2012. Május 25. Péntek este. Megasztár 2012. Finálé Gigivel, Andival és Flo Rida-val.
A 2 tehetséges fiatal lány, Radics Gigi és Szakos Andrea a Megasztár Fináléban több produkció erejéig is színpadra lépett. Először szólóban, egyedül érvényesültek.
Majd az egyéni produkciók után 2 duett következett. A duetteket korábbi Megasztár győztesekkel adták elő. Gigi először Tóth Verával, majd Király Viktorral énekelt. Szakos Andrea pedig Tolvaj Renátával, majd Caramel-lel lépett színpadra.
Az alábbi 2 linken Gigi és Andi összes produkcióját visszanézheted videón:
A duettek után viszont a kettejük párbaja ment le, ami tulajdonképpen szintén duett volt, csak egymással “párbajozva”.
Párbaj: Radics Gigi és Szakos Andrea – Lady Marmalade (Christina Aguilera, Lil’ Kim, Mya & Pink)
A sok huza – vona, a sok sms, és a sok produkció után kihirdették a Megasztár 2012. évi győztesét, nyertesét, mely a következő:
Radics Gigi megnyerte a Megasztárt

Radics Gigi: megnyerte a Megasztárt
Szia Gigi nagyon örülök hogy te nyertél vègig neked szurkoltam nagyon tehetsèges vagy sok sikert a tovàbbiakban
UTÁLLAK!!!
Andi sokkal jobb volt!
bunkócska te drága
A válogatástól néztem az adást és tisztában voltam a győzelemmel.Gyönyörű hang,alázat,magabiztosság,normális viselkedés, ez szimpatikus.Köszönöm, hogy nem csalódtam.
jo volt de nem neked kellet volna nyerned
Gratulalok es tovabbi sok sikert!
nagyon jol voltal es meg erdemleted a nyerement nagyon szurkoltam neked vegig en szinten radics vagyok es svedorszagba elek de szlovakiaba notem fel nem messze salgotarjantol meg egyszer gratulalok szep volt gigi
a gigi személyisége:kedves és nagyon szép és ráadásul jól énekel az andiszemilyésége: félénk érzelmes és jó hangú azért a gigi a jobb GIGI NAGYON SZERETÜNK!!!
gigi nagyon jol énekelsz graturálok a tegnapi bors ujságban látalak
mindvegig Giginek drukkoltumk,Andi is jo, de Te jobb vagy!!!!!!!!
Gratula es sok sikert tovabbra is
nekem a ruham tettszet legjobban
Gratulálok. Még soha senki nem tetszett ennyire. Gyönyörű a hangod és nagyon szép vagy nemcsak kívül, hanem belül is. Eddig egy zenei műsort sem néztem sosem, de ,miattad minden héten vártam a péntek estét, hogy újra hallhassam fantasztikus hangodat. Azoknak akik beszólnak, ill. írogatnak üzenem, hogy ha valaki nem tud emberi hangon megszólalni, inkább maradjon csendben, bár ez őket minősíti. Hihetetlen milyen sok a gusztustalan, rosszindulatú ember. Még egyszer gratulálok és sok sikert az életben.
szerintem gigi a legjobb a kezdetektől neki szurkoltam:):) jueeeeee
Gratulálok Gigi. Fiatal és nagyon érett szép kislány vagy Vigyázz nagyon nehéz ma a zenei világban távlatokban megmaradni. Vigyázz a hangodra. Dalolj, Komoly tehetség vagy. Muzsikálj, dalolj. De én boldog lennék, ha lírai számokat is, nem csak a dübörgő rockot énekelnéd. Ez a műfaj divat, de nem maradandó. További kitartást és sok sikert az életben.
kedves gigi.te voltál a jobb.gratula.
a sok rasszista retardált barmokkal nefoglalkozzál.
megüti öket a gita.sok sikert.misi
Gigi MEGÉRDEMELTEN lett első.Szerintem nem a mezőnyben,de egész Magyarországon nincs aki fel tudna hozzá nőni.Tudni kell értékelni,az ilyen tehetségeket,büszkék lenni rá.A döntő szinvonalas,jól szervezett,volt.Megmutatkozott újból kik voltak érdem szerint az elsők,az előző szériákban,Vera,Caramel,Magdi.A zsűriből csak F.M viselkedése volt irritáló,hozta ismételten irigy,paraszt stilusát.Gigi sok,sok,sikert kivánok az életben,hozzál még rengeteg örömet az embereknek,erre vagy hivatott.Énekelj sokáig a világszinpadokon,meg Magyarországon.
gratulalok!!!!!es azek a raszisták ..fogjak vissza magukat… nem szamit hogy milyen nemzet…..utalni az megy nektek……… egy rakas@@@@@ a mi vagytok……… Gigi meg egyszer gratulalok es nagyon boldog vagyok hogy te vagy a nyeröööööööööö!!!!!!!!!!!!!!es egyetertek Ákos sal…………….sok sok sikert… imádlak!!!!
gratulalok!!!!!es azek a raszisták ..fogjak vissza magukat… nem szamit hogy milyen nemzet…..utalni az megy nektek……… egy rakas@@@@@ a mi vagytok……… Gigi meg egyszer gratulalok es nagyon boldog vagyok hogy te vagy a nyeröööööööööö!!!!!!!!!!!!!!
Kedves Gigi ! Gratulálok !….de az Andi sokkal jobb nálad jelenleg !!! Neked még az iskolai tanulmányaidat kellene keményen folytatnod és mellette ( nem helyette ! ) énekeled. A jelenlegi díjat igazán megérdemelten kb. 5 év múlva kaphatnád meg, mert hiányzik hangodból az ” érettség/kiforrottság “, amely zenei hatása szerint ” borzongat “. Kérlek, soha ne bízd el magad, mert nagyot eshetsz és fájni fog vagy ” üres ” leszel ! Kívánok sok sikert Neked, építsd magad, ésszerűen, hogy megelégedett, boldog ember legyél !
TE GYÖNYÖRÜ SZÉP ÉS BÁJOS “KISLÁNY”! A VILÁG FOG CSODÁLNI!FOGADD MEG, MARADJ ILYEN SZERÉNY, ÉS KÉPEZD MAGAD. BÜSZKE REÁD MAGYARORSZÁG.”KISLÁNYKÉNT” EGY PROFI MÜVÉSZT LÁTHATTUNK.LÉGY BOLDOG! Ezt kivánom Kecskemétröl, Drága kis GIGI!
GRATULÁLOK
Hát én nem neked szurkoltam de azért ügyes voltál de Andi jobb!!!!
Nekem nagyon tetszet.Szerintem ez volt a legjobb produkcio
Szívből gratulálok Radics Giginek, nagyon drukkoltam, hogy nyerjen. A helló eléneklése után mondtam, hogy megvan a megasztár győztese. Örülök, nagyon jól éneket Szakos Andi is, annyi volt a különbség, hogy Gigi könnyed természetességgel énekelt. Szerintem. Gyönyörű hangja van és nagyon megérdemelte a győzelmet.
nariann 3456 te egy nyomorék vagy
SZÉP VOLT GIGI
Szóval, nem csalódtam, egy igazi kis született tehetség vagy:) Fantasztikus kiegyensúlyozott tiszta hangocskád van:):) A sok rasszista ütődöttel meg ne törődj:)Puszi
gratulálunk neked gigi. örülök neki hogy tenyerted meg.
Szívből gratulálok a kis fiatal tehetséges hölgynek Radics Giginek!
Nem volt könnyű párbaj, hiszen Szakos Andrea szintén kiemelkedően jól énekel és természetes, közvetlen, szimpatikus személyiség.Andreának szintén gratulálok és sok sikert kívánok a pályán!
Kedves Gigi! Csodálatosan énekelsz. Kedves, szerény és nagyon bájos vagy! Maradj meg ilyennek és nagyon sok örömöd legyen az éneklésben, mellyel másoknak is sok-sok boldog percet szerzel. Olyan szép legyen az életed, amilyen szépen énekelsz!
Magam részéről gratulálok a csatornának is a színvonalas műsorhoz és a választott zsűritagok összeállításához.
A Zsűritagoknak külön köszönet mivel a szakmaiság és az empátia és a humor együttesen jelen volt a műsorban.
Ildikó vidékről
gIPSYKILLER ilyet miért kell írnod feltűnési viszketegséged van ??? Amúgy a neved elárul mindent találkozzunk személyesen és meglátjuk ki kit gyilkol ..nem hiszem ,hogy sokáig veszed még a levegőt a rasszista kis tüdőddel te Szégyentelen !!!!!!!!!!
végre olyan nyerte akinek jo hangja is van és szép csinos
MIÉRT SZTÁROLNAK MA MAGYARORSZÁGON EGY KORMOS CIGÓT?? EZÉRT TARTUNK ITT AHOL TARTUNK!! MENJEN HAZA INDIÁBA ÉS SZTÁROSKODJON OTT.
miért sztárositanak egy parasztot vagy is magyart inkáb földet müveljen ne fájon hogy egy cigány nyerte fáj hogy több mint te amugy szakos andreába is van cigány bocs enyi jobb nálad és eszt nem birod elviselni
TALÁN IRIGY VAGY? TE KIS ..@@@@@@@@@@@!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
gratulálok!te vagy a leg jobb!
fúúúúúúúúúúúúúúúj
Nagyon szép hangod van!!!!!!!!!!!!!!!
Igazad van!!!!!!
szép volt
hajrá gigi ˘!
Gratulalok nagyn szep hangod van,te vagy a kedvencem.Sok sikert kivanok.
Gratulálok. Jó verseny volt. Méltó ellenfelek voltatok, vagyis nem ellenfelekként, hanem kollegiális társként küzdőtettek.Köszönöm.
Sok sikert.
giiigii♥
Gratulalunk mindanyian neked ! Sok sikert kivánunk!
Gratulálunk a nagyon tehetséges fiatal hölgynek! A neheze csak most következik, legyen ott is kitartó. Tervei váljanak valóra.
Édesapja mielőbbi gyógyulását kívánjuk. Igy teljesen boldog a család!
koszi
Gratulálok és sok sikert kivánok!
szép volt