Malek Miklós és Keresztes Ildikó után Nagy Feró is elhagyja az X-faktort, és nem mentorkodik a következő szériában.
Az X-faktor negyedik szériájában jelentős változások fognak történni. Az X-faktor harmadik szériája után Malek Miklós egyértelműen kijelentette, hogy nem kíván a negyedik részben mentorként tevékenykedni. Később Keresztes Ildikóról is felröppentek kósza hírek, hogy nem folytatja a mentorkodást, később pedig meg is erősítette a híreket. Most Nagy Feróról derült ki, hogy kiszáll, a Bors írta meg a hírt.
Feró állítása szerint mostanában igen jól megy a Beatrice szekere, és jól keres. Az énekesi teendőit pedig nem lehet összeegyeztetni a mentori pozícióval az X-faktorban, mindkettő teljes embert kíván, így a továbbiakban a zenekarára és a családjára szeretne fókuszálni az énekes. Az is könnyen meglehet, hogy Feró csak meg akarja előzni a menesztését, ugyanis állítólag az összes mentort el akarják küldeni a showból. Amennyiben a hír igaz, úgy a negyedik zsűritagnak, Geszti Péternek is távoznia kell, erről még nincsenek hírek.

Nagy Feró harmadikként távozott az X-faktor mentori gárdájából
Az X-faktor kreatív igazgatója, Schiwert-Takács László nem cáfolta meg a Feró távozásával kapcsolatos híreket. Annyit azért elárult, hogy már volt szó a mentor távozásáról, de a kettejük közötti barátságot nem fogja veszélyeztetni a távozás. Hogy kik lesznek az új mentorok, és, hogy Geszti Péter távozik-e a showból, egyelőre nem lehet tudni. Felröppent olyan hír, hogy az egyik mentori szék Tóth Gabira vár, de még nem hozták nyilvánosságra az új neveket.
Kérdés, mennyire lesz sikeres a teljesen új gárdát felvonultató tehetségkutató, ugyanis Ördög Nóra sem fogja vezetni a műsort, mivel szülési szabadságon van. Felmerült Sebestyén Balázs neve, mint lehetséges új műsorvezető, de egyelőre még ezt a nevet sem hozta nyilvánosságra az RTL Klub.