Nem számolt tetteinek esetleges következményével Cristofel, mikor április 12-én kezet emelt Veronikára.
A lányt a helyszínről a mentők szállították kórházba, mert elvesztette eszméletét a rá mért ütéstől. Néhány nap múlva a sértett ügyvédet fogadott és feljelentést tett a kubai macsó ellen.
Cristofel éppen az RTL klub egyik műsorának, a Fókusznak adott interjút, mikor becsengettek érte a rendőrök, és beszállították a VIII. kerületi kapitányságra. Tanúvallomásában nyíltan beszélt róla, hogy valóban megütötte Veronikát. A fiú az őrsön tett látogatása után mély aggodalomba kezdett, fél hogy megütheti bokáját. Mit volt tenni, hát ő is fogadott jobbjára egy menő ügyvédet, dr. Berényi Andrást – aki egyébként Hajdú Péter kisfiának keresztapja.
VV Cristofel ügyvédje felszólal
“Hosszan végighallgattam Cristofel álláspontját. Eddig tett vallomásának másolatából az derült ki számomra, hogy szükséges védencem ismételt kihallgatása, hogy még több részletet elmondjon. Arra is egyértelműen fény derült, hogy első körben súlyos testi sértés kísérlete a gyanú. Az viszont nem világos, hogy milyen bizonyíték lenne Cristofel ellen Veronika feljelentésén kívül. Ez egy nagyon friss ügy, még a nyomozati szakasz elején tart.” – Osztotta meg véleményét a Bors napilap szerkesztőségével. Mindazonáltal, úgy véli, hogy a vád nem áll meg a lábán, így védencének, Cristofelnek nincs mitől tartania.
kit érdekel