Az mindig megterhelő lelkileg, ha véget ér egy hosszú párkapcsolat. Először azt gondoljuk, hogy most megáll az élet. Akivel eddig együtt voltunk már nincs, és az addig felépített élet, megszokás, rituálék mind eltűnnek, és ezután ezek nélkül kell boldogulni.
A szakításnak rengeteg oka lehet, féltékenység, irigység, elhidegülés, elégedetlenség, bizonytalanság, de számos külső tényező is közre játszhat. Akkor sem egyszerű a dolgunk, ha mi szakítunk, és persze akkor sem, ha velünk szakítanak. Ugyanakkor érdemes végiggondolni, hogy ennek az elválásnak oka van, és jobb lesz így mindkét fél számára.
Hogy egy szakítást mennyi ideig tart feldolgozni, meglehetősen változó. Mindenkinek mások a megküzdési mechanizmusai, és az is sokat számít, hogy mennyire hirtelen és milyen okból történik az elválás. Néha elég pár hét vagy hónap, de megeshet, hogy végleges elválás évekbe telik, mert van valamilyen közös vagyon, esetleg közös ingatlan, amelynek elosztása sok időt vesz igénybe.
Nincs két egyforma párkapcsolat, így két egyforma szakítás sem létezik. Vannak azonban olyan érzelmek, amelyek szinte mindenkinél jelentkeznek az elválást követően.
Nem ritka, hogy a szakítás után a gyász öt szakaszán megyünk végig
A szakértők szerint sem ritka, hogy valaki a szakításra gyászreakcióval válaszol, és a gyász öt szakaszán megy végig. Ez természetesen egy összetett folyamat, járhat pótcselekvésekkel, komolyabb életmódváltással, ami nem feltétlen baj, de akár önpusztítással is, az azonban már problémás lehet. A szakítás okozhat testi tüneteket, immunrendszer gyengülést, de akár teljesítménybeli problémákat is.
Nem akkora gond persze, ha a szakítást gyászként éljük meg, és végig megyünk az ismert szakaszokon: tagadás, harag, alkudozás, depresszió, elfogadás. Mindegyik fázis fájdalmas, és nehéz megmondani meddig fog tartani. Ha viszont valamelyikben tartósan benne ragadnánk, érdemes segítséget kérni.
Az elválás mindig nehéz, de régi párunk távozása után is van élet, csak hagyjunk magunknak időt, hogy rendesen fel tudjuk dolgozni lelkileg és testileg is az elválást.