Gyámhivatal felügyeli Bálint Antónia lányát

Lezárult a gyámügyi eljárás Bálint Antónia ellen, a bíróság kimondta, hogy figyelemmel fogja kísérni az illetékes gyámhivatal a kislány életét. Az édesapa, Földesi-Szabó László kérelmét, mely szerint védelembe akarja venni Lilient, elutasították. A férfi egyébként jelenleg büntetését tölti egy büntetés végrehajtási intézetben.

Amellett, hogy az illetékes gyámhivatal a továbbiakban jelen lesz Toncsiék életében, elutasították Földesi-Szabó László kérelmét, hogy védelembe vegye a lányát, Lilient. Az apa volt az, aki az illetékes szervekhez fordult, mert úgy érezte, veszélyben van Lilien. Földesi videóval bizonyította azt, hogy a kislány arról mesél, Toncsi mennyi italt iszik esténként, és, hogy Toncsi és párja, Tereh István között testi fenyítésig fajulnak a viták. A pszichológus szakértővel nem volt túl együttműködő Lilien, bár erre számíthatott, ugyanis Toncsi már az elején közölte, a kislány így fog reagálni. Végül azért a kislány hajlandó volt néhány kérdésre válaszolni, de úgy, hogy édesanyja a fülébe súgta a válaszokat.

A Blikk megkérdezte Bálint Antóniát, aki elmondta, hogy ezt a pert is elbukta ellene Földesi, ahogy a legutóbbit is. Toncsi még azt is hozzátette, hogy mivel nincs vele élő apja Liliennek, így az átlagosnál jobban kötődik hozzá. A lapnak nem sikerült beszélnie Földesi-Szabó Lászlóval, ugyanis jelenleg börtönben ül.

Bálint Antónia és kislánya, Lilien

Bálint Antónia és kislánya, Lilien

Antóniának hamarosan megjelenik a könyve, melyben beszámol évek óta tartó harcáról Földesi-Szabóval is.

A családsegítségre akkor van szükség, ha a gyámhivatal úgy véli, a családnak szüksége van támogatásra. Ilyenkor megadnak minden segítséget a családoknak, segítik őket, hogy milyen támogatást kaphatnak. Elképzelhető, hogy rendszeresen keresik fel a családot, de van, akinél egy látogatás elegendő.

Hasonló bejegyzések..