A Nagy Duett győztese: Cseke Katinka és Kökény Attila

Végéhez ért a több hétig tartó szórakoztató műsor, a Nagy Duett a SuperTV2 csatornán. A döntőre már csak három páros, Király Linda és Szabó Győző, Bangó Margit és Lakatos Márk, valamint Kökény Attila maradt versenyben, közülük a nézők döntötték el, kik legyenek a győztesek.

Az első produkció a Bubamara volt Cseke Katinka és Kökény Attila előadásában, 30 pontot kaptak a zsűritől. Szintén 30 pontot zsebelt be Szabó Győző és Király Linda Michael Jackson legendás daláért, a Thrillerért, amelyben Szabó egy zombit, Király pedig egy halott menyasszonyt alakított. Lakatos Márk és Bangó Margit A cigánybárót adták elő, őket is a maximális ponttal jutalmazta a zsűri.

A második kört is a Cseke-Kökény duó kezdte, 29 pontot zsebelt be a Sosem múlik el című dalért. A TNT Medley című dalért Király Linda és Szabó Győző szintén 29 pontot érdemelt. A Lakatos-Bangó páros a Gyengéden ölelj át és a Mamma Maria furcsa ötvözetével szintén 29 pontot ért el a zsűrinél, ők nyilvánvalóan teljes egészében a közönségre akarták bízni, hogy ki nyerje meg a versenyt.

Korábban Kasza Tibor, majd Bereczki Zoltán is fellépett egy-egy szám erejéig, majd kiderült, hogy ki nem folytathatja a versenyt a végső győzelemért, Király Linda és Szabó Győző estek ki legelőször.

Cseke Katinka és Kökény Attila örülhetett a győzelemnek

Cseke Katinka és Kökény Attila örülhetett a győzelemnek

A fináléban újra lehetett látni a Lakatos-Bangó párostól a Belehalok-ot, Kökény Attiláéktól pedig a Blame it on the boogie-t. Közös produkció is volt ezúttal a Nagy Duettben, Bobby McFerrin legendás dalát, a Don’t worry, be happy-t adták elő. Végül kihirdették a 2013-as Nagy Duett győztesét, Cseke Katinka és Kökény Attila voltak a nézők szerint a legjobbak.

Cseke Katinka-Kökény Attila: Bubamara

Hasonló bejegyzések..

2 hozzászólás

  1. anett szerint:

    Cseke Katinka-Kökény Attila : nagyon örülök hogy ti nyertetek
    nálatok jobb nem is lehetett volna <3

  2. man szerint:

    A Liptai vs Cseke is eldőlt.
    A Cseke műsort nyer,a Liptai műsort olvass füzetből.Ég és föld tehetségben.

    Egyébként a kezdésnél a Bangóék nagyon vezettek,de amit a Cseke és a Kökény csinált hétről hétre,az átfordult és a végén mosott.
    Remek pár,szerelem és irónia.