Veres Mónika egy volt megasztárossal, Tóth Ádámmal jár

A The Voice döntőséről, Veres Mónikáról kiderült, hogy egy volt megasztárossal, Tóth Ádámmal jár.

A Blikk kiderítette, hogy a Voice döntőse, Veres Mónika boldog párkapcsolatban él nyár óta, párja pedig nem más, mint a Megasztárból ismert huszonöt éves énekes, Tóth Ádám. Ádám az Adam’s Comedy frontembere, és a Megasztár ötödik szériájában szerepelt. Hosszabb ideig a szintén megasztáros Lakatos Yvette barátja volt, nyár óta azonban Veres Mónika a barátnője.

Mónika és Ádám már össze is költöztek, a fiú Gyuláról költözött Budapestre, így egyértelmű volt, hogy kedvesével bútorozik össze. A fiatalok ugyan szerették volna titokban tartani a nagy nyilvánosság előtt a kapcsolatukat, de az ismerőseik tudnak róluk.

Veres Mónika összejött a megasztáros Tóth Ádámmal

Veres Mónika összejött a megasztáros Tóth Ádámmal (fotó: voice.hu)

Mónikát és Ádámot a munka hozta össze, sőt, előbb dolgoztak együtt, mint, hogy találkoztak volna. Az Adam’s Comedy ugyanis felkérte Mónit, hogy vokálozzon nekik egy dalban. Míg a lány Budapesten vette fel a vokált, a fiúk Gyulán dolgoztak a dalon – árulta el a pár egy ismerőse. Később Móni a Blues Brotherszel együtt egy gyulai fellépésre voltak hivatalosak, ekkor találkoztak először.

Mónika már hosszú ideje dolgozik a szórakoztatóiparban annak ellenére, hogy most a Voice-ban mutatja meg a tehetségét. Az énekesnő idáig inkább a háttérben munkálkodott, teljesen új neki az a szerep, hogy egyedül, az előtérben énekel. Ádám maximálisan támogatja szerelmét, pontosan tudja, hogy a tehetségkutatók miatt mennyi elfoglaltsága van a lánynak. Mónika első dala pénteken a Voice első élő adásában egy karácsonyi dal lesz.

Hasonló bejegyzések..