Kováts Vera videó – 6. döntő

Elérkezett az a pillanat, hogy Nagy Feró konferálhasson fel valakit. Ezt pedig meg is tette határozottan. Azt mondta, hogy eddig nem igazán volt nagy buli a színpadon, de az ő mentoráltja következik, Kováts Vera, tehát indulhatott az igazi pörgős buli. A kisfilmből kiderült, hogy Vera újra találkozott Tóth Gabival, aki ösztönözte és biztatta a fiatal, tehetséges lányt. De nézzük inkább meg, mit hozott Vera:

“Fürge róka lábak, surranó kis árnyak Hipp – Hopp, jön Vuk” – kezdte az éneklést Kováts Vera

Aztán belecsapott a lecsóba, és indult a bulis zene.

Keresztes Ildikó szerint csak korrekt volt a műsor, de lehetett volna jobb is. Geszti Péter is hasonlóan vélekedett, de hozzátette, hogy voltak azért jó, refrénes részek is. Malek Miklós szerint Vera már elfáradt, és félti a versenyben maradását.

Kováts Vera videó – 6. döntő

Hasonló bejegyzések..

5 hozzászólás

  1. Tamás szerint:

    Tudtam! Tudtam! Tudtam!!!

  2. Tamás szerint:

    Figyelj ide Te kis Katonaklári! Nagyon drukkolok Neked, még az Isten is a színpadra teremtett. Az előző két produkciódban mintha kicsit fáradt lettél volna, vagy a dalválasztás nem volt eltalálva. De ma megint a régi vagy! Meg sem állsz a fődíjig! Hajrá!!!

  3. Szmaragd szerint:

    Énekelj Nelly Furtado-t az neked való lenne:
    I’m like a bird
    vagy
    Turn off the light!!!

    Hajrá!!!!!

  4. bakomadri szerint:

    nagyon jó volt nagyon szeretem

  5. Anita szerint:

    Csak igy tovább kicsi lány! Elöre a gyözelemig!

Hozzászólás írása

Biztonsági kérdés: