Mi lesz Détár Enikő és Rékasi Károly házasságával?

Elég érdekes helyzetbe került Rékasi Károly, aki feleségével, Détár Enikővel és volt szerelmével, Pikali Gerdával is dolgozik párhuzamosan. Úgy tűnt, hogy Rékasi és Détár két hétten ezelőtt kibékülnek, ám friss felvételek azt mutatják, hogy mégis Pikali Gerdával távozott a színész Az aranyember próbája után.

Bár hivatalosan nem vállalta kapcsolatát Pikali Gerda és Rékasi Károly, mégis sokáig folyamatosan arról lehetett hallani, hogy egymásba szerettek. Rékasi azonban úgy tűnt, mégis feleségét választja, hiszen nem is olyan régen hazaköltözött a családi fészekbem ám a Blikk birtokába került információk szerint egy autóban távozott a két színész Az aranyember próbája után.

A dologban az a leggyanúsabb, hogy mindketten jóval a darab próbájának vége után indultak el, amikor már a többi színésztárs elment, ráadásul próbáltak úgy tenni, mintha semmi közük nem együtt szándékoznának távozni. Először Rékasi jött ki a teátrumból, beült az autóba, majd várt. Nem sokkal később felbukkant Pikai Gerda is, aki nem a saját autójába, hanem Rékasi mellé ült be. A lapnak nincsenek pontos információi arról, hogy hová tartott a két színész, mindenesetre furcsa, hogy mennyire igyekeztek elkerüli azt, hogy együtt lássák őket. Akár ki is jöhettek volna együtt, és mehettek volna együtt autóval, ha a közös munka miatt szükség van rá, de ez így igencsak gyanúsra sikerült.

Pikali Gerda és Rékasi Károly együtt távozik (fotó: Blikk)

Pikali Gerda és Rékasi Károly együtt távozik (fotó: Blikk)

Rékasi Károly egy hónapja költözött vissza Détár Enikőhöz a közös otthonukba. Azok a pletykák járják, hogy Pikali Gerdának köze volt ahhoz, hogy a pár közel harminc év után szétvált. Détár Enikő csütörtökön elég feszültnek tűnt, valószínűleg a szerdán bemutatott lesifotóknak közük lehetett ahhoz, hogy rossz kedvében legyen.

A Blikknek sem Rékasi, sem Détár nem nyilatkozott. Kérdéses, hogy a szerdán közölt fotók mennyire fogják megingatni a kettejük közti bizalmat, és, hogy valóban működőképes lesz-e újra a házasságuk.

Hasonló bejegyzések..