A kapcsolat elején általában minden csodálatos és fantasztikus, de aztán felszáll a rózsaszín köd, és sokan elgondolkodnak, hogy valóban a párjuk-e az igazi, illetve, hogy mennyire lesz tartós ez a kapcsolat. Vannak jelek, amelyek arra utalnak, hogy nem a „boldogan élünk, amíg meg nem halunk” felé haladunk.
Ilyen például az állandó veszekedés, a durva viták. Viták persze minden kapcsolatban vannak, de egyáltalán nem mindegy, hogyan is zajlanak ezek a veszekedések. Ha a legtöbbször káromkodásig, kiabálásig, személyeskedésig, sőt, megszégyenítéséig fajulnak, akkor már érdemes elgondolkodni, hogy megéri-e egyáltalán.
A ritka intim együttlétek is jelzésértékűek. Mindegy, hogy mi az oka, teljesítménybeli problémák, elhidegülés, fáradtság, stressz, ha nem keressük a megoldást, és már nincs igényünk a párunkhoz bújni, és eltölteni egy forró ékszakát, akkor lehet, hogy a szakítás a jó megoldás. Az is szakító ok lehet, ha eltérő módon gondolkodunk a jövőről.
Ha nem ugyanúgy képeljük el az életünket együtt, akkor inkább váljunk szét, hogy mindenki úgy élhesse az életét, ahogyan szeretné. Amikor az egyik fél már másik irányba kacsingat, akkor pedig mindenképp érdemes véget vetni a kapcsolatnak.
Hogyan érdemes elmondani, hogy vége?
De hogyan is mondjuk meg a párunknak, hogy nem szeretnénk tovább folytatni együtt úgy, hogy ne bántsuk meg vele? Ez mindig nehéz kérdés. Nagyon fontos, hogy ne kerüljük el a párunk, ne legyünk már előre távolságtartók, inkább mondjuk el őszintén, mit érzünk.
Az indokainkat viszont mindenképp érdemes végiggondolni, és a szakítás során fejben tartani, mert csak így fogjuk tudni magunkat szilárdan tartani a döntésünkhöz. Ezért a szakítás előtt készüljünk fel lelkileg, gondoljuk végig mik a szakítás okai, és hogy mit fogunk mondani.
Próbáljunk kerülni a vádaskodást, mert ez nem vezet sehova, nem egy újabb veszekedést szeretnénk, hanem véget vetni a kapcsolatnak, így ez lebegjen a szemünk előtt.
