Nem is gondolnánk, hogy hányan vannak olyanok, akik stresszelnek a testi kapcsolattól. Nem feltétlen azokról van most szó, akiket valamilyen bántalmazás ért, hanem olyanokról, akik félnek, hogy nem teljesítenek úgy, ahogyan azt a párjuk elvárja.
Elsőre azt gondolhatnánk, hogy a hölgyek félnek jobban attól, hogy nem felelnek meg a párjuknak, pedig a férfiak között is akad szép számmal, akik aggódnak az ágyban, hogy nem nyújtanak eleget. Ennek gyökere valahol az önbizalomhiányban keresendő.
Ez persze egy ördögi kör, hiszen ha úgy érezzük, hogy nem nyújtunk eleget, akkor attól is el kezdünk félni, hogy a párunk másnál keresi azt, amit tőlünk nem kap meg. Féltékenyek leszünk, és olyan problémákat is belelátunk a kapcsolatunkba, ami alapvetően nincs is benne. Emellett valószínű, hogy a félelem a teljesítőképességünkre is kihatással lesz, a férfiak esetében akár potencia problémákhoz is vezethet. Az ilyen problémák megoldása aztán sok párnak nem is sikerül, és a kapcsolat is rámehet.
Mit lehet tenni ez ellen?
Az legfontosabb mindig az őszinteség. Egy stabil párkapcsolatban nyíltan tudunk beszélni a problémákról, így az ilyen jellegű gondokról is. Mindenképp érdemes tisztázni, hogy ki mire vágyik, és hogy ezt meg is kapja-e. Ha stresszelünk az ágyban, az nemcsak a nemi életünkre, de a kapcsolatunk egészére kihatással lesz, ezért fontos, hogy őszintén tudjunk erről beszélni.
Persze, ha a párunknak túl nagy elvárásai vannak, azt is érdemes tisztázni, hiszen lehet ez gyökere a problémának. A megoldás egy őszinte beszélgetéssel kezdődik, hiszen az is előfordulhat, hogy csak mi képzeljük, hogy nem nyújtunk eleget.
Persze megeshet, hogy valóban így áll a helyzet, de ilyenkor érdemes megvizsgálni, hogy nem az elvárások túl nagyon-e. Ha tudunk kompromisszumot kötni, az a legjobb megoldás, viszont ha nem, akkor érdemes elgondolkodni azon, hogy mennyire lesz tartós így a kapcsolatunk. Bizonyos esetekben akár terapeutát is érdemes bevonni, hogy más lehetőséget nem látunk a probléma megoldására.