Az Ének iskolája: íme a 6 döntős

Az Ének iskolája 16 nebulója közül Arany Timi, Farkas Zsolti, Bari Lacika, Tabatabai Nejad Flóra, Rubay Laci és Kurcz Szandi jutott a döntőbe, azaz ők hatan küzdhetnek meg a legjobb tanuló címért.

A TV2 különleges tehetségkutatója, Az Ének iskolája végéhez közeledik. A nézők az elmúlt hetekben figyelemmel kísérhették 16 kivételes énektudású gyerek fejlődését. A 8 és 14 év közötti lurkók nem csak lenyűgöző hangjukkal és bájukkal lopták be magukat az emberek szívébe, hanem felnőtteket megszégyenítő kitartásukkal is. A próbák, énekórák és fellépések után június 8-án elérkezett az elődöntő. A műsor különleges voltából adódóan ugyan egyik kis versenyző sem esett/esik ki a showból, ám ettől függetlenül ki kell hirdetni, hogy a jók között ki a legjobb.

Az elődöntő során mind a 16 tehetség színpadra lépett, hogy bebizonyítsa: szóló produkcióval a döntőben a helye. A tanári kar – Szandi, Szulák Andrea, Hajós András és Király Viktor – valamint a sztárzsűri – mely kiváló hazai énekesekből állt – osztályzata alapján Az ének iskolája legjobb tanulója címéért Arany Timi, Farkas Zsolti, Bari Lacika, Tabatabai Nejad Flóra, Rubay Laci és Kurcz Szandi indulhat.

A 6 döntős: Arany Timi, Farkas Zsolti, Bari Lacika, Tabatabai Nejad Flóra, Rubay Laci és Kurcz Szandi

A 6 döntős: Arany Timi, Farkas Zsolti, Bari Lacika, Tabatabai Nejad Flóra, Rubay Laci és Kurcz Szandi

Mindez azt jelenti, hogy az imént felsorolt hat kis énekes június 15-én és 16-án szóló produkcióval valamint sztárokkal állhat színpadra és egyikük megnyerheti a műsor fődíját – többek között egy családi álomutazást – míg a többi kis énekpalánta duettekkel szórakoztatja a közönséget.

Hasonló bejegyzések..