Indul a döntő – Éden Hotel 2

Nagy az izgalom az Éden Hotel 2. szereplői között, ugyanis elkövetkezett az utols nap.

Az a nap, amikor is kiderül, ki fogja megnyerni a valóságshow második szériáját. Nézzünk bele, a 47. adás történéseibe.

2012. Május 23. szerda

Az Éden Hotel játékban maradt három párjára felvirrad az utolsó előtti nap, és a taktikázás rendületlenül folytatódik. Edina, Roland és Máté is feszültek. A lányban nagyon megmaradtak a tegnapi események, és az ezzel kapcsolatos gondolatait mostani párjával osztja meg. Edina nem tudja mi lesz, ha így maradnak a párok, mert mindegyiknek van egy népszerű és egy nem kedvelt tagja. Máté látja rajta a feszültséget, emiatt kissé össze is kapnak. A srác csak most kezdett izgulni a játék miatt, és már csalódna, ha nem kerülne döntőbe.

Éden Anikó egyre hiperaktívabb..

Anikó agya kattog, elmondja Pítnek, hogy az is megfordult a fejében, hogy az ő segítségével kiszórhatná Edinát. A lány nagyon agyal, mert valakit mindenképpen meg kell bántania egy döntéssel a következő két napban, de nagyon nem mindegy, hogy végül kit fog. Máson is aggódik. Most éppen azt rója fel Leventének, hogy csak taktikából van vele a srác. Azért nem veszekszenek, csak beszélgetnek. Pít pénzt szeretne látni a játékból. Omarnak azt mondja, hogy inkább Anikóékat kéne támogatnia, mert Mátéék mindig népszerűek voltak, ezért nem szorulnak segítségre. Omar nem foglal állást. Azért megnyugtatja Pítet, hogy nem tartja őt erkölcstelennek azért, mert pénzt vár a segítségért.

Éden Hotel 2. 47. adás: A Halál csókja..

Éden Hotel 2. 47. adás: A Halál csókja..

Minden játékos stratégiai okokkal magyarázza döntését. Edina első választóként mindenkit meglep, mert a csókot Leventének adja. Roland is őt választja, mert ellenfelet lát benne. Ráadásul még mindig megbízható párként tekint Szöcskére, aki most Levente mellett áll. A párosból Leventének így már biztosan távoznia kell, de Szöcske sem könnyebbülhet meg, mert a maradék két csókot ő kapja meg. Mátétól azért, mert a haverját, Leventét már nem tudná megmenteni, így viszont Anikó kezébe adhatja a döntést. A lány hosszas hezitálás után puszilja meg Szöcskét, akit amúgy nagyon szeret. A kísértésnek, hogy így azonnal a döntőbe jut, viszont nem tud ellenállni. Szöcskének és Leventének így egyaránt véget ér a játék a döntő kapujában.

Az utolsó buli a paradicsomban..

A csapat még hajnali kettőkor is bulizik, és Máté nagyon jól érzi magát. Egy darabig. Aztán egy elejtett pillantás Edinától elbizonytalanítja őt, és a bizalma kissé megrendül. Miután a három vendég távozik a Hotelből, Máté és Edina a pultnál beszélgetnek, és a döntő kapujában elbizonytalanodnak egymásban. Máté már kissé kótyagosan felrója Edinának, hogy két hónap után először őszintétlennek érzi őt. Kifejti még azt is, hogy ő már nem akar pénz nélkül hazamenni. Edina nem tud mit kezdeni a szemrehányásokkal, és miután a srác visszavonul, sírni kezd a pultnál. A pénz itt már kulcstényező. Alexa pont emiatt figyelmezteti a jámbor Rolandot, hogy a két lány nem olyan, mint ő, és ők elejtenék a hűséggömböt a végjátékban, tehát neki is meg kell ez tennie, vagy hoppon marad.

Forrás: http://edenhotel.hu/2012/05/23/47-adas-majus-23-szerda/

Hasonló bejegyzések..

Hozzászólás írása

Biztonsági kérdés: