Okos szén-monoxid és füstérzékelő

Az okoseszközök minden otthont biztonságosabbá tehetnek. Ma már számos olyan kiegészítő létezik, melyeket beépítve megelőzhető a tűz- vagy robbanásveszély, illetve az emberi életre leselkedő más problémák.

Ebben a bejegyzésben két olyan okos érzékelőt mutatunk be, melyek sokat tehetnek a biztonságunk megőrzéséért.

Szén-monoxid érzékelő

A szén-monoxid egy színtelen és szagtalan gáz, és mivel nehezebb a levegőnél, ezért a lentről felfelé tölti meg a légteret. Gyakran okoz végzetes baleseteket, ezért ahol valamilyen anyag elégetésével történik a hőtermelés, mindenképpen szükség van rá.

Ez az eszköz is rendelkezésre áll „okos” változatban, mely már többet tud, mint csak fénnyel vagy hangokkal jelezni a veszélyt. Egy okosérzékelőnél beállítható, hogy üzenetet küldjön bármilyen mobiltelefonra, így akár a felügyelet nélkül maradt lakásról vagy az otthon maradó szeretteinkről is gondoskodhatunk.

Sőt, az okos szén-monoxid érzékelő más rendszerekkel is összeköthető. Ha a szellőzést is irányítja, akkor veszély esetén kiszellőztethet, míg a gázhálózatra kötve elzárhatja a gáz utánpótlását, megelőzve ezzel a szén-monoxid újra termelődését.

Füstérzékelő

A szén-monoxid érzékelőhöz hasonlóan fontos a füstérzékelő, mely az emberi élet védelme mellett a vagyonvédelmet is szolgálja. A füstöt észlelő okos szerkezetekből gyakran többet érdemes elhelyezni, minden helyiségben egyet, így nagyon hamar észlelhető a tűz.

Az okos füstérzékelő is összeköthető más rendszerekkel, bekapcsolhatja a szellőztetést, áramtalaníthat, elzárhatja a gázcsapot, és riasztást küldhet a beállított módokon. Egyes termékek egyaránt képesek a szén-monoxid és a füst érzékelésére is. Ezek mindig a veszély típusának megfelelő intézkedéseket hajtják végre.

Ha már kiépítésre került a füstérzékelő rendszer, és hagyományos kábelezéssel be is lettek kötve az elemek, még mindig van lehetőség egy felokosított komponens beépítésére. Az úgynevezett okos akkumulátorok pont olyan méretben készülnek, melyek beépíthetők a már meglévő rendszerekbe.

Ezek át tudják venni a füstérzékelő áramellátását, és amikor az érzékelő jelez, az okos akkumulátor küldi el a jelet a beállított híváslistára, illetve intézheti el a megfelelő teendőket.

Hasonló bejegyzések..