Alig néhány héttel ezelőtt történt, hogy Bozsek Márk úgy döntött, hogy nem folytatja a versenyt az X-faktorban, most pedig azért hallunk róla, mert a másik szálat is meg kívánja szakítani az RTL Klubbal, ugyanis ki akar szállni a Barátok köztből is.
Bozsek Márk nagy kockázatot vállalt azzal, hogy jelentkezett az idei énekes tehetségkutatób0a, hiszen a fél ország ismeri az arcát a napi sorozatból. A fiatal énekes ugyan párbaj közelben sem volt, mégis azzal az indokkal szállt ki, hogy nem bírná sokáig a gyűrődést. Bozsek kilépése nem kis visszhangot váltott ki a nézőkből, senki sem érette igazán, erre mi szükség volt.
Úgy tűnik, Márk nemcsak az X-faktorból akar kilépni, hanem a Barátok köztből is. Nagyon úgy tűnik, hogy Fekete Szabi karaktere hamarosan kiíródik a sorozatból. Természetesen a sorozat készítői jó pár hónappal előre dolgoznak, így Szabi karaktere még legalább egy negyedévig jelen lesz a Barátok közben, de utána valamilyen módon ki fogják írni.

Bozsek Márk az X-faktor után a Barátok közttől is elköszön
Márk azt is elmondta a Blikknek, hogy vannak már tervei a jövőre nézve, az pedig nem a showbizniszben lesz. Az énekes-színész fiú egyébként nem először fontolgatja, hogy kiszáll a népszerű szappanoperából, idén januárban már volt kint Angliában huzamosabb ideig, akkor már érett benne hasonló gondolat. (Karaktere, Szabi, akkor éppen Japánban tartózkodott) Végül akkor Bozsek nem szállt ki, de úgy tűnik, az X-faktoros csalódás megadta számára a kezdőlökést, ráadásul a szülei kétlakiak, nem egyszerű így élni.
Kalamár Tamás, a Barátok közt producere elárulta, Márkot jelenleg még köti a szerződése az RTL Klubhoz, de utána nem lepődne meg, ha máshol próbálna szerencsét. Márk egyébként azt nyilatkozta a lapnak, hogy nem tartja magát túlságosan erősnek lelkileg, és állandóan megfelelési kényszerei vannak. Nyilvánvalóan nem árt egy hosszabb szünet majd neki, hiszen elég hosszú éven van túl.