L.L. Juniornak egy rajongójától született gyereke?

L.L. Junior korábban nem élt túlságosan visszafogott életet. A most 32 éves énekesnek korábban igen sok futó kalandja volt, és most úgy tűnik, hogy egy rajongójától született egy gyermeke.

Junior levelet kapott egy titokzatos nőtől, amiben a rajongó azt állítja, van a négy éves gyerekének ő az apja.

Már Csillával van L.L. Junior, de amíg ez nem volt így, addig az egyedülálló énekes bizony falta a nőket, és eszébe sem jutott a következményekre gondolni. Az ismeretlen nő néhány nappal ezelőtti levele elég nagy felfordulást okozott Juniorék életében. A levelet Csilla bontotta fel egy forgatáson, nem kis meglepetést okozott a levél tartalma a nőnek. Az ismeretlen rajongó a kézzel írott levelében azt írja, hogy néhány évvel ezelőtt egy koncertjén találkoztak, a találkozóból pedig egy kaland lett, az ismeretlen pedig teherbe esett a zenésztől.

A rappert és kedvesét hideg zuhanyként érte a rajongói levél, Csilla szinte sokkot kapott, miután elolvasta. Mivel konkrét aláírást nem tartalmaz a levél, Juniornak fogalma sincs arról, ki ez a nő, de addig nem nyugszik, amíg meg nem találja. A Blikknek adott interjújában elmondta, addig nem nyugszik, amíg meg nem találja a nőt, és meg nem bizonyosodik arról, hogy igazat mond. A levélben az is szerepel, hogy a rajongó teherbe esett, szinte biztosan a rappertől, a kisfia pedig novemberben múlt négy éves.

L.L. Junior kapott egy levelet, mely szerint van egy gyermeke

L.L. Junior kapott egy levelet, mely szerint van egy gyermeke

Junior állítja, tévedés lesz az egész. Korábban folyt már ellene apasági per, akkor kiderült, nem a zenész az apja a kérdéses gyermeknek. A muzsikus állítja, egy nő van az életében, Csilla, aki az egyetlen gyermekének az édesanyja. Csilla nagyon reméli, hogy nem igaz semmi abból, és csak egy rossz tréfa az, amit a levél állít, mert ha igaz, az fenekestől felforgatná az életüket. A gyermek neméről, vagy arról, miért nem szólt az anya korábban, nincs hír.

Hasonló bejegyzések..