A két Való Világ szereplő együtt szerepelt Hajdú Péter Frizbi című műsorában. A felvétel nem ment zökkenőmentesen, mivel a botrányhős Cristofel nem volt képes türtőztetni magát.
Christofel már egy jó ideje tervezte megmondani a Való Világ negyedik szériájának győztesének, Alekosznak a véleményét, hogy mennyire nem bírja őt.
Alekosz sem rejtette véka alá a véleményét, így a felvétel röhejes komédiába fulladt. Egymásnak esve, a másik szavába vágva vagdalkozott a két férfi, Hajdú pedig döbbenten figyelte a kialakult jelenetet.
Christofel először arra próbált meg választ kapni, hogy Alekoszra egyáltalán bukik-e valaki, nevetgélve csajozónak titulálta, és nem hitte el, hogy akár egy nő is pont őt akarná.
Véleménye szerint Alekosznak soha nem volt még igazi barátnője, és arra kérte, mondja már meg hány nővel is kavart élete során. Christofel nem tudta megindokolni, miért is utálja Alekoszt annyira, a lányokkal kapcsolatos felszedési módszereit tudta csupán indokként felhozni.

Cristofel nekiesett Alekosznak Hajdú Péter Frizbi című műsorában (forrás: TV2)
Mindkét volt villalakónak volt köze Veronikához, Alekosz pedig kihasználta azt, hogy Christofel ellen bántalmazási per van folyamatban Veronika miatt. Chrisofel úgy tett, hogy egyik fülén be és kimentek a másik férfi szavai, egyedül csak és kizárólagosan a saját dühét kívánta Alekoszra zúdítani.
Ezután Chrisofel Alekosz görögségét kezdte ki, szerinte a másik férfi nem hogy görögül nem tud, még azt sem tudja megmondani, mi Görögország fővárosa. A sértésre Alekosz egyszerűen reagált, hogy míg a fiatal botrányhőst kiszavazták az első fordulóban, ő megnyerte a játékot, nem számít, mit is gondol róla.
Nemrégiben volt Alekosz születésnapja, ezért a műsorvezető egy tortával akarta megajándékozni. Christofel kapott az ötleten, és az egészet a Való Világ győztes arcába akarta vágni. A művelet nem volt sikeres, Alekosz védekezésének hála a torta a földre esett.
egy maréknyi gilisztának több esze van,mint ennek a szerencsétlen flótásnak… azért sajnálom őt.