Hogyan tervezzük meg a kertünket?

Mielőtt még belevetnénk magunkat a vásárlásba, fontos, hogy megtervezzük a kertünk építésének minden egyes lépését. Alaposan járjuk körbe a területet, és szövögessünk terveket, hogy mit hol látnánk szívesen.

Nagyon fontos lépés, hogy tervezzük meg, mire használnánk elsősorban a kertet: növény- és gyümölcstermesztésre, sütögetésre, pihenésre vagy sportolásra, esetleg ezek kombinációjára.

A kerttervezés kihagyhatatlan része a méretarányos terv elkészítése, hiszen ennek segítségével számítható ki, hogy mi hová fér el. Álmodjuk meg, mit hova szeretnénk tenni. Ha ezzel készen vagyunk, érdemes átgondolni, hogy mennyire lesz túlzsúfoltság bizonyos területeken, vagy melyek maradtak szegényesen. Kezdjük a legnagyobb helyet elfoglalók elhelyezésével, pl. úszómedence, kerti tó, sövény, sütő-főző sarok, stb., és haladjunk a kisebbek felé, de az is jó megoldás, ha az egyik saroktól haladunk a másik felé a tervezés során.

Egy fűszerkert például igen jól mutat és még hasznos is

Egy fűszerkert például igen jól mutat és még hasznos is

Célszerű minél hamarabb kiválasztani a burkolatokat is, megtervezni az utakat. Fontos, hogy a ház könnyen körbejárható legyen, és ne akadjunk el mindenben. A nagyon világos színű burkolatokon minden meglátszik, ezért érdemes valamivel sötétebb (de ne túl sötét) árnyalatokat, vagy melegebb színeket választani. Az utakat érdemes betonból készíteni, mert sokkal tartósabb, mintha fából készülne, ráadásul könnyebb tisztítani is.

Fektessünk nagy hangsúlyt a dekorációra is, a jól megválasztott cserepekkel, edényekkel, kaspókkal, vázákkal és balkonokkal gyönyörű összhatást lehet elérni.

Érdemes a kerttervezést alaposan megfontolni, és nem egyből beleugrani a megvalósítási fázisba. Próbáljunk ki többféle variációt, helyezzük át próbaképpen az egyes tárgyakat és területeket, elképzelhető, hogy új ötleteket kapunk a tervezés közben. A kertépítés egy hosszú folyamat, érdemes időt és energiát szánni rá, hogy minél egyedibb, otthonosabb kertünk lehessen, ahol örömmel töltjük majd el a szabadidőnket.

Hasonló bejegyzések..