Nagyon durva indokok láttak napvilágot arról, hogy miért életveszélyesek a mikrohullámű sütők. Érdemes tovább olvasnod. A cikk végén oszd meg, hogy mások is tudják!
A mai világban már szinte minden családban akad egy-egy mikrohullámú sütő, egyáltalán nem számít luxuscikknek ez a berendezés. Egyszerűbb és gyorsabb alternatívája a hagyományos sütőknek, hiszen szinte pillanatok alatt meg tudjuk melegíteni ételeinket. Ám jó, hogyha meggondoljuk a mikrók használatát, ugyanis korántsem olyan veszélytelen, mint amilyennek elsőre látszik.
Hogyan is működik a mikrohullámú sütő? A mikrohullámok tulajdonképpen elektromágneses sugárzások, ezen energiaszint nagyon közel áll a rádióhullámokhoz. A mikrohullámokat úgynevezett magnetron generálja, ezek a magnetronok pedig egy elektromos mezőt hoznak létre, melynek frekvenciája 2,4 GHz.
A melegítéshez víz kell, így szükséges, hogy a betett élelmiszernek legyen víztartalma, különben képtelen lenne felmelegedni. Miért is van szükség vízre? A kibocsátott mikrohullámok hatására az ételben vagy italban levő vízmolekulák rezegni kezdenek, és súrlódnak egymással, ez okozza a felmelegedést. Az eljárás miatt a vízmolekulák szerkezete megváltozik, el is deformálódhat.
Hans Hertel, svájci tudós így vélekedik a mikróról:
“Nincs olyan atom, molekula és sejt bármely szerves anyagból álló rendszeren belül, amely képes ellenállni egy ilyen erőszakos, pusztító erővel bíró sugárzásnak.” A molekulák szerkezete szétszakítódik, erőteljesen deformáltak lesznek (ún. szerkezeti izoméria jön létre)”
Ki használjon mikrohullámú sütőket?
Az lenne a legjobb, ha senki nem használna mikrókat! Különösen fontos, hogy csecsemők és kisgyermekek, terhes nők, szoptatós anyukák, idősek, és bármilyen betegségben szenvedők kerüljék el a szerkezetet!
Lehet, hogy az ön életét is megkeseríti a háztartási eszköze?
Számtalan tünete van a mikrohullámú sugárzásnak, ha észlel ezek közül egyet vagy többet, akkor elképzelhető, hogy a mikrója a felelős mindezért.
- Alvási zavarok, álmatlanság
- Csökkent kogníció
- Depresszió és ingerlékenység
- Fejfájás, szédülés
- Gyakori vizelési inger
- Hányinger
- Látási problémák
- Legyengült immunrendszer
- Szomjúság (extrém)
Az első tünetek között jelentkezik az alacsony vérnyomás és a lassú szívverés. Később a szimpatikus idegrendszer krónikus ingerlése miatt stressz szindróma alakul ki, a vérnyomás a magasba szökik, de emellett sok más tünetet is észlelhet a „mikrohullámú beteg”. Ilyen tünetek például az álmatlanság, fejfájás, szédülés, alhasi fájdalom, feszültség, zavar a koncentrációképességben, szemfájdalom, ingerlékenység, de még hajhullás is előfordulhat. Előfordulhatnak súlyosabb problémák is, mint például reprodukciós problémák, vakbélgyulladás, szürkehályog, vagy a rák. Végül krónikus mellékvese betegségek, a koszorúerek elzáródása és szívinfarktus is előfordulhat.

A Szovjetunióban még be is voltak tiltva a mikrók!
Dr. Lita Lee, a Health Effect of Microwave Radiation A mikrohullámok egészségre gyakorolt hatásai című könyvében úgy nyilatkozott, szerinte a nyirokrendszeri megbetegedések összefüggésben állnak a mikrohullámokkal. A doktornő úgy vélte, hogy a mikrosütő használatával az emberi szervezetnek csökken az a képessége, hogy megelőzze bizonyos rákbetegségek kialakulását. A mikrosütőt használó emberek körében megnőtt a gyomor- és bélrendszeri daganatok száma, de egyéb emésztőrendszeri problémák is felmerültek.
A mikrók elpusztítják a biofotonokat
A nem főzött, illetve feldolgozott élelmiszerek tartalmaznak biofotont, vagyis a Napból áradó életenergiát. Ezek a biofotonok a fény legkisebb részei, források pedig főként a Nap érlelte gyümölcsök és zöldségek, de minden élelmiszerben található biofoton. A mikrohullámok viszont kipusztítják az élelmiszerből a biofotonokat, és ennek az élelemnek minden tápértéke elvész a mikrohullámzás során.
A Szovjetunióban még be is voltak tiltva a mikrók!
A második világháború idején a nácik találták fel a mikrohullámú sütőt, hogy gyorsan, meleg ételhez jussanak. Az Amerikai Hadügyminisztérium a háború után vizsgálatot indított a berendezéssel kapcsolatban, tudni akarták, hogy mennyire megbízhatóak a készülékek. A vizsgálatok után a Szovjetunióban betiltották a mikrosütőket, később ezt a tilalmat feloldották.
Megdöbbentő eredményekre jutottak a mikrók vizsgálatát illetően:
- Szinte minden mikrózott ételben rákkeltő anyagok keletkeztek.
- A tejben és a gabonában az aminosavak transzformálódása miatt szintén rákkeltő anyagok alakultak ki.
- A húsokban rákot okozó vegyületek képződtek. Pl. d-Nitrosodienthanolaminok
- Zöldségeknél, legyen főtt, nyers vagy fagyasztott, a növényi alkaloidokat rákkeltő vegyületekké alakította át
- Gyümölcsök olvasztásakor a glüközidok galaktozidokká alakultak át, utóbbi rákkeltő hatású.
- Az élelmiszerekben drasztikusan lecsökkentek a B, C, E vitaminok, ásványi anyagok, lipotropikumok a biodegradáció miatt.
- Az orosz kutatás végeredménye az lett, hogy a mikrohullámú sütők igen is károsak. Más elektronikai eszközökről, pl. mobiltelefonokról is esett szó.
- Drasztikusan csökken a mikrózott étel tápértéke
- A mikrohullámú sütőkkel kapcsolatos tanulmányokban a legtöbben egyetértettek abban, a mikrosütőkben melegített ételek tápértéke jelentősen csökkent a mikrózás előtti állapothoz képest.
Íme néhány tanulmány a mikrók káros hatásairól:
- Journal of the Science of Food and Agriculture folyóirat (2003 november): A mikrosütőből kivett brokkoli elveszítette a jótékony antioxidáns hatásának 97%-át. Párolt brokkoli esetében kevesebb volt a csökkenés, csupán 11%, emellett néhány fenolos vegyület és glükozinolát is elveszett.
- Egy skandináv tanulmány (1999) szerint a spárga minden C-vitamin tartalma eltűnt mikrózás után.
- A fokhagyma rákellenes összetevője, az allináz alig volt megtalálható egy egy percig mikrózott fokhagymában.
- Egy japán kutatási eredményben az áll, hogy hat perc a mikróban, és a tej B12 vitaminjának tartalmát az emberi szervezet már nem tudja feldolgozni.
- Egy 1992-ben készült tanulmány az anyatejet vizsgálta, amely a mikrózott élelmiszerektől elvesztette lizozim aktivitását és antitestjeit, és olyan környezet alakult ki, amely hozzájárult a patogén baktériumok számának növekedéséhez.
A mikróhullámú sütőknek csak negatív tulajdonságai vannak
Egy svájci élelmiszertudós, Hans Hertel volt az, aki legelőször vizsgálta a mikróban melegített élelmiszerek és az ember élettanának kapcsolatát. A tudós végül arra a megállapításra jutott, hogy mikrózás során az élelmiszer olyan negatív változásokon megy át, amely komoly egészségügyi problémákat okozhat a fogyasztó számára.
Megemelkedett a fogyasztók koleszterinszintje, csökkent a fehérvérsejtek száma, ami utalhat mérgezésre, csökkent a vörösvérsejtek száma, csökkent a hemoglobin szint, amely visszavezethető vérszegénységre, és radiolytikus vegyületek alakultak ki a szervezetben. Egy másik tanulmány azt írja, a mikrohullámú sugárzás miatt cukorbetegség alakult ki a fogyasztóknál. Ez a tanulmány egészen új megvilágításba helyezheti a harmadik típusú diabéteszt, hiszen úgy tűnik, mikrohullámú sugárzástól is kialakulhat.
Kattints a Megosztásra, hogy mások is tudjanak erről!
“A második világháború idején a nácik találták fel a mikrohullámú sütőt…” Nem így van. A radarból fejlesztették ki, és nem a nácik, hanem egy amerikai.
A többi állításnak is kb. ennyi a valóságtartalma.
Kedves tudósok, rettegők!
A mikrohullám-sütő, pont ezen az elven dolgozik, hogy a víz atomjait rezgesse és ezáltal felmelegedik az étel, vagy ital, stb…
A biztonság érdekében 2 kapcsoló van a mikrókban, mikor kinyitja valaki az ajtót megáll, valamint ha megállítod.
Szigetelt zárt térben történik a folyamat, nincs sugárzás.
Az ilyen gondolkodás miatt van egy csomó baj, valamit kitaláltak és bevált, most kell valaki aki lebeszélje az embereket róla
mikrózás után alégy vidáman tova szállt. miről beszélünk?..lehet,hogy alkohol volt benne???
A számítógép is életveszélyes hullámokat bocsát ki! 🙂
Az efféle áltudományos maszlag és az emberi hülyeség kiborít!
Aki azt a cikket írta semmit sem ért ezekhez a dolgokhoz.
Megváltozik a víz szerkezete he? nem H2O lesz a víz? akkor mi? Ha be is volt tiltva az nem azért volt mert egészségtelen volt hanem mert a szuper titkos radarokat zavarta!
MIND EZT MÁR 15 ÉVE TUDJUK. SAJNOS MÉGIS HASZNÁLJUK A MAI NAPIG. EGYÉBKÉNT ENNYI ERŐVEL SZÁMBA VEHETNÉNK, MÉG NAGYON SOK HÁZTARTÁSI ESZKÖZT!!!!FŐKÉPPEN A MAI ULTRA MODERN KÉSZŰLÉKEKET. NÉZZÜNK JÓL KÖRŰL OTTHONUNKBAN, ÉS VEGYÜK SZÁMBA AZULTRA MODERN KÉSZŰLÉKEKET!!! VAGY MENJÜNK VISSZA AZ IDŐBE ,ÉS CSAK CSIHOLJUNK TÜZET, ÉS AGYAG EDÉNYBE FŐZZÜK MEG AZ ELEJTETT VADAT,ÉS AZ ERŐBEN ÖSSZESZEDETT ZÖLDSÉGET!!!!!!!
ERIKA túl gyakran szerepel a mondataidban a “vegyük számba” kifejezés. Nem gondolod hogy az a tudat alattid kivetítése??? 😛 😛