Noha a reality show-ból győztesen, milliomosként távozott, az egykori villalakó és nyertes – VV Attila – még sem boldog.
Kölyök kora óta önbizalomhiánnyal küszködik, amin nem segített a játéknak köszönhető hirtelen jött népszerűség sem.
“Ronda vagyok, már az iskolában is megmondták.” – Kezdte döntése indoklását a Story magazinnak.
Kiskorában sokat csúfolták, mert füleli elállóak – és állítása szerint az orra is görbe. A nagy összegű nyeremény, és az emberek nagyfokú szimpátiája – hiszen rá szavaztak a legtöbben a játék során – sem volt elegendő ahhoz, hogy a VV 5 összeférhetetlenje átértékelje saját magát. Jóllehet, a belbecs, ami megtart, de a külcsin az, ami megfog – szokták mondani. Attila, igaz, nem kiköpött Adonisz, azonban nem is Quasimodo. Ha ránézünk, egy átlagos férfit látunk magunk előtt, és pont. Ő azonban még is úgy döntött, hogy plasztikai sebészhez fordul, és átszabatja arcát.

VV Attila: teljesen átplasztikáztatja az arcát..
Úgy érzi, külseje miatt nem volt sosem sikeres a lányoknál. Míg egy-egy esti duhajkodás alkalmával barátai valamennyien hölgytársasággal jöttek-mentek, ő mindannyiszor petrezselymet árult, hiába igyekezett ismerkedni.
A villában észrevette, hogy kopaszodni kezdett – aminek bár lehet a stressz kiváltó oka, a hajhullás azonban a játék végeztével sem hagyott alább: fél év alatt két centiméterrel magasodott a homloka a hajveszteség következtében. Ezt a problémát is orvosolni fogják a szakemberek, mégpedig oly módon, hogy hozzávetőlegesen kétezer hajhagymát ültetnek át oldalról feje tetejére – mintegy megfiatalítva így Attilát. Habár orrán nem látszik, orrsövényferdülése is van, amit szintén kezelnek hamarosan. Valamennyi beavatkozásra áprilisban kerül majd sor.

VV Attila: Így fog kinézni a plasztikai műtét után. Kész Elvis macsó..
Új külsejétől új, boldog életet remél a milliomos ifjú – de főként, hogy végre kölcsönös, igaz szerelemre lel mihamarabb.