Webáruház készítési lehetőségek házilag

Egy webáruház megvalósítására számtalan lehetőségünk lehet, és minden esetben csak rajtunk múlik, hogy pontosan melyik alternatívát is választjuk.

Ha nem igazán értünk a programozáshoz, és nem is szívesen kísérletezünk internetes rendszerekkel, akkor a leginkább kézenfekvő minden kétséget kizáróan az, ha egy direkt erre szakosodott szakembert fogadunk annak érdekében, hogy elképzeléseink felvázolását követően egy kulcsra kész internetes áruházat vehessünk át. Ennek a kényelemnek azonban – mint mindig – természetesen ismételten komoly ára van, így amennyiben rendelkezünk elég idővel, tudással, esetleg szeretjük a kihívásokat, akkor érdemes saját kezűleg nekilátni a webáruház megvalósításának.

Válasszunk CMS rendszereket

Amennyiben saját internetes áruházat akarunk programozni magunknak, nem érdemes az alapoktól indítva kezdeni az egészet, hiszen az általánosságban óriási bosszúsággal, nem mellesleg pedig több hónapnyi megfeszített munkát jelent. Éppen emiatt érdemes inkább valamilyen CMS rendszert vásárolni ahhoz, hogy legalább az alapok, a keretrendszer meglegyen, mert arra már sokkal egyszerűbb felépíteni egy webáruházi struktúrát.

Az ilyen CMS rendszerek között számtalan alternatívát találhatunk magunknak. A legnépszerűbb minden kétséget kizáróan a Joomla, ami nem csak, hogy rendkívül egyszerű, minimális programozói tudás, vagy különösebb programnyelv ismerete nélkül is könnyedén kezelhető a megfelelő bővítmények telepítését követően, sőt mi több, magyar nyelven is tud, ami további nagy előnyt jelent. Ezen túlmenően erősen ajánlott még megismerkedni olyan rendszerekkel, mint a Drupal vagy a Mambo, amelyeket szintén előszeretettel alkalmaznak azok, akik internetes áruházban gondolkoznak.

Webáruház készítési lehetőségek házilag

Webáruház készítési lehetőségek házilag

Válasszunk már majdnem kész csomagokat

Ha nem vagyunk biztosak magunkban, és szeretnénk a legkisebb befektetett munkával kimagasló eredményt elérni, akkor abban az esetben is lesz megfelelő alternatíva, hiszen ma már számtalan olyan továbbfejlesztett keretrendszer áll a felhasználók rendelkezésére, amelyek azon túl, hogy nyílt forráskódúak, direkt webáruházakhoz lettek kifejlesztve. Ilyen rendszer többek között a Magento is, ami ezen a téren az egyik legnépszerűbb, noha hazánkban még relatíve kevesen használják. Segítségével egyszerűen és gyorsan, akár különösebb programozói tudás nélkül is megalkothatjuk és testre szabhatjuk saját webáruházunkat úgy, hogy közben nem kell attól félnünk, hogy a végeredmény esetleg ugyanolyan lesz, mint egy sor másik internetes áruháznál.

Az ilyen kész csomagok rendszerint már nem igényelnek bonyolult beállításokat, csak a legalapvetőbb konfigurációkat az első telepítést követően, így egyszerűen bővíthetjük sablonokkal, kiegészítőkkel, az átfogó adminisztrációs felületnek köszönhetően pedig a későbbiekben is szabadon fejleszthetjük őket, sőt a nyílt forráskód miatt még az alapokhoz is hozzányúlhatunk.

Hasonló bejegyzések..