Nagy Kristóf Bozont: A nagyszülei nevelték fel

Manapság a válás egyre gyakoribb jelenség – ami mindig a gyerekeken csattan. A Megasztár felfedezettje, Nagy Kristóf Bozont, azonban ama szerencsés helyzetben volt, hogy az egészből semmit sem érzett meg, hála nagyszülei gondoskodásának.

Szintén generációs probléma, hogy a fiatalok pénz hiányában képtelenek elszakadni a szülői háztól – így akár három nemzedék is osztozik egy telken. Bozont számára sem ismeretlen ez a szituáció. Mióta az eszét tudja, nagymamája és nagypapája házának felső szintjén élt szüleivel és hat évvel idősebb nővérével, míg édesapja el nem költözött tőlük.

“Nem emlékszem családi drámákra, veszekedésekre, egyszer csak az tűnt fel, hogy apu már nem él velünk. Mivel a nagyszüleim a ház alsó szintjén laknak, soha nem éreztem, hogy úgynevezett csonka család lennénk, mindig sokan voltak körülöttem.” – Osztotta meg a Story magazin olvasóival az énekes.

Édesanyja három esztendeje Londonban vállalt munkát, így vele csak fél évente találkozik a fiú, mikor haza látogat. Édesapja pedig újra házasodott, ahonnan Bozont kapott két féltestvért – akikkel jó kapcsolatot ápolnak.

Nagy Kristóf Bozont

Nagy Kristóf Bozont: tudja, milyen szegény körülmények között élni

Nagyszülei tejben-vajban fürösztötték. Ha anyukája ellenzett valamit, a fiú őket rohanta le a témával. A nagy lágyszívűség ellenére azonban a tanulásból még a nagymami és a nagypapi sem engedett:

“A nagyikám mindennap szigorúan kikérdezte a leckét. Csak akkor mehettem játszani, ha felmondtam az anyagot. Néha lázadoztam a vasszigor ellen, de ma már hálás vagyok a nagymamámnak, hogy keményen fogott. ” – Árulta el a fiú.

Kiskora óta imád nagyijával főzőcskézni, papájával pedig a horgászat a legfőbb közös pont, és a sok közös emlék, mikor az öreg elkísérte őt jégkorong-, és taekwondo edzéseire.

Egészen a tehetségkutatót megelőző hetekig nagyszülei oltalmát élvezhette, míg nem összeköltözött – a szintén a döntőbe jutott – Talán Attilával. Ennek ellenére, mikor teheti, ki nem hagyná, hogy haza látogasson a szülői házba.

Hasonló bejegyzések..

Hozzászólás írása

Biztonsági kérdés: