Tamás és Enrico kiesett – Éden Hotel 2
A zsúfolt hotelben a lakók száma immár két fővel csökkent. Ennek csak a bennmaradtak örülhetnek, a kiesettek már kevésbé, Tamás és Enrico távozott.
A zsúfolt hotelben a lakók száma immár két fővel csökkent. Ennek csak a bennmaradtak örülhetnek, a kiesettek már kevésbé, Tamás és Enrico távozott.
Éden Hotel – egy hely, ahol bármi megtörténhet. Még akár az is megeshet, hogy a hotel két vendégének már – mondhatni – születésük előtt közük lehet egymáshoz.
Bizony újabb játékossal bővült a lassacskán zsúfoltnak nevezhető hotel élettere, ahol a játékosok zenekart alkotva vészelik át az unalmas órákat.
Éden Tomi és Éden Tamás druszák lettek, ám a két szereplő teljesen más karakter, ez hamar ki is derült. Az új fiú érkezése után az esti órákban forró lett hangulat.
Éden Tomi foglalkozása üzletvezető, Budapesten lakik, 34 éves, csillagjegye mérleg.
A hétről hétre izgalmakat tartogató műsor eheti első epizódjából megismerhetjük Enricot. Emellett volt még móka és kacagás, hisz most színészkedni is kellett a hotel lakóinak.
Éden Enrico egyetemi hallgató, 22 éves, Budapesten lakik, csillagjegye pedig Kos.
Ebben a játékban minden megtörténhet, akár még az is, hogy ha valaki kiesik, simán visszajöhet. De ne aggódjatok, történtek ennél izgalmasabb dolgok is, legalábbis egy vérbeli fenékszépségverseny biztosan az.
Peti előző esti viselkedése meghozta gyümölcsét, távozni kényszerült a játékból. Éden Alexa jól érzi magát az új környezetben, és egyből egy hármassal nyit, aminek egyik szereplője az új fiú: Levente.
Éden Levente elemzőként dolgozik, Budapesten lakik, 26 éves, csillagjegye pedig bak.