Az idei X-faktor más mint a korábbi években megszokott ritmus, ugyanis két napra lettek lebontva az események. Míg az első, szombati napon hallhatjuk a produkciókat, a második napon már csak a döntésre és a párbaj produkcióra kell várni. Csak vasárnap este derül ki, hogy ki az, aki nem folytathatja a versenyt. Elsőként az MDC búcsúzott.
Az első élő showban az énekesek toplistás slágereket adtak elő, olyan nótákat, melyeket mindenki ismerhet. Elsőként a később búcsúzó MDC lépett fel egy Beatles dallal, őt követte Péterffy Lili, aki a mostanában botrányairól híres Miley Cyrus friss dalát, a Wrecking Ballt adta elő. A verseny legfiatalabb tagja, Tóth Marci a Swedish House Mafia: Don’t you worry childot adta elő, a mentorok nem voltak túlságosan elragadtatva a srác performanszától.
Negyedikként Bozsek Márk lépett fel a Can’t Hold Us című nótával. Őt Batánovics Lili követte Dusty Springfield dalával, a lány óriási változásokon ment keresztül az első előválogató óta, és ezt a mentorok is felhozták, amikor szóhoz jutottak. Tóth Ádámot Alföldi túlságosan jófiúnak tartotta, miután elénekelte John Newman: Love me again című slágerét adta elő. Kiderült, hogy Ádám volt kedvese a táncosok egyike volt a produkcióban, de ez a mentorok számára nem volt elegendő magyarázat a jófiúságra.

X-faktor 2013 - 1. döntő: Kiesett az MDC
The Asteroid Galaxy Tourtól a The Golden Age című slágert énekelte Eckert Anikó. A különleges hangú lány ekkor még nem tudta, hogy vasárnap a versenyben maradásért kell majd párbajoznia. Csordás Ákos egy Stevie Wonder dallal állt elő, a Fat Phoenix duó pedig Bobby Brown dalával mutatkozott be.
A zsűrit teljesen elvarázsolta az utolsó három fellépő, Krasznai Tünde, a ByTheWay és Danics Dóra is. Krasznai a Crazy című világslágerrel állt színpadra, a ByTheWay pedig Robin Thicke feat. T.I. Pharell Blurred Lines slágerével énekelte magát tovább a következő fordulóba. A legtöbb kritikát Danics Dóra kapta, aki a he Animals House of The Rising Sun című slágerét énekelte.
Vasárnap az előadók egy Polyák Lilla számot adtak elő. Sztárvendég is szerepelt, a tavalyi széria győztese, Oláh Gergő lépett színpadra.
A legkevesebb voksot Eckert Anikó és az MDC kapták, a mentorok a csapatot küldték haza, Eckert a következő showban bizonyíthat még.
Szóval a Danics,byetheway,Csordás,ott lehet.
De ha a Barátok közt presztízs kérdést csinál az egészből(Bozsek),isten irgalmazzon az Rtl-nek,mert akkor nem mossa le,hogy ez az évad is az sms-re ment,a többi dísz.
De minek is MO-nak évi 50 énekes?
A Krasznai egy Sztanyiszlavszkij módszer,látva a pornóban és látva a színpadon.Ez erőltetettség,de a feladatra koncentráltan végre hajtva.
Nem eredeti színészet,amikor ezer arca van valakinek(kiül az arcára minden) és az arccal játszik.
Hanem egy arca van,de a gesztusok felfokozottak és a néma filmek színjátékát idézik,mindent túl emelni,belerángatni a nézőt.
Mély hangját nyomja,nyomja,mint a sztanyiszlavszkij ott állna.
Egy jó iparos.
Az a plusz,amiről a Geszti beszél,az az a plusz,amit mindenki és Rocco is felfedezett.Mindenki megakarja,mert ez árad róla.
Danics jobb,kiváló énekes,széles repertoár.
Persze nem biztos hogy nő itt nyerhet.
byetheway és Csordás nagyon stabil.Ha a Csordás 10 évvel később jelentkezett volna,ő lenne MO legnagyobb találata,maga Tom Jones.
Most még nem értik az emberek,ez hogy az istenben ilyen jó,még kölyökképe van.
MO-n ez a verseny nem az éneklésről szól.Ha nincs a mezőnybe egy Pavarotti,aki duplán jobb.
Mo-n viselkedés kultúra elemzés zajlik a női Rtl szavazóbázisától,ha közel azonos a mezőny.
Vagy is szimpátia a fiúk iránt szavaznak(kivel járnának),
vagy esetleg a közepes női arcok azok még beférnek nekik az adakozó skálán.
A Csobot arca se volt modell szép.Az Antalé se.A Wolf-ot pedig kint transzvesztitának nézték.
Tehát vékony és szép arcú lányok innen azonnal eltávolítva.Az Eckert és a Péterffy ritkán volt az életébe a háttérben a szemeknek,ezért éreztem traumát az arcukon.Most esett le nekik az,amit mindig tudtak,mindig ki közösítették őket a kinézetük miatt.
Ezért voltak görcsösek,de már túl vannak rajta.Persze a női szavazók célgondolkozása akár pikánsra is veheti a figurát egy Eckert-Péterffy párbajjal.Undorító irigyek.
A többiek meg annyit gondolhatnak,először ezeket kergetik,addig iszom.
Pedig Péterffy jól áll(középmezsgye),csak az Rtl megint csalt,megint csak az utolsó kettőt mondta be,hogy azok fiúk és evvel nem motivált másokat.
A kis hézagok révén az utolsó 5 azonnal leeshet a párbaj zónára.
Hiába mondják hangsúllyal,hogy szavazzanak,egyszerűen nem hiszi el a szimpatizáns,hogy az övé bajba van,addig még nem szólítják fel.
Ez Péterffy esete is.Aki nem áll ilyen sz@rul a megítélésben(középmezsgye),mint hogy tegnap már párbajozzon.
Tóth Marci jogosan távozott,ő nem ide való.Béna,megbénult,azt se tudta hol van.
Tóth Gabi sz3xuális kapcsolatot akar vele? Egyengeti?:)
Jól néz ki,még is azonnal kiesett.Ez annyira mutatja,hogy kritikán aluli,hogy az énektűrés küszöböt nem éri el.
MO-nak egyébként sem 100 énekesre van szüksége 5 éven belül,de ilyen erőltetésre végképp nem.
előzőben:sanzon karrierjét csinálná
Sok még a szereplő,ezért bontottam két kockába az elemzést.
-Tóth Gabi el van szállva az arcától,ez jön le,egyébként semmi különleges lény,feltalálás,gondolat,amire MO-nak aztán szüksége van.
-Alföldi meg van viselve,eljátssza a 60 évest.Ez a magázódás is 15-17 évessel,ez annyira azt mutatja,hogy egy Várkonyinak gondolja magát.Közben egy filmje,egy szerepe se volt díj(emlékezetes) és hatalmas mozi kasszasiker.Színházi darabjai kritikailag megosztók voltak.
-Gesztinek van világlátása és erre szövegel.Öniróniát is érzek,ezért nem támadom.
-A Szikora eldobta a csiki-dámot.Most látni először emberként,bár a közszereplők imádnak a szimpátiára rájátszani.
-A Danics és a Krasznai között dől el a női poszt.A Danicsnak,aki sokkal emberibb,nem is léha vér.
A Krasznait úgy állítják be,mint akit a gyerekkorában elraboltak és megerőszakolták.Akinek a jelen és a jövő a gyógyír.Még az alany is erre játszik rá,amikor a mostani boldogságról beszél.Széttárt kéz a fellépésen,a fogadjatok be könyörgés gesztikulálásának a sokat használása.
Közben a léha pénzkeresetet ő választotta.De a nők többségének nem szimpi,ha nem lett volna pornós,akkor sem barátnő típus,hanem qrvás.
-Az Rtl lényegi vagy is női szavazóbázisa,mindig féltékeny a jó kinézetre.Esélye sincs Eckertnek,Péterfynek,és ezt látjuk is.
Viszont a Batánovics el van hízva,mint MO,így ő meglepetés lehet,egy top5.
-Egyre többen azt beszélik,hogy ha nincs most egy srác,aki mellet döntenének a nők,mert Csordás és Bozsek megoszt,akkor egy boy csapatra teszik le a voksot.Az első felvonás egyértelmű bytheway bombasiker.
Ha a stáb(style) és a dalválasztás jó lesz,akkor nyerhet vokál csapat,ezt külföld is bizonyította.
A interneten már a válogatás idején vagy az élő show első adásainál meglehet nézni a műsor lefolyását(klip kattintás,like stb)
Rengeteg példa van rá hogy a top 4 ugyan az lesz,sőt valamikor már a nyertes is meg van vagy a döntősök.pl MO-n a roma párbaj nélkül nyert.Amerikában a cowboy kalapos végi elől volt a kis csajjal.
Amerikában már be is mondják a szavazás állás pillanatnyi eredményét,azért hogy még több sms pénzt csikarjanak ki az utolsó helyen lévőktől.
Azért nem szabad csak az utolsó kettőt mutatni,vagy felhívni a figyelmet arra hogy fiúk vannak hátul,mert ezért úszta meg a Tóth Marci is.Mindenkit mutatni kellene,különben nem hiszi,hogy baj van.De az Rtl imád gyerekeskedni,csalni.
A show unalmas,már láttam a tematikát(mintha ugyanazt a filmet,mások játszanák),de az emberek egy része nézi a “klippeket”
Megnéztem én is az elsőt,hogy szagot fogjak és lezárjam.
-Mentorok között nincs valódi feszültség,esetleg majd megjátszott.
-Istenes vér gyenge,hiába van zakó rajta,nem passzol drámához.
A Lilu a vasárnapot megcsinálta.De szombaton retteg az infantilis gyerektől,hogy az mikor hajol meg a röhögéstől és cinkel.
Így ketten a drámaiságot megfogják.MO uram-bátyán viszonyára utal az,hogy 50 tévés iskola van,1000-en végeznek,de a Csobot Adél lesz a műsorvezető.Istenes a saját barátnőjét cinkelte le az arcán látható gesztusokban,vissza lehet nézni.Csobot ahelyett hogy a sanszon karrierjét csinálna,bent ragadt a mételybe.