1 hét választ el minket az igazi, nagy x-faktor döntőtől. Igen, már csak 1 hét van vissza, és kiderül, ki lesz az x-faktor nyertese. Szerinted ki nyeri? Szavazz az előbbi linken. Az elmúlt este folyamán már nagyon érezhető volt a hatalmas feszültség, ami körbevette nem csak az x-faktor versenyzőket, hanem a mentorokat is.
Mivel csak négyen szerepeltek, mindannyian 2 produkcióval próbálták megszerezni a nézők szavazatait. 1 magyar dalt, és egy külföldit kellett elénekelni. Veca és Csaba párbaját láthattuk, aminek a végeredménye az lett, hogy Janicsá Veca esett ki!




Kedves Hozzászólók!
Nem értem miért Ildikóra haragszik szinte mindenki, abban az esetben ha Csabát ejti ki , ugyan ilyen- ha nem nagyobb felháborodás lenne- hiszen Csaba több szavazatot kapott. Biztosan Ildikó is tisztában van vele , hogy Norbi már nem való oda, de nem szavazták a nézők párbajra, akkor , hogy küldjék haza???? A másik : azok is Csabára szavaztak akik Tomit szeretik,na és? és azok is Vecára akik az apját vagy Gesztit szeretik. Mi a baj emberek? Hogyan lehetséges, hogy ilyen nagy utálatot váltson ki egy játék-verseny, ahol már Veca is nagy nyertes, látta vki a Csillag születikben mennyire hamar kiesett, pedig akkor sem volt rossz. Nem értem, komoly baj van az emberek lelkével. További szép napot!
Kedves Emy!
Az AC/DC rajongók nevében kikérem magunknak az összehasonlítást Norbival!!!!!
A showmanség megvan , de Brian Johnson tud énekelni IS!!!
Norbi pedig vokál NÉLKÜL (amit akik kicsit is hallanak észreveszik minden száma alatt ami valahogy szól)NEM.
A fanatikus rajongás helyett hunyd le a szemed amikor a nagy Ő-t hallgatod és talán Te is észreveszed.
TOZSO
Félreértés elkerülése végett, nem kellenek a b.-zis megjegyzések Adri vagyok, a kisfiamat hívják Zalánnak.
Kedves Veca!
Életemben soha egyetlen énekes cd-jét sem vásároltam meg, valahogy a zenehallgatás nem is állt hozzám közel, de, ha neked lesz cd-d, amiben egészen biztos vagyok na azt tuti, hogy megveszem. Soha ilyet még nem éreztem, de, ha te énekelsz bogarak szaladgálnak a fejemben. Az élet igazságtalan, de ezt sokan már rég tudjuk. A két legjobb énekesnek kellett ott állnia és párbajoznia, ez igazán szomorú. Király L-t is bírtuk, de csak addig a pontig, amíg a jelenléte tűrhető volt a műsorban. Most, hogy már tényleg a tehetségek helyét foglalja felháborító. Húúúúúúúúúúúha Nico rólad csak annyit, hogy tényleg tök helyes és édes vagy, de valahogy olyan nagyon unalmas, hogy az már szinte fáj. Ne haragudj Veca, tudom te nagyon szereted. Vastag Csabi pííííííííííír irtó jó pasi és talán tényleg ő az aki hétről-hétre a legtöbbet fejlődött, de Vecával akkor sem veheti fel a versenyt. Kettőtöknek kellett volna a döntőben állnotok és neked kellett volna nyerned Veca! Apropó Keresztes pók pi-járól az utolsó szál szőr is valamelyik lelkének kedves pasinak jutott. Tessék megkövezni. Ildikém Veca neked nem konkurencia ne izgulj, már régen feletted áll. Remélem a jövő héten sírni fogsz!
Evvel, hogy Veca kiesett, sok nézőt veszített a csatorna, de meg is érdemli!!!! Ezek után kívánom, hogy NORBIKA nyerjen, azzal a “szép hangjával”. Biztos sokan veszik majd a cd-it!!!
Tiszta bukás az egész!! Sajnos ez minősiti a T.nézők igénytelenségét is!!!
Kedves Hanga!Tudod a Norbi titka az,hogy egy igazi egyeniseg!Szepen eneklo emberekbol rengeteg van!Olyanbol viszont,mint a Norbi nincs a piacon.Szorakoztato,kreativ o maga koreografalja meg a szamokat,zongorazik,tancol stb…egy nagyon osszetett egyeniseg.A hangja pedig rekedtes de az nem azt jeleni,hogy rossz!Akkor az AC/DC enekeset is le kene szolnod,mert a nagyon hasonlo a hangszinuk.Amint meg tudjuk az egy vilaghiru egyuttes imadjak oket vilagszerte!Remelem most mar kicsit erted miert szeretik az emberek…
Kedves Norbi-rajongók!
Győzzetek már meg légyszi, hogy ebben az ÉNEKversenyben miért Norbi a legjobb? Annyira kilóg a sorból, hogy vak, aki nem látja (süket, aki nem hallja)…
1.Ha Keresztes Ildikóban maradt még némi tisztesség, az a minimum, hogy nyílt bocsánatát fejezi ki Vecának a gyávasága és rosszindulatúsága miatt.
2. A maradék 3 zsűritagnak szakmai kötelessége lenne felemelnie a szavát a következő műsorban.
3.Sajnos a pénz beszél kutya ugat jellemző a kereskedelmi tévékre, ÉRTÉK mint fogalom számukra ismeretlen, pedig lenne rá kereslet.
Sajnálom és döbbenetes, hogy idáig jutottunk.
Számunkra véget ért az X FAKTOR!!! VECA a győztes!!!!!!!!
Szerintem az összes énekes között Vecának van a legjobb hangja, neki kellett volna megnyerni a versenyt. Felháborító, hogy kiesett. Amikor a Kati kiesett, már akkor is azt mondtam, hogy a nézők nem normálisak. Én azt hittem, hogy Veca és Kati között fog eldőlni, hogy ki nyeri a versenyt.
Azért Norbi védelmében szólva, szerintem Ő érezte a legrosszabbul magát amiért a nézők miatt továbbjutott.
Én az Ő fellépéseit is nagyon szeretem.
Mivel a non stop kiesett ezért Csaba a legjobb de a legrosszabb Norbi mert teszi magát legközelebb ő essen ki 😀 úgy, hogy ne szavazzatok rá 😛
Szerintem az egesz x-faktorba Nicolas a legtehetsegesebb.csak manapsag az emberek mar nem az őszintesegből eneklest ertekelik, hanem azt aki jo eltudja adni magat pl. bohockodik es a nőket akarja megnyerni.elegem van norbi alszent rafinatsagaibol.
Engem is felháborít Veca kiesése, de ami a legrosszabb hogy, Norbi egy csepp ének tudás nélkül bent maradt és miatta kellett egy tehetséges embernek távoznia. Norbi remek showman, de nem itt lenne a helye, ahol énekest keresnek. Már megkapta a jutalmát azt hogy egyáltalán eddig is eljuthatott, de most már menjen haza, ne vegye el mástól a lehetőséget.
szerettem nezni az x -faktort,de mostantol nem erdekel,mert a jo enekesek mar ki estek,meg nicolas az akibe meg van az a bizonyos x-faktor,norbinak nincs semmi hangja,csak bohockodik,jelentkezzen a csillag szűletikbe,ott lehet bohockodni
Kata! Tetszik az ötleted a visszaszavazásról:-)
én műsor közben azon szoktam gondolkodni, mikor pl Veca vagy WolfKati úgy odatették magukat, hogy mi lenne, ha ezt a dalt Norbinak kéne elénekelni…Figyeltétek, milyen egyszerüket választanak neki?
A közös dalban is mindig max a refrénben énekel.
…vagy a következö műsorban nem ártana bedobni egy-egy duettet, tuti elvérezne a srác.
szerettem nezni az x -faktort,de mostantol nem erdekel,mert a jo enekesek mar ki estek,meg nicolas az akibe meg van az a bizonyos x-faktor,norbinak nincs semmi hangja,csak bohockodik,jelentkezzen a csillag szűletikbe
Szavazzuk vissza a Vecát !
Kellene egy transzparenst csináltatni , és a felháborodott emberekkel aláíratni !Versenyen kívül a Vecát indítani szíveskedjenek ! Az , hogy a Veca már most kap egy kis ízelítőt az végül is nem baj, mert ez megerősíti őt.Mit szólnának más X F. kutatók , ha hallanák Norbit ?
Tegyük fel másoknak is a kérdést, mert mi már nem csak a hallásunkat, de a hitünket is elvesztettük kedves Ildikó !
Segíteni a Norbinak úgy is lehetne , hogy belenyúl a pénztárcájába, és nem ilyen módon próbálja meg Norbi feneke alá tolni a jót !A főnyereményt ! Ön lesz az, aki kiadja majd Norbi CD-jét ? Gratulálok Veca , légy ember az embertelenségben ! Szerződést kívánok a szép hangodhoz , és sikeres,boldog jövőt Nicalas oldalán a jövőbeli sok koncertjeiteken ! Kitartás !
Megdöbbentő volt az utolsó párbaj. Nem tudom, hogy a Keresztesnek hogyan sikerült elérnie, hogy a “két fia” jutott tovább – igazságtalanul. A Norbinak nem az X-Faktorban, hanem a *születikben kellett volna indulnia. Ebbe a tehetségkutatóba nem illik bele a (bocsi) “repedtfazék” hangjával. Most már csak abban lehet bízni, hogy a “mi fiúnk”, a csodálatos hangú Csaba fogja megnyerni a versenyt. Persze ehhez nagyon jó dalt kell választania ami illik a gyönyörű hangjához.
Ugy tünik ennek az országnak való világok és Keresztes Ildikók kellenek, nem az igazán tehetséges emberek, mint Veca. Biztos, hogy érvényesülni fog /drukkolunk neki/, mert általában csak azok maradnak meg hosszú táven, akikben, mint Vecában, valóban van x faktor.
Keresztest állitólag azért ültették oda, mert ért hozzá, esetleg dönteni is tud. /hát egyik sem/A hiszti, meg a zokogás nem sugallja egyiket sem.
Malek Miklós és Geszti Péter jók, Feró elmegy valahogy, dehát négyből kettő és fél kevés.
Sajnálom, mert eddig örömmel néztem, még a sok reklámszünetet is elviseltem, de ettől kezdve nem érdekel a müsor.
Vecából remélem valódi nagy sztár lesz, minden esélye megvan erre.
Hajra Norbi
Jut eszembe még egy kérdés?
Ki találta ki, hogy olyan zsűri döntsön, amely tagjai érdekeltek a verseny kimenetelében? Egyszer nem hallottam, hogy valamelyik rosszat mondott volna sajátjáról. Sőt ! Egy-egy borzalmas produkció után szempillarebbenés nélkül szembeköpték saját szakmai tekintélyüket. Tehát vagy nulla a zenei hallásuk, hozzáértésük, vagy hazudnak egy országnak !
Na most akkor melyik ??????
Norbirajongóknak üzenem…csak megsúgom hogy ezt a műsort,
is külföldröl majmoltuk,,és az a Tehetségekrül szól!
hát igen,ez jellemzi kis országunkat..Gratulálok.
Szegény Norbi,szerintem ő is tudja hogy nincs mit
keresnie az X-faktorban.(ő lenne az ÉV hangja?)
Klári !
A kommentelők véleményére összpontosíts! Ez szövegértési gyakorlat, nem hejezsirazsi 🙂
Hát ide írok, mert az RTL KLub honlapján letiltották a kommentem, pedig kulturált volt, csak őszinte. Ez is mutat valamit.
Imádtam Norbit, de be kell látni, ennyi volt. Kifulladt. Vagy keresztes ildikó szándékosan…? Hogy Nikola selyemfiú legyen a befutó??? Nem tudom. Tény, hogy a szlovák srác első produkciója valami borzalom volt. Malek próbálta finoman elmondani, erre a szörnyella meghúzta a fülét. Mi van ???
A lényeg, hogy azok párbajoztak, akiktől keresztesnek, meg mentoráltjainak félniük kell. Érdekes, nem?
Lehetne egy olyat esetleg, hogy keresztes meg Veca egyszer élőben versenyezzen?
Mari!
Ki mondta, hogy Norbi az év hangja?
Én sírok néhány (talán általad nem is ismert jelentésű, de) leírt szavad helyesírásán.
Jobban kéne tisztelned más embereket annál, mint, hogy ilyen szavakkal vagdalkozz! És ez minden itt “hörgő” emberre vonatkozik. Kíváncsi lennék Ti mekkora ÁSZ-ok vagytok!?
eddig nagyon szerettem Ildikó de ő nem más mint 1 számító nő!Veca ha bent tartott volna Ildikó ő is tudja,h.te nyertél volna nem Nicolas vagy Norbi.Nagyon félt és ezért egyszerűbb volt neki inkább kiszavaztatnia.Te vagy a legjobb ezt soha ne felejtsd el 🙂 így tovább!
Az x-faktor mostantól kezdve egy igazi nevetséges műsor!Elég sok ismerősöm most szombaton nézte utoljára!
Gratulálok Ildikó
Számomra az x faktor Janicsák Veca.Kívánom hogy gyönyörű kariert fussál be itthon és külföldön is.Keresztes Ildikónak üzenem nagy taktika volt az egész.Norbi rajongoknak ti a szinket nézitek a tv-ben, úgy tudtam hogy ez egy énekhang verseny, de úgy látszik bárki jelenkezhet hang nélkül.Bocsi ha valakit sért de mélyen fel vagyok háborodva .!
Sziasztok!
Én is a csalódottak táborába tartozom.
Siralmas, hol tartunk, sárban tipródnak az értékeink. Ébresztő!
Az egész a pénzröl szól, csak az a cél, hogy minél több folyjon be az sms-ekböl. A szereplők csak eszközök mindehhez.
A mentoroknak pedig az a dolga, hogy kiszavazzák azt, aki az ő mentoráltjaikat veszélyeztetheti később. Csak érdek és spekuláció, semmi más.
Bár még nem éltem akkor, de a régi kimittudok idején olyan szakmai zsűri döntött, akinek nem kellett a közönségre bizni a résztvevőket, meg szavazatokat gyüjteni. Volt közönségdij, de nem ezen alapult a műsor. Meg is volt az eredménye, mai napig hallgathatjuk az akkor befutott együtteseket. A most sztároltak vajon hol lesznek 5 év múlva? …
Egészségtelen, hogy nagy tehetségek szakmai karrierje múlik azon, hogy laikus szavazók (magamat is beleértve) mondják ki Rájuk, hogy jók vagy sem.
A résztvevőkről inkább nem nyilatkozom, akiket kedveltem, azoknak majd megveszem a lemezét és elmegyek a koncertjére.
Ha igy folytatódik a jók kiszavazása, megérdemelnék a szervezők, hogy elkeljenek a jegyek a döntőre, de senki se menjen el. Nagy koppanás lenne.
Tudjátok, az a baj, hogy ha ők olvasgatják is a véleményeinket, az hidegen hagyja őket. Mi is csak eszközök vagyunk, biztositjuk őket a nézettségről.
Az X faktor magyarország szégyene. Minden idők legnagyonbb műsora ? Talán a leggagyibb és koruptabb. Keresztes Ildi egy skrizofén, idegbeteg , 0 IQ-val rendelkező hárpia. Király Norbi pedig ( és a Vastag testvérek is ) tehetségtelen, nulla előadók. Milyen show-t csinál olyan jól a Király. Menj el pár általános iskolába, ott sokkal jobb és tehetségesebb gyerekeket találsz, mint itt. Hihetetlen, egy tízmilliós országban a norbi lenne az év hangja. Nem is tudom, hogy sírjak vagy nevessek. nagyon Gáz!
Vicc az egész műsor..Ha külföldi lennék jót röhögnék rajta,
föleg Keresztes Ildikó hozzá nem értő szaktudásán!
Sikerült elintéznie az X-faktort,és ezért még fizetnek
is neki.tiszta röhely…..
szerinte nagyon jól énekelt Janicsák Veca. nekem ez a véleményem. :}
Veca szeretlek híres vagy és leszel is imádlak!
Nem elég huhogni az igazságtalanságokon,az értékek veszte miatt,hanem nap mint nap a való életben ki kellene állni azok mellett.Ami a médiában,illetve az ún. művészvilágban lezajlik,hű és reális tükre a magyar valóságnak.Ha egy nép csak elméletben áll ki az értékek mellett(és nem a mindennapokban),akkor a szenny,a söpredék kaján vigyorral és nagy sikerrel elönt mindent.Gyáva,álnok és dumáló emberek közössége nem lehet egy sikeres,erős és fejlődő nemzet alapja.
Ez a valóság,az igazság.A valódi tehetségek külföldön bontakoznak ki,a csürhe pedig önmaga győzelmét ünnepli.
És ennél még sokkal lennebb is lesz.A duma CSAK DUMA.Semmi.
Amíg pornósztárok kéjelegnek a TV-ben és gyerekek ezen nőnek fel:ezen felnőtt szavazótábortól mit vár bárki is.És így tovább..
Kár,hogy azok esnek ki akik tudnak is énekelni,Norbi egy bohóc,neki a cirkuszban kéne fellépnie,
HOL KELL SZAVAZNI NEM TALÁLOM
Szia Veca !
Remélem Te még mindig híres énekesnő leszel, mikor azt sem fogják már tudni az emberek, hogy ki az a keresztes ildi, aki ordítozott itt egykor…
Elizabeth
Szeretnétek ingyen szavazni az X-Faktor döntőseire? Itt az alkalom, hogy a szavazataitok eredményét rögtön láthassátok!
Szavazzatok a NORBIRA,ő a legjobb!!!Rohadt jó bulit tud csinálni,nagy egyéniség:)A többi kit érdekel,csak miatta nézem! HAJRÁ NORBI TE LESZEL AZ X-FAKTOR:)
Norbi a legjobb és kész!!!Ő tud a legjobb bulit csinálni és ez a lényeg, kit érdekel hogyha nem a lejobb hangja van!!!!!Aki jó hangot akar hallani annak az operába a helye!!!Hajrá NORBI!!!!!
Keresztes Ildikó tegnap beirta magát az utálom nők közé egész este nem volt egy őszinte szava, egyáltalán nem birja mentor társai kritikáját.Megjátsza magát, és agyon ajnározza
azt a vizkőpő majmot. Ha lesz x faktor super döntő remélem
neki kell elkisérni a legtehetségtelenebb versenyzőt
ildikó honnan jöttél? Tudod-e hogy Veca is odavaló? Szégyeld Magadd!!!!!!!!!!!!
Először is az X-faktor számomra itt befejeződött! Gyerekeknek is tiltva! A szüleink idejében példaképekké váltak emberek a TV-n keresztül, tegnap este.. ???? inkább le sem írom! Igaza van az egyik hozzászólónak, nyerjen Norbi és legyen a műsor szégyene!Akik meg rászavaztak reggeltől estig hallgassák teljes hangerőn a hörgését míg élnek! A felelősség azé ,aki annak idején kiválasztotta. Egyébként a táncos kiválasztásnál is ez volt! Az ország legjobb táncosait alázták meg!!!! Csak nem lett publikus! Diákok , tinik táncolnak helyettük!
Veca a lemezed biztos a polcom ékessége lesz!!!
Nem tudom mire ez a nagy felháborodás?Mondjatok egy olyan tehetség kutatót ahol igazságosan dölt el a szavazás,talán Tóth Verán kívül.Ki volt még a legjobb?Talán Király Viktor,vagy Tabáni István,vagy RÚZSA Magdi?Nefelejtsétek el mindig mindenkinél van egy jobb ez csak izlés és szimpátia kérdése és momentám most a Norbi az a közönségnek,és a közönség az szent.Nem ez az első eset hogy a mentorok a szavazokra bizzák a döntést.Nem értem ezt a nagy felháborodást.Szerintem Volf Katinak is simán volt olyan jó hangja mint Vecának.Nem kell Őt félteni jó helyen van ő az első helyezet nélkül is ugy ahogy eddig is megvolt a helye ,ugy hogy én csak annyit üzenek “no para”
A Vicát egy fokkal jobbnak tartom mint a Csabát, bár mindketten nagyon jók.A Csabánál sokat számított, hogy akik eddig az öccsére szavaztak most rá szavaztak.Az azért nem kevés szavazat.Ezért inkább szakmai alapon kellett volna dönteni ebben a helyzetben.Tök egyértelmű.
A dontoben a Veca es Nicolas kellett volna maradjon ok az igazi x Factorok .De akkor nehez lett volna donteni igaz Ildi?Most Nicolas rajongo vagyok de nem azert mert Ildi a mentora,,csak mert o a legtehetsegesebb harmuk kozul.Megerdemelne hogy nyerjen.De ha ilyen tehetseget mint a Veca kitett Ildi mert a szivere hallgatott es nem a tehetseget nezte akkor ki tudja meg mi fog tortenni.Ha kiesik a Nicolas is hat tobbet ne csinaljon x Factort az RTL KLUB .Fel a fejjel Veca ,nagyon tehetseges vagy biztos szep jovo var rad.
1. Keresztes Ildiko , mint no feltekeny Veca tehetsegere…ezert nem szavazott.
2. Nagyon jol tudta, hogyha Veca kiesik, akkor az o ket emberenek sokkal nagyobb eselye van a gyozelemre…es abban a pillanatban sejthette, hogy a tinilanyok valoszinu beszavazzak Csabat, plusz occse szavazotabora is erositi a tovabbjutasi eselyeit.
3. Szoval csupan tiszta szamitasbol jatszotta el a vegletekig meghato, konnyes “nem tudok donteni es a verseny szabalyzata megengedi, hogy ezt a felelosseget ne vallaljam” szerepet.
Szegyelje magat!Jo melyre asta magat, mint “szakemeber”, amint latom ezen oldalon is, sokunk szemeben.
Azért 100 hozzászólás nem semmi !!! Főleg, hogy tartalmában mind megegyezik. Ha Keresztes Ildikóban még van cseppnyi értelem, akkor a következő adásban bocsánatot kér Vecától
és a közönségtől, majd elhagyja a zsűrit. Ha nem, akkor látogasson meg egy pszichiátert, talán eddig is ráfért volna.
Remélem Keresztes Ildikónak nem volt nyugodt éjszakája, és rémálmai lesznek nagyon sokáig. Nagyon jól tudta, hogy miért bízza a döntést a közönségre. Minden jó énekest hátbatámadott, csak Norbit istenítette mindíg. Mint mentor, mint énekes, mint nő rendesen lejáratta magát. Kívánom még Ilkikónak, hogy az istenített Norbi CD-jét naponta többször játsza le, míg be nem dilizik.
Veca Te vagy a legjobb!
Végül is Győzikén, és a Való Világon felnőtt tiniknek sajnos ilyen az ízlésük.
Számomra az X-faktor véget ért, az RTL KLUBB megszünt!
Veca fel a fejjel, Te vagy a legjobb!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Az igazság az, hogy ez egy üzlet, emiatt az emelt díjas nézői szavazatok döntenek. Így az igazság az, amit a népek nyomkodnak. 🙁
Innentől nem szakmai verseny.
Ildikót azzal bízták – és fizetik – meg, hogy szakmailag hozzátegyen. Ő meg passzol. Hiteltelen. 🙁
Kedves Ildikó !
Nagyon remélem nem aludtál jól és nem fogsz még egy jó darabig, ha van lelkiismeret furdalásod, ha tudod miaz ?!
Én a helyedben összepakolnék, és haza mennék oda,- ahonnan jöttem !!!-
Hova lett a füled ?? Nektek szakembereknek kellene eldönteni és hallani az éneklést ! Hogy kerültél a zsűribe ??? Mit eszel azon a hörgő félmakin ?????
Szeretném ha elgondolgodnál, ha van mivel !?
Szevasz!
Erzsi
Hali!Valamit nem értek.A párbaj azért van ,hogy el lehessen dönteni a két versenyző közül ki a jobb szavazatoktól függetlenül.Legalábbis ez lenne a dolga a mentoroknak.Ha viszont a mentorok nem vállalják a döntést mert “nem tudnának aludni”, akkor a nézői szavazatok figyelembe vételének csak úgy lenne értelme, ha a párbaj után még lehetne szavazni.De odaállítani a párbaj előtt kész borítékokkal kicsit gáz.Mi a ráknak a párbaj így. Értve?