladata magaslatán, amikor Fehér Zolit kiejtette.A fiúk közül csak Oláh teljesítménye ért fel hozzá,Antal Timit sem tartom olyannak, aki többet produkált volna.A nézői szavazatokra hivatkozás -az, hogy neki kellett a legtöbbet párbajoznia- azért nem helyes érv,mert a nézők között előítéletek vannak, és mendemondák keringenek.
Ez a döntés, tovább fokozza a bizalomhiányt, azt erősíti bennünk, hogy nem tiszta a verseny!Legalább a zsűrinek kellene szakmailag korrektnek lennie!
Zoli, sok sikert, mutasd meg nekik, hogy szégyellhetik magukat döntésükért!!!!!!
ez az x faktor igen szetszort kiveve gergot es davidot ovek a donto es a foszerep krisztian pedig hagyon fen az eneklesen es maradjon csak az o kis szferajaban van hangja de nem az x faktornak felel meg ezt a suket is halja es megegyszer gergo szuper
ja es keresztes ildikot ne bantja senki o egy igaz szivu ember es probal almokat megvalositani azok szamara akik mernek almodni
A Malek tartja bent az Adélt? Mi?
A néző tartja bent az Adélt is.Sőt,úgy nézz ki az általános iskolás lányok között nem gáz.Ez mindent megmagyaráz.Ez nem azt jelenti,hogy mert az Adél általános iskolás,hanem mert ekkor még a gyerek fel akar nézni a szókimondásra,a vidámságra.
Az Adél korosztálya viszont már külsőséges,tükör világ(ami nem baj,mert ettől szép a világ),ez a korosztály inkább a cigánnyal(vagy roma) megy el.
Szóval az egész show részben zenei,de sokkal inkább szimpátia is.
A KirályL csatornából való jelentkezése,majd hörgése és felkapása? Vastag tesók,Gergő.
Olyan átlátszó a szavazás,mint a ház.
Az Adél a legnagyobb felfedezés a 3.dik résznek,mint közszereplőség.
Az Antal Timi a legjobb skálájú énekes és állítólag táncos is.Ha ezt a tisztességes erdélyi lelkét sem segítik meg nyertesnek a magyarok,akkor baj van.
nem ertek senkivel egyet aki a zolit le mondja hogy gyozike meg a mosolya stb rendbe van o mindennel nikolasz a tavaly meg felet se tancolta mint zoli talan jobb lett volna a lanyoknak ha notlen lett volna mennyire hianyzik az esz miki eger mentorra nagyon meg haragudtam nem vartam tole ezt pedig eleg nagy fulei vannak na de hogy ennyire sukett nem gondoltan es meg utaltam tobbet az x faktort nem nezem mert zolinak a dontobe volt helyesok intezkedesek folynak itt le miki feltette zolitol a bot fulu lanyait az rtl ha nem szavaztak zolit csak kevessen mer tartana benn mert veszit ha kevess a telefonalo es stb na de zambo helyebe el futnak hogy meg a kutya se erjen utol borzalmas remes hanyas es akkor essen ki zoli ?miert ?mert nem volt olyan kedves a nezoknek kinezesre mint zamboka meg a nagyiat is el vitte szombaton magaval valyon ildiko zambot is meg siratna?mer mar ki keszit a bomboleseivel ez van de en bizom benne sot mi tobb tudom hogy zolirol sokat fogunk mi meg hallani de zamboka csak nem lessz enekes o nulla marad Cso!
A három döntős lehetne a Zámbó gyerek, a cuki Adél, és Stone.
Igazi durranásként, pedig vissza kellene hozni a Lass Beát aki megnyeri 00-faktort.
Még viccnek is rossz!!!
Kedves zenehallgató és értékelő közönség. Ideje lenne már felismerni, hogy egy olyan elrendezésben, ahol a közönség dönt teljes mértékben ott nem a tehetségen, hanem az egyéni ízlésen alapul a győzelem. Már az első párbajnál két olyan énekes került egymással szembe, akik a legjobbak közé tartoztak. A mentorok dolga sem könnyű, mindenki védi a saját versenyzőjét. Ez eddig érthető is, de ami most történt, az nem csak érthetetlen, de gusztustalan is. Nem tudom, ki mit taktikázott, mire gondolt, de lényeg az, hogy elengedték annak a versenyzőnek a kezét, akit állítólag mindenki szeretett, imádott, a barátja volt stb. Jobb lett volna, ha ezek helyett inkább reálisan gondolkoznak és segítik Zolit, akit a közönség valami miatt “nem szeretett.” Nekik lett volna a kötelességük ellensúlyozni, azt a sokszori tévedést, hogy egy jó hangú, tehetséges versenyző “méltatlanul” áll az utolsó helyen. Bár ki tudja, a borítékot Zoli esetében egyszer sem nyitották ki. Kedves Feró, lehet, hogy jobb lett volna mindenkinek, ha most erre kerül sor és nem egy huszárvágással elintézed Zoli sorsát. Szomorú, hogy édes kis gyerekekkel, esküvői ceremóniákkal, szövődő szerelmekkel és egyéb reklámfogásokkal lehet csak felkelteni egy zenei műsorban szereplő énekesek iránti figyelmet.
Egyébként a műsor egyre unalmasabb lesz, néhány produkcióra meg sem fordulnának a másik csatorna ítészei.
Kíváncsi leszek, hogy Stone mellett ki lesz a következő párbajozó, mert Zámbó Krisztiánt még nyomják az édesapját vakon szerető rajongók. Adélt sem lehet kitenni, mert akkor Malek Miklós nem tudja folytatni a műsort, mivel számára az X-faktor Adél nélkül elképzelhetetlen. Akkor vajon ki következik, a megmaradt tehetségesek? Na,kedves mentorok, erre kössetek gombot.
Oláh Gergőnek sok sikert kívánok mert nagyon tehetséges. Zolinak, pedig gratulálok az eddigi szerepléséhez, és köszönöm sok szép percet szerzett az előítélet nélküli hallgatóknak, köztük nekem is.
Tökéletesen megfogalmozott hozzászólás, mélyen egyetértek vele.
Egyetértek, csak talán annyit még az Antal Timi is elmegy ebben a műsorban. Szerintem már a mentor-házba sem került be olyan aki inkább odavaló lett volna mint a Krisztián.
Mióta énekel már mindenfele ahol Ő a Zámbó, akkor miért ITT az X-factorban kellene fejlődnie?
Csak reménykedem erre rájönnek még a vége előtt a Zámbó elfogultak is!
Kedves Éva! Osztom a nézeted. Pont így! A nagy közönség, és akik szavaznak, a Dáridón nőttek fel…. Én ennyivel elintéztem és nem vagyok szomorú, hogy a Fehér Zoli nem fog elveszni ebben a csürhében..
Olyan zenét “játszik” ő, ami azoké a kiváltságosoké, akik vették valaha is a fáradtságot, és belemélyedtek a zenerajongásba. Pont olyan ez a műsor, mint a nagy átlag…., mint az újságok, mint a hírek…
Tegnap láttam a Cool tv-én az amerikai x faktort,ami aktuális mezsgye,mivel pár napja ment le az adás kint.
Ott a kezdésként egymással versenyeztek az egy istállóban lévők.Velejéig őszintén beszólnak a mentorok.
pl Most az alja ütközött egymásnak-mondta a párbajra a Cowell.
Persze ott is nézik a háttér információkat és mivel élő az ütem,a véleményeket is.Most is kitettek egy Whitney Houston szintű fekete kislányt(felírták későbbre),mert egy idősebb fekete szintén van,aki nagyon jó.
Abban a show-ban a Zámbó Krisztiánt agyonlőtték volna a színpadon az emberek,mint egy western filmben.
M O-n a Keresztes és az Rtl betette,most ki kell várniuk,míg elérkezik az ideje a párbajzónára.Közben az is ott van,hogy pont ezért aktívabbak a Zámbóra,mert a mentorok rá várnak.
Persze eljön az ő ideje,mert a világ színvonalhoz és az itthoni színvonalhoz semmi köze.Lagzik,búcsúk.
Malek Miklós a párbajon elhangzott dalt értékelte, talán ért hozzá? Zolit a közönség már “ítélte” párbajra. Nála is voltak hamis hangok, nem színpadra való. Túl sok volt körülötte a felhajtás ( megkérem a feleségem, ismételten esküvő). Ezzel a közönséget talán Győzikére emlékeztette, abból pedig egy is sok.
Remélem a Zámbó is kiesik, már így is késő!!!
Geszti Péteren kívül mind a három mentor hitelét vesztette!
Malek Miklós a legnagyobb csalódás, undorító amit művel.
Szégyen, hogy 3/1 arányban Fehér Zolit szavazták ki. Nem nézem többet az X-Faktort mert ez nem tehetség kutató műsor és remélem nagyon sokan így tesznek még.
Oláh Gergő és Antal Timi a legtehetségesebb, de nem Ők fognak nyerni.
Krisztián és Adélka említésre sem méltó…
Még jó, hogy több csatornából lehet választani ezét nem fog hiányozni az RTL Klub.
Hajrá Zoli! A mi családunk se nézi többet ezt az undorító műsort,amiben ilyen elvtelen mentorok ülnek! FÚJ! Fehér Zoli szenzációs volt,de az élet majd igazolja,meg azokat is akik hittek benne és szeretik! Szegény Geszti,gondolom neki is meg van erről a véleménye! Az embereknek nincs pénzük ezért max egy szavazatot tudnak küldeni,ezért kevesebb jut valakinek,de nem azért mert őt nem akarják látni és hallani. Mi rád szavaztunk Zoli! Nagyon szeretünk! 🙂 Ezek után a VOICE-t nézzük,remélem Malek Andrea jobban ért a zenéhez mit a kis öcsi! 😀 Zoli az élet majd téged igazol és tuti hallunk még énekelni,remélem minél hamarabb! 🙂
Krisztiánnak a VOICE műsorban lett volna a helye mert ott aztán nem takarózhatott volna az Apja nevével. Hang után itélkeznek a Mesterek tuti hogy egyik se nyomta volna meg a gombot.De úgy látszik oda azért nem volt bátorsága mert ott név nélkűl lépnek fel az előadók. 😀
Teljesen egyetértek Barack2-vel. Olyan szinten felháborít minden héten ami történik a műsor végén, hogy még elaludni sem tudok utána. A továbbiakban biztos nem fogom nézni a műsort, és akivel beszéltem, mindenkinek ez volt a véleménye. Ne hárítsák a nézőkre a felelősséget, eleve nem lett volna szabad eljusson a döntőig pl a Zámbó gyerek.
Na.Az Adél a színpadi munkája miatt van bent.Megcáfolta már rég azt,hogy a férfiak miatt tették be.
A Jimmy fia,az csak a vita miatt van bent.
A tények mutatják,hogy eddig minden Rtl műsort férfi nyert meg.
Igazán a 3 közül egyik javára sincs különbség.De az Adél nem nyerhet,egy női féltékenységi dolog.
De Gergő vagy Timi?
Cigány vagy erdélyi magyar? Ki tett többet a magyarokért?
Ez nem indulat,ezek érdekes dolgok.
Rafinált ez a Gergő,benne van a zene,de inkább érzem a szituban a jó kombinációnak az erejét(romák/tinilányok közösülése)
Szóval meg van a nyertes?
Teljesen egyet értek Turpival!
Szánalmas ez a műsor és ez az egész ország, hogy itt minden csak a pénzről szól!
Botrányosnak tartom, hogy Zámbó Krisztián még mindig bent van, én nem is vittem volna az élő sóba.
Nem igaz, hogy ennyi szavazatot kap mindig, hát más sem süket!!!
Már csak azt remélem, hogy Oláh Gergő nyeri a műsort, ő az aki igazán megérdemli!!!! Hajrá Gergő!!!!
Krisztián és Adélka nem a tehetségük miatt, hanem a szavazatmaximálás miatt a csatorna döntése alapján kerülhetett csak be az élő műsorba. Lehetetlen, hogy a mentorok gyengébb “képességű” versenyzőkkel akartak volna “csatába” menni. Mondjuk a Repper fivéreknél sem értettem, mi a terv?
Már régről tudjuk, hogy létezik az az összeg, amiért korpás a hajam, még akkor is, ha én egy médiaceleb vagyok.
Mint minden a közéletben, ez a műsor is elprostituálódott.
Kérdés, a mentorok meddig adják ehhez az arcukat?
Az X-Faktornak számomra ezennel vége!
Azért remélem Oláh Gergő lesz a nyerő…. (ha tényleg a tehetséget keresik)
Mi köze a színpadi előadásokhoz,hogy az életbe az Adél még 18 évesen nem az aki ül a széken és a viselkedés az 1800-as években című könyvet olvassa??:)
Ez az ember,ha vigyázz a testére,akkor jól fog kinézni és bőven komolyodni is fog,érni.Egy nő 30-45 között érett.
Tehát jelenleg az a szenzáció,hogy a társaságban még aktív és nem jegyzetelő,egy gyerek,de amikor kimegy a színpadra,hihetetlen érett és koncentrált.
Ez az jelenti,erre született.Minden perc neki dolgozik.
Így van.Ami az igaz életben,több hónap,az az Rtl-ben pár nap.(lásd Király L riporterré képzése)
Egy gerjesztett álomvilág gépezet van minden szereplőjére.
Persze ha az emberek agyába pumpálják,még el is hiszed,hogy oda mindig tehetségek,példák mennek.
Ez nem életszerű.
Az Adél viszont tényleg show business.
A Fehér kiesése jogos,nem vették észre a szavazók,nem küzdöttek érte,mert nem is érdekelte.Van “1000” ének iskolás is az országban,de a sztár,közszereplőség több.
Ez a műsor tehetség kutatónak tartja magát.
A 8 versenyző közül nem a legkevésbé tehetséges esett ki, mint már többedszer.
Akik fel vannak háborodva, azoknál rendszeresen ez veri le a biztit.
A szavazatokról semmit nem lehet tudni. Se a darabszámokat, se a versenyzők közötti arányokat. Így az sem derülhetett ki, hogy pl. az eddigi szavazatok alapján Stone, vagy Fehér Zoli a népszerűbb és mennyivel?
A műsor szín tiszta show business, bár a show jellegét kezdi elveszíteni…..
A Fehér Zolival, ahogy írod Te is, az volt a baj, hogy nincs olyan feeling körülötte amivel érdekesebb lehetne. A szinpad nem neki való.
Hangja van de nem műsorképes.
Adélra annyit, hogy oda kell figyelni rá. A Gergő egyszerüen eröltetés nélküli.
A Stone? benne van a nevében, de úgyis kiesik, ahogy a Krisztián is, és a lánytrió.
Talán marad a Dávid, bár rezeg az Ő léce is.
Amúgy komolyan nehezen nézhető a mostani X-Factor.
Szögezzük le, nem vagyok rajongó. Anyuék nézik a műsort, mialatt én olvasok. De így is nyomon tudom követni. Mert van FÜLEM!
Ettől függetlenül ledöbbentem. Hogy lehet, hogy Stone-t hozzák ki nyertesnek a párbajból? Semmi bajom nincs vele, sőt, még szorítottam is neki. De miután semmi újat nem hoz egy adásban sem és nyekeg mint egy kecske, felháborítónak tartom az egészet.
Zámbó gyerek? Állandóan valamire fogni kell a siralmas teljesítményét.
Adél? Szót sem érdemel. Csak annyit, hogy az öt éves unokahúgom különbül viselkedik. Ha megtalál egy hangot, egy emberként visítanak fel a mentorok.
Dávid? Mint egy hal. Semmi érzelem, behatárolt hang.
Like? Jó kis csapat, csak néha próbálják egymást túlüvölteni.
Timi és Gergő a két legtehetségesebb énekes az egész műsorban. Zoli is az volt.
Elgondolkodtam, ha Gergő és Adél kerül a mentorok elé, vajon kit választanának? Mert úgy látom, nem A hang a legfontosabb.
Felháborít az egész. Még szerencse, hogy nem vagyok rajongó. Lehet, hogy az RTL klub székháza előtt tüntetnék, ha az lennék…
Teljesen egyet értek!!!
teljes mértékben egyetértek
Külön kockába írtam a dolgokat,mert egybe sok és nem enged.
A Zámbó agyon dajkálva,pelenkázva és csiszolva is gyengus.De mintha bele törődtek volna a mentorok,hogy ha puskával fejbe lövik,akkor is a szavazat dönt.Sőt,akinek mindig a veszély helyzetéről beszél a show,arra aktívabbak.Persze nem hiszem hogy a Jimmy oldal,elismeri,mintha a világ legjobbja lenne a gyerek.
Az Rtl egy álomvilág,aki valaha is ott dolgozik,azokról árasztják a pozitív híreket vagy gerjesztik.
pl Király L azonnal riporter is:)A Stohl az erkölcsi lovagjuk.Most azonnal bemondták hogy a Lass boldog.
Az Rtl,az 10 éve minőségi emberekkel dolgozik,mindenkibe telibe talál? ugyan,az élet nem ilyen.
Szóval az RTL egy álomvilág gépezet a munkásaival is.
Nyer e nő? Az Antal Timi népszerű.
De az Rtl női többség szavazó bázisa,akinek számláit a férfi fizeti:),még soha nem engedte faj társának a győzelmet.(Vv,Csillag,X,isten tudja mi)
Az erdélyi magyarság(Timi) tett többet a magyarokért a történelemben vagy a cigányság(Gergő)?
lehet ilyen mezsgye is.
Ismét Adél azt est meglepetése.
párizsi lokál,farmer és ének.minden megy 80%-ban,mivel csak most kezdte.
ő ez egyetlen tag,akinek ez a terep a sorsa.(közszereplő)
Persze vannak olyan nők,akik a sarokban ülnek és megfigyelők,ezek leszavazzák.
Az Adél tejbe tök és nem szeret a sarokban ülve megfigyelő lenni.
De ennek mi köze annak,hogy előadásai bőven a show businessbe valók?
Fehér énekelt,de nem sztár jelenlét.Erőltettet lesz a szakmában.
Én is nagyon megdöbbentem.”A versenyen kell jól énekelni”-mondta Miklós.Csak tudnám ezt Adélkával miért nem közli,amikor olyan hamis mint a fene.
Túlzás amit mondasz. Adél igenis színpadra termett és nem hamisabb, mint a többi.Fehér Zoli? Ő nem volt hamis? Győzike kettő! Lánykérés, esküvő…Mi jött volna még?Bugyuta vigyor!!!
Színpadra termett? hát igen, már hallom is ahogy énekli a “Csovi, csovi Jasper II.” című opuszt. az lehet, hogy menne neki.
Kedves hozzászólók! Miért hiszitek azt, hogy z.k. azért van ott mert jó? A forgatókönyv ezt írja elő,a “mentorok” elolvassák a papírjukról, amit eléjük tesznek! Egyébként el nem tudom képzelni hogy ennyi sületlenség jöjjön belőlük. Az sms-eketpedig úgy keverik, ahogyan akarják.A lényeg a bevétel!Ki kéne próbálni, hogy a következő adás után nem küldene senki üzenetet, akkor kit juttatnának tovább? Vége lenne a műsornak, mert a szponzorok is visszalépnének. Szerintem ez már rég nem a tehetségről szól. Az X egyértelműen a pénz!
Komolyan ez egy nagyszerű ötlet a SZTRÁJK szavazások ellen:-))) Komolyan!
Tiszta buli lenne:-)
A buli még akkor lenne csak igazán meglepő,nagy ‘X’ -ha szavazat nélkül is BORITÉKOLNÁNAK!!!!
Hogy egy ilyen hangnak kell kiesnie mint Fehér Zoli megdöbbentő.Félre értés ne essék nem az ismerősöm csak van fülem!!!!
Zámbó Krisztián táborának pedig csak telefonja van ……fül nélkül.
Szerintem is Zámbó Krisztiánnak nincs hangja ehez!! Remélem nem fogja megnyerni mert akkor ez nem X-faktor. Tehetségkutató nem? De Krisztián nem tehetséges az éneklésben.Szval!! :/
Érthetetlen miért háborogtok.Egyrészt senki nem tart fegyvert a fejetekhez,hogy nézzétek.Másrészt a szavazók tartják bennt a fahanguakat.Én nem nézem,csak az Oláh Gergőt szoktam itt a neten.Az összes tehetségkutató egy baromság!Ki tud ennyi énekest foglalkoztatni!Egy-két kivételtől eltekintve el fognak tünni a süllyesztőben!Némelyik remélem hamar!
Az a baj ,hogy apa emlékéből idáig eljuthat egy tehetségtelen ember!
Akik igazán megdolgoznak,kiesnek!Mit keres még itt z.k,cs.a,ston?????
Semmi másról nem szól mint a szavazatokról (pénzről) !!!!
CSALÓDTAM A MŰSORBAN NEM NÉZEM TÖBBÉ !!
Igen!Krisztián tehetségtelen úgy énekel ,hogy az már fáj a fülemnek.A mentorok ezt miért nem hallják!Adélkának nincs egy értelmes mondata vigyorog ha kell ha nem !Nem ez kell nekünk hanem igazi énekesek ,és igen is vannak a csapatban tehetségek azokat kell támogatni és segíteni.
Valaki kergesse már el ezt a Zámbó gyereket!!!!!! Felháborító hogy miatta normális hangok esnek ki.HÉÉÉ ország Ébresztő!!!!!!!
Ez nem az a Zámbó!!!!!!!!
Nyissátok már ki a fületek!!!!
Kedves Keresztes Ildi.
Komoly gondok lehetnek ha a hitelességedet is kockára teszed a Zámbó gyerek miatt!!! Én ennél többre tartanálak.
Zsolt.
Mintha a saját szavaimat látnám .Ez tényleg érthetetlen.Gondolom az apa rajongói igy próbálják segiteni a fejlődését,ami még sok ideig tart .Pár hét,hónap alatt nincs az a tanár aki ebből sokat ki tudna hozni .
S.T. Kersztes ezzel a fiúval mit akar, nem tudni. De ki szavaz rá? Nem hiszem, hogy a manipulációt ez az ember érné meg. Mindenben igazad van!
Nagyot csalódtam, többek közt Malek M. és Feró döntésében! Gondolom az éjszaka nyugodtan hajtják párnára a fejüket. Egy valóban tehetséges (nem mint Stone vagy Zámbó, aki szégyent hoz apja emlékére) fiatal érvényesülését akadályozzák alantas érdekek miatt! Számomra HITELTELENNÉ vált ez a műsor, ezért nem nézem többé!
Eggyetértek veled ! Szerettem a műsort de ez már VICC!!!
Nekem is ez volt az első gondolatom ,hogy ha Miki is igy dönt akkor mit várunk a sok botfülű nézőtől .Sajnos ezt már nem foghatjuk a nézőkre,nem az övék volt az utolsó döntés .
Amúgy a Geszti fiain kivül csak a Miki lányai tudnak elfogadhatóan teljesiteni .
Tisztelt : Malek és Feró!-csalódtunk bennetek!Igaza van Sándornak-Hitetlenek lettetek a rajongói táborotokban.
Na ácsi! A Geszti is elmondta a véleményét és Ő sem áradozott Zoli tegnapi teljesítményéről. Egyébként meg a jókra is rákerül a sor.
Nem véletlenül állt már többedszer párbajozóként színpadon. Zámbóval mit akar a közönség és Keresztes Ildi? Minek hozta őt ide?
Nem hiszem el, hogy ez nem bunda! Mit keres még itt- be se szabad lett volna jutniuk- Zámbó K és Stone!! A végén ZK nyeri az X-faktort. Ahol sok a pénz…..!!!!
Én is pont erre gondolta. Ez tuti bunda!!! Meg különben is mi ez az új módi, hogy betesznek egy reklámot a párbajozók kihirdetése előtt? ZK meg tűnjön már el a képernyőről, annyira gyenge hogy az már szánalmas, és akkor egy Fehér Zolinak kell kiesni. Nem hiszem el 🙁
Teljesen egyet ertek, az meg teny , hogy a Miklos es a Ferenc azert szavazta ki Zolit , mert o nagyobb konkurenciat jelentett a sajat versenyzoikre. Mindig vartam mar a szombatot , ezek utan mar nem nezem az X-faktort , gondolom ezzel nem leszek egyedul.:o(
Meg annyit , hogy legkozelebb mar csak a szuper dontot fogom nezni decemberben ZK es a “Kavics” kozott. Persze csak hogy jot nevessek:DDD
Kedves X-faktor!
Számomra nagyon szimpatikus volt az a profi szemlélet, amely az x-faktor zsűrijét korábban jellemezte. Az a tény, hogy ma a Fehér Zolinak kellett távoznia a műsorból engem a TV2 – korábbi szép reményű, majd csúfosan megbukott – tehetségkutató műsorára emlékeztet, ahol a végén már taktikai okból, a nyereség maximalizálása céljából vagy más miatt a szerényebb képességűek maradtak játékban. Ennek is hasonló vége lesz, ha ez így marad.
Miklós a párbajban az aktuális előadásokat kellene értékelni és nem a teljes “életművet”. Számomra csalódás volt a döntésed. Vagy taktikázol a védenceid érdekében? Ez szégyen lenne rád nézve! Feró ugyan ez vonatkozik rád is!
Én eddig kedveltem a műsort és a szombat estéhez nálunk hozzátartozott az x-faktor, de ha ez így folytatódik, akkor a döntőt Stone és Zámbó Krisztián fogja megvívni, ami viszont nem érdekel. Mást sem fog érdekelni…
Hajrá Oláh Gergő!
Timó, Budapest
Hát nagyon érdekes. Többen is sokkal rosszabb produkcióval állnak ki már hetek óta. Kicsit furcsának tartom, hogy az emberek nem a fülük után nyomkodják az sms-eket, holott azért egy ilyen műsornak elsősorban az énektudásról kellene szólnia. Szegény Adélka éneke hallatán folyamatosan állt a hátamon a nemlétező szőr, olyan hamis volt. Zámbóról ne is beszéljünk. Sztem nem tud énekelni. Kicsit bundagyanússá és hiteltelenné kezd válni ez a műsor…
Elegge csalodott vagyok,Zoli magasan Stone teljesitmenye folott volt.Ok,reg nem volt ilyen hang Mo-on mint Stone-e,de a lemezet nem valoszinu hogy megvennem.Adelnak sem kene mar bent lennie,aranyos kiscsajszi de hangja nincs.Ildiko meg azt mondta, csodalatos.Jezusom!
A mentorok süketek. Zámbó meg menetel a döntőbe. Pfff…
Ezt egyszerűen nem hiszem el…Stonnak és Krisztiánnak már legalább az első két adásban ki kellett volna esni…sok botfülű.Az x-faktor egy nagy bunda!
igy van hájrá zoli akkor is b uzi fejü szton anagy pok hasávalszopjon le
Nem Fehér Zolinak kellett volna távozni a műsorból, hanem Zámbó Krisztiánnak. Z.K. szenved és nem tud helytállni ilyen erős mezőnyben. Rossz nézni, hogy nálánál tehetségesebb versenyzők kiesnek. Ezt az RTL meddig hagyja? Otthon a helye, csak apja rajongóinka köszönheti, hogy heti szinten halljuk.
Az igaz hogy nem Zolinak kellett volna kiesni ,de nem értem miért vagytok ennyire Krisztiánra ,ahogy a többi versenyzőnek neki is joga van megmutatni mit tud. Ha nem a Jimmy fia lenne nem foglalkoznátok vele ennyit .Sokat kell még fejlődnie hogy olyan legyen mint a többi versenyző ,de szerintem sokat változott és egyre jobban előtud adni bármit.
Kedves Encsi!
Tiszteletben tartom a véleményed, de nekem konkrétan nem oszt, nem szoroz, hogy Krisztián kinek a gyereke. Ám ő az, aki mindig felemlegeti a származását, akár a nyilatkozataiban, akár a dalválasztásában. Véleményem szerint, nem változik és ugyanolyan hamis minden egyes adásban. Lehet, hogy a nézők zavarják. Nosza rajta! Ürítsük ki a termet, ahogy színpadra lép! Sőt! A mentorok is egy másik teremből hallgassák és ítélkezzenek. Lehet, hogy csodának lehetnénk szem-, és fültanúi… :/
Krisztián úgy is kiesik hamarosan, én nem bántanám, de Zolinak NEM kellett volna kiesni! Félt Feró, és Malek, sajnálom, eddig felnéztem rájuk! Többet nem is nézem az X faktort, ez szégyen, hogy még Ők is elveszítették az emberségüket!!!!!Hát nem tehetségeket keresnek? Mentorok magukat fényezik.. egyedül Geszti az igaz ember és Ildikó volt most is korrekt!
Judit!
Tökéletesen igazad van..én is így gondolom!!
Egyetértek !!!!!!!
Nem tudom ezt a két szánalmas alakot,hogy válogatták be a botfülű mentorok!Most választhattak volna de nem tették.Szerintem féltették a saját versenyzőjüket ,mert Zoli leénekelte volna őket!!!!Hajrá Zoli!!!Végül elmondanám nem nézem az X faktort ezek után !!!!
Zoli nagyon jó! Féltek a mentorok!!!! Ezért döntöttek így! Nem nézem többet!