VV Éva háza táján folyamatosan történik valami. Legutóbb teljesen részegre itta magát egy barátnőjénél, teljesen kikelve magából, most pedig úgy hírlik, visszatért a férfihez, aki néhány hete megverte őt. Éva még azt is kijelentette, hogy visszavonul a nyilvánosságtól, de ezt nem hiszi senki, hogy komolyan gondolta volna.
Évának nincs hova mennie Budapesten, ezért egy régi barátnőjét, Katát kérte meg, hogy fogadja be. Ám a hétvégén elszabadult a pokol, amikor Éva inni kezdett, késsel kezdte fenyegetni Katát. Annyira nagy volt a ricsaj, hogy a ház lakói összecsődültek. A házban él egyik nő elmondta a Blikk riporterének, ha a házban élő fiatalember nem hívja a rendőrséget, akkor tragédiába is torkolhatott volna az eset.
A kiérkező rendőröknek Éva elmondta, hogy nemcsak ivott, de nyugtatókat is vett be. Évát a toxikológiai osztályra szállították, de egy olvasóriporter kiderítette, nem feküdt be, hanem távozott a kórházból. Visszatért Kata barátnőjéhez, aki befogadta őt ismét a történtek ellenére.

VV Éva körül mindig zajlik az élet, állandó balhéival hívja fel magára a figyelmet
A szombat éjjeli késelős balhéja után Éva elköltözött. Amint arról korábban beszámoltuk, Évát nemrég súlyosan bántalmazta egy féltékeny ismerőse, Tibor, az eset miatt a volt villalakónak még kórházba is kellett feküdnie. Éva úgy döntött, visszamegy Tiborhoz, a lap megkeresésekor is a férfi vette fel a telefont.
Éva reméli, hogy a hétvégi botrányos akciója ellenére megkapja a munkát, amit szeretne. Kétségbeesésében már azt is nyilatkozta, hogy nem tud így élni, és visszavonul a nyilvánosságtól. Nyilvánvalóan ezt a kijelentést nem gondolta át, hiszen abból él, hogy rendszeresen cikkeznek róla a lapok.
Azt határozta el a celeb, hogy mostantól a legnagyobb közösségi portálon hajlandó csak kommunikálni. Ezt üzente: “Elhatároztam magamat, és hoztam egy döntést,amit itt a hivatalos oldalamon teszek közzé! Visszavonulok a médiától, és az újságírókat megkérem ne jelentessenek meg rólam több hazug újságcikket, nem fognak tudni elérni, a nyilvánosság elől szeretnék eltűnni! Ti, akik kedvelitek az oldalamat vagy nem továbbra is elértek”.