Nagy Duett 4. adás: Kiesett Gáspár Laci és Erdélyi Mónika

Vasárnap folytatódott a Nagy Duett. A múlt héten fergeteges sikert elért Gáspár Laci-Erdélyi Mónika duónak kellett most búcsúznia.

A harmadik adásban nagy sikert aratott Gáspár Laci és Erdélyi Mónika Gangnam style produkciója, ám a negyedik élő adásban nekik kellett búcsúzniuk.

Amy Winehouse népszerű slágerével nyitott Király Linda és Szabó Győző. A ruhák is a produkcióhoz igazodtak, Linda szexi ápolónőnek, Győző ápoltnak öltözött. A zsűri 28 pontot ítélt oda nekik.

Lakatos Márk és Bangó Margit a múlt héten nem nyújtottak jó teljesítményt, a zsűri le is pontoztak őket, akkor az utolsó helyen álltak, a közönség mentette meg őket. Ezúttal Péterfy Bori és a Love Band: Hajolj bele a hajamba című dalát adták elő, az ítészek maximális pontot adtak nekik, így a tabella élére ugrottak.

Márkékat Gáspár Laci és Erdélyi Mónika produkciója követte, ők a Killing me softly című híres dallal rukkoltak elő ebben az adásban, a jutalmuk 26 pont lett. A vendég fellépők a Dal döntősei, Agárdi Szilvia és Pál Dénes voltak, a Szíveddel láss című dalukat adták elő. Ezután Kökény Attila és Cseke Katinka a népszerű discoslágert, a Moves like Jaggert adták elő, a zsűri 27 pontot ítélt nekik.

Gáspár Laci és Erdélyi Mónika búcsúztak a Nagy Duettből

Gáspár Laci és Erdélyi Mónika búcsúztak a Nagy Duettből (tv2)

28 pontot kapott Szinetár Dóra és Dopeman, akik A szívem vigyáz rád című dalt adták elő a Tarzanból. Papp Gergő és Szulák Andrea a Ketchup Songot adták elő, Kasza Tibor szerint nagyon vicces volt, ők is maximális pontot kaptak, így holtversenybe kerültek a Lakatos-Bangó párossal.

Az este utolsó fellépője Csézy és Gesztesi Károly voltak, egy zongora mellett adták elő Leonard Cohen Hallelujah dalát. 29 pontot ért a produkció.

Az este végére kiderült, hogy a Cseke Katinka-Kökény Attila és a Gáspár Laci-Erdélyi Mónika párosnak kell a legjobban izgulni. A nézői szavazatok alapján a negyedik élő showból Gáspár Lacinak és Erdélyi Mónikának kell távoznia.

Az ötödik élő adásban hat páros méri össze a tudását vasárnap este a SuperTV2-n.

Gáspár Laci-Erdélyi Mónika: Killing me softly

Hasonló bejegyzések..

1 hozzászólás

  1. tripla x szerint:

    A kérdésekre adott like-ok(net),ebben a műsorban is mérvadóak az sms állás felméréséhez.
    A Bangó és a meleg nyer.Óriási like különbség.
    A Szinetár,Gesztesi,Szabó,Cseke,színész csomag között eldől a dobogó.
    Itt egy közel egy sávban vannak a like-ok,így az adott sms kedv dönt.

    Én ha megcsinálnám az Irma Grese-e filmet,a Liptainak adnám.
    Viszont mintha mások is megunták volna azt,hogy ez a csaj az oltásból él és oltanák.Így van.Hol van az kiadva,hogy a Tv2 az övé?
    Mondjuk a műsor reklámot is úgy csinálták meg,hogy a Liptai volt a töltött “Natalie Wood”(West Side Story) és a háttér fütyörészők a műsor meghívottai.

    Hallottam egy ilyen sztorit a média víz felettiségéről.
    250 ezerért összeveszek veled,de tudod mi a jó,250 ezerért ki is békülök veled:)
    Ehhez van gyomra a Hajdú,Liptai stb klánnak,ez a szakmai színvonaluk.