Mindnyájan Hősök vagyunk, mi, akik 1990 előtt születtünk. Teljesen más világban nőttünk fel, mint a jelenlegi fiatalok. Mostani szemmel nézve kész csoda(?), hogy életben maradtunk és megéltük a felnőtt kort.
Hiszen nem volt gyermekülés és biztonsági öv az autóban, nem volt gyermekzár a fiókokon és a szekrényajtókon, nem volt bukósisak a biciklihez, egyáltalán normális kerékpárunk sem volt.
MI, akik a 90-as évek előtt születtünk, mindig csapvizet ittunk, nem flancoltunk ásványvízzel. Egész nap kint játszottunk a barátainkkal, nem unatkoztunk és nem a tévé előtt, vagy a számítógép előtt punnyadtunk. A szüleink nem is tudták, hogy hol vagyunk, mivel még a vezetékes telefon is alig volt elterjedve, nem hogy mobil lett volna a zsebünkben. Egész nyáron az erdőben vagy a mezőn játszottunk, és mégsem lettünk allergiások, és azt sem tudtuk, hogy mi az a pollen.
IGEN. Mert voltak barátaink, akikkel minden nap találkoztunk, az utcán, a téren, vagy a focipályán. Vagy, ha úgy adódott, simán becsengettünk hozzájuk, nem kellett semmilyen szülői engedély, és máris együtt rúgtuk a bőrt, vagy fabotokkal ütöttük a teniszlabdát.

Nem unatkoztunk: kint játszottunk a barátainkkal a réten
Szüleink nem vittek vagy hoztak sehova minket autóval, mégis itt vagyunk. Nyakunkon lógott a lakáskulcs, nehogy elveszítsük azt, és így mentünk ki játszani mindig.
Ha elestünk, megsérültünk, netán eltörtük a kezünket, akkor nem perelték be egymást a szüleink, mivel egyértelmű volt, hogy a mi figyelmetlenségünkből adódott a baleset.
“Az ebcsont beforr” – tartotta ugye a mondás..
Az is természetes volt, hogy az erősebb gyermek megverte a kisebbet, mégis itt vagyunk. Ebbe a szüleink sem szóltak bele, hiszen így volt rendben.
Az ételek nem Norbi Update termékekből álltak, hanem zsíroskenyeret és kolbászt ettünk nap mint nap. Agyoncukrozott szörpöket ittunk, és az édesítőszert még hallomásból sem ismertük. Gondoljunk csak az iskolai menzára.. És mégis itt vagyunk.
A kakaóban nem volt A, B, C, D és E vitamin, viszont Bedeko-nak hívták és már ez is elég volt a boldogságunkhoz. A limonádét saját magunk készítettük otthon, nem holmi szintetikus üditőket ittunk, a fáról pedig éretlenül szedtük le, majd ettük meg a gyümölcsöt, mégis itt vagyunk.
A szerelmet nem szappanoperákból lestük el, hanem egyszerűen átéltük. A romantikához nem kellett semmilyen felnőtt videó, vagy magazin, ment ezek nélkül is minden.
Ha kaptunk egy pofont a tanártól, cserébe nem szúrtuk le késsel és nem pereltük be, nem sírtunk otthon a szülőknek, sőt legtöbbször elhallgattuk az ilyen csínytevéseket, hiszen valószínűleg okkal ütött meg a tanár.
Hova tűntek a világból az igazi értékek?
Az 1990-es évek előtt született generáció még tudta, hogy mi az a felelősség, bűntudat, jóérzés, kötelesség és milyen az igazi boldogság.