Aranyék Timije nem az az átlagos, magyar tinédzserlány. Nem szeret órákat kolbászolni a plázákban, nem vevő a lányos csacsogásokra, és jelenleg még a fiúk sem kötik le őt. Ahogy mondta, az első és egyetlen szerelme a zene. Ahogy sok művészpalánta, a veszprémi leányzó is nagy álmokat dédelget: elismert énekesnő szeretne lenni, Amerikában.
Még csak tizennégy esztendős, de már is céltudatosabb, mint sok érett, felnőtt ember – és nem csupán álmodni mer, igyekszik kijárni a rögös utat céljai eléréséhez. Voltaképpen, Az ének iskolája is egy állomás, ahol minden erejével azon dolgozik, hogy minél többet fejlődjön, s hogy ellese tanáraitól a kunsztokat, mi fán terem az énekes-lét. És ahogy az iskolában leteszi a lantot, irány haza gyakorolni – másra nem is jut igazán ideje.
Kevés barátja van, de ők tűzön-vízen át kitartanak mellette. S habár lassan abba a korszakba ér, mikor a lányok meg a fiúk randevúzni kezdenek egymással, Timit egyelőre nem vonzza az erősebbik nem. Azt érzi, hogy a srácok nem értik meg őt igazán – ráadásul az érzés úgy véli kölcsönös. Habár, elmondása szerint nyitott ő a szerelemre, de még nem találkozott olyan fiúval, aki megmozgatott volna benne valamit. Ám hamarosan új közegbe kerül, ugyanis sikeres felvételit tett egy két tannyelvű gimnáziumba, ahol könnyen megeshet, hogy eltalálja őt Ámor nyila. Addig azonban, míg ez be nem következik minden szabad idejét gyakorlással tölti, hogy Az ének iskolájának tanári kara, és családja is büszke legyen rá.

Arany Timi - Az Ének Iskolája (fotó: TV2)
Édesanyja mindenben támogatja őt. A középiskola elvégzése után ugyan jogi pályára szánja a lányát, de a diploma megszerzése után a tervek szerint áthelyezik főhadiszállásukat az Amerikai Egyesült Államokba. Timi minden vágya, hogy befusson énekesként az USA-ban, amihez az anyuka szíves örömest asszisztál – hiszen egy szülő mindig a gyermeke érdekeit tartja szem előtt.
A tini jól tudja, rengeteget kell még tanulnia és fejlődnie, hogy megállja a helyét az énekesi pályán. Igyekszik szivacsként magába szippantani minden kis elszórt információt, amit újdonsült tanáraitól hall. S az irány úgy fest, jó – múlthéten ugyanis ő volt az osztályelső. Bízzunk benne, hogy ezt a címet a következő megmérettetésén is kiérdemli.