Alekosz el akarja adni a nyereményeit

A Való Világ negyedik szériájának egykori győztese, Alekosz  úgy döntött, megszabadul a nyereményeitől, és mindent pénzzé tesz. Komoly az összezörrenés Alekosz és az RTL Klub között, hamarosan pereskedni fognak.

Akkor tört ki a háború az RTL Klub és a VV4 győztes Alekosz között, amikor a valóságshow szereplő felbukkant a konkurens csatornán az ÖsszeEsküvők című műsorban.

Az RTL Klub a hír hallatán leállította Alekosz havi 1 millió forintos nyereményét, nem vehetett részt a luxusnyaralásban, és vissza akarták venni az autót, valamint a lakást, amiket a győzelemért kapott.

Augusztusban a csatorna több millió forintos fizetési meghagyást küldött a győztesnek, Alekosz ellentmondással élt, az ügy a bíróságon fog folytatódni.

Alekosz eladja mindenét

Alekosz eladja mindenét

Alekosz azonban úgy döntött, nem hagyja magát, és pénzzé tesz a nyereménylakását. Nem tartozás áll a háttérben, vagy egyéb súlyos indok miatt akar megválni az ingatlantól, egyszerűen csak gyarapítani szeretné a vagyonát, szerinte pedig pénzt csak pénzből lehet csinálni. A nyereménylakás Alekosz nevén van,ezért úgy gondolja, hogy meg is válhat tőle. Elárulta, 27 millió forintot adnának érte. Azért örülne ennek az összegnek, mert most egy nagyon jó üzleti lehetőség adódott az életében, de ehhez szüksége van 15 millió forintra. Alekosz banki és ingatlanbefektetésekből szerzi a vagyonát, emellett haknizik.

Alekosz leszögezte, hogy tudatosan építi a jövőjét. Hiába minden vágya egy terepasztal, ami fél milliót kóstál, nem fogja megvenni, inkább befektetni a pénzét, hogy még több legyen. Kijelentette, hogy nem fél az RTL Klubbal való pertől. A csatorna nem kívánt nyilatkozni az üggyel kapcsolatban.

Hasonló bejegyzések..

Hozzászólás írása

Biztonsági kérdés: