Szíj Melindát pszichológushoz akarja vinni Friderikusz

Friderikusz Sándor szerint Szíj Melindának komoly problémái vannak, amin csak egy szakember tud segíteni. A zsűritag fel is ajánlotta az énekesnőnek, hogy elviszi egy pszichoanalízisre, de Melinda hallani sem akar róla. A Megasztár 5 énekesnője megosztja a közönséget. Rengetegen imádják hangját és elnézik neki sutaságát.

 Míg másokban – mint Mester Tamásban is – felháborodást kelt, hogy egy egyáltalán nem sztáralkat, jó hangú, de nem színpadra termett nő mit keres még mindig a Megasztárban.

Magyarországon az utóbbiból van kevesebb, jóval kevesebb. Melinda nagyon rosszul viseli a kritikát, és pénteken nem kímélték a zsűritagok, kerekperec megmondták, hogy volt már jobb produkciója is a kétgyermekes anyukának Alapban is labilis az idegállapota és kisebbségi komplexussal küszködik a Megasztár 5 versenyzője. Friderikusz jót akar Melindának, de a nő nem hajlandó orvoshoz menni. A nézők egy emberként szurkolnak neki, hétről hétre a legtöbb szavazatot kapja és mégis bizonytalan magában. Egy hónapja még ki akart szállni a versenyből, internetes portálon könyörgött a rajongóknak, hogy ne szavazzanak rá. Utána mintha kicserélték volna, az interjúkban azt mondta, hogy nyerni jött a Megasztárba. A magyar Susan Boyle-ként emlegetett énekesnő társai szerint is labilis személyiség, olyan kirohanásai vannak, amit nem lehet követni. Már csak pár hét és kiderül, Szíj Melinda lesz-e a Megasztár 5 győztese.

Hasonló bejegyzések..

29 hozzászólás

  1. Julcsipulcsi szerint:

    Nem értem!!! mért nem bír mosolyogni egyszer!!!! Csak egyszer! Diszta DILI ez a nő!! Már bocsánat de hát nem normál! Mi a baja??

    Imádja a közönség! Lehet hogy dilis de attól még érezhetné jól magát! És jobb lenne ha el menne az orvoshoz! Amikor kiesett akkor mondja: “A gyűlölködés nem a kenyerem!!

    PEDIG IMÁDJÁK!!! Szegény egyszerűen nem értem!!

  2. kata szerint:

    iigaza van friderikusznak melinda egy gyogyod vén banya utálom!!!!!!!!

  3. andrea szerint:

    szerintem a Melindának csak különös hangja van de nem szép a hangja, a Reni túl fiatal, meg a saját országába induljon mindenki ne vegyék el a magyaroktól az esélyt az se lett volna igazságos ha az András nyer ugy mint a Viktor, menjenek haza, az Attila lenne a legjobb megasztárnak,

  4. Emma szerint:

    Végre kiesett….A cd-det csivesen hallgatnám de a műsor nem neked volt…jó a hangod de csak ennyi..

  5. Zoltan szerint:

    hello, erdelyi magyar vagyok es kegyetlenul szegyellem, hogz aReni is annak tartja magat! Aki a nevet is elromanositva hasznalja, roman baratnokkel kerkedik, meg az erdelyi akcentusaval(idezojelben ertendo az erdelyi akcentus)magyarazza, hogy pocsekul beszel magyarul, na az engem ne kepviseljen es ne szegyenitsen orszag-vilag elott!Kikerem magamnak minden tisztesseges erdelyi magyar neveben:nem ilyen egy igazi erdelyi magyar, mint Tolvai( magyarul Tolvaj lenne, igaz?), semmi keresnivaloja egy magyar tehetsegkutato versenyben, menjen Bukarestbe versenyeyni a roman barataival egyutt!!!

  6. Erzsi mama szerint:

    Kedves Melinda . Láttam a pénteki megasztárt, és felvagyok háborodva , a zsűri lehetetlen , abnormális viselkedésén . A Mester T. egy bunkó , nem kissebb a Fridi sem . A Liptai c- ről nem is beszélve . Elősször is tanuljon meg magyarul szépen hangsúlyozva beszélni , hogy az ember megértse amit mondd . Már szisztematikusan oda sem figyelek rá , néha nézem a mokkában , és felháborít , hogy ennek a sekélyes nőnek mindent lehet büntetlenül tennie . És még Ő aláz meg egy olyan embert akinek a nyomdokába nem érhet. Ha kicsit esetlen is a Melinda , de mikor kijön a színpadra , minden megváltozik , valami csoda miatt átváltozik minden . Bevallom , én Ő miatta néztem a megasztárt. De hogy ilyen mocsok módon elbántak a kedvencemmel, a rikácsolós Renire nem vagyok kíváncsi . Az egészben azért azt sajnálom , hogy a Kökény Attila sem lehet büszke a győzelmére , mert azt úgy csinálták meg . A hétfői mokkában , volt C- nek egy kijelentése ( amit biztosan nem díjazott a megasztár producere később) hogy megbeszélték hogy meg kell csinálni , hogy a Melinda nyerjen . Ezt a VALÓSÁGOT kikotyogta az az ostoba tyúk . No most megcsinálták , hogy Kökény nyerjen .Azóta figyelem az ujságokat , és Melindának nagyon drukkolok , mert az a vers , amit felolvasott erőt ad neki . Nagyon okos kis hölgy Ő , tud bánni az emberekkel , és a dolgokkal . Végig sírtam amikor a verset olvasta . Nincs Ő benne semmi ravaszság , elbűvöli a színpad , és az , hogy valami szépet tud átadni az embereknek a tehetségéből . Ez hatja át az egész lényét . Aki volt már színpadon , az tudja , hogy ha feláll valaki oda , akkor körüllengi valami áhitat . Magam , még mindig így vagyok , sokat voltam színpadon anno, ( Ajka – Padragkút néptánceggyüttesnek voltam alapító tagja ) és mint nyugdíjas , tanítom a klubba a néptáncot , és sokszor szerepelünk . És átélem azt a csodát amit szerintem Melinda is átél. Remélem hallhatom még a gyönyörű hangját CD- én , és láthatom színpadon .

  7. Vidock szerint:

    Rossz számokat választottak Melindának(remélem nem szándékosan!!!)
    A döntőbe kerülnie Attilának és Melindának kellett volna (Renáta hamis volt de nagyon)

  8. Zeller Györgyné szerint:

    Én máshogy közelíteném meg a Megasztár díjazottjait! Tudom, hogy sokan nem értenek Velem egyet, de állítólag ez az ÉV hangja! Nekem ezzel az a gondom, hogy a hang egyéniséghez csatlakozik! Azaz, hogy nekem Eszenyi Enikő, Presser Gábor, Friderikusz Sándor, Elvys Presley, Zorán, Tóth Veronika, Caramell, Balázs Fecó, Koncz Zsuzsa és………..irdatlanul sokat mondhatnék hangok, ha rádióban hallom,megismerem a hangjukat! Próbáltam elfordulni a TV-től és nekem egyedül Melinda hangja színes, egyébként én nem érzem, hogyha hangot keresek—-azt csak kiabálással,riszállással, vagy teljes átalakítással lehet elérni! Nagyon jó hangot hallok, és tetszenek is, Reni és Attila torkából, csak nem fogom felismerni Őket, mert túl produkálják magukat a CÉL érdekében

  9. Anna szerint:

    Szerintem krumplirózsának igaza van. Én is elisnerem a Melinda tehetségét de mégis felháborító,hogy még saját sikerének sem tud örülni.Ha ennyire labilis mit keres a műsorban?!Igaza van a Friderikusznak tényleg kezeltetnie kellene magát!SOKAN SZÁNALOMBÓL SZAVAZTAK RÁ.AZ,HOGY OLVASOM ,HOGY ATTILA ÉS RENI cigány és román az meg gusztustalan.Sajnos ez a nyílt-titok a magyar rasszizmus ami igen erős, de aki éppen mondja a baromságokat az éppen fel sem vállalja a fajgyűlöletét,de mégis kibukik!!!!szerintem éppen Melinda csinált saját magából bohócot és ebből nem csak a zsűrinek lett elege, hanem a nézőknek is!!Ez így igazságos, hogy végre megmondták az igazat a Melinek is.Szerintem nem sztár alkat, semmi tisztelet és alázat nincs benne, nem tudott élni a nézők szeretetével,sőt visszaélt inkább.Az Attila mert roma nem kellene, csak azért ellene lenni, a Reni meg nem ROMÁN hanem százszor magyarabb annál a sok”BUNKÓNÁL” aki simán lerománozza!!Nem tudom hallottatok-e TRIANONRÓL??? Nem hiszem ,hogy Ő tehetne róla, hogy oda született!!Az Attilától meg tanulhatnátok emberséget stb. ti akik annyira roma ellenesek vagytok!Hát ennyi és szomorú az etnikai ítélkezés.Hajrá Attila és Reni!Sok sikert

  10. Kormi szerint:

    Vajdaság hozzászólása számomra a megfefelő. Amit Ő leírt az mind igaz. Az X faktor számomra sokkal jobb énekesek vannak. Az énekesek sokkal jobban énekelnek és az egész műsor nem bohóckodás, mint a Megasztárban. Amit a zsűrik a művelnek a Melindával az felháborító.

  11. rau mártonné szerint:

    tisztelt friderikusz ur. én önt nagyra becsülöm és valaha nagyon szép müsorokat rendezett amit nagyon szerettem viszont most mint zsüri tag nem igazságos és nem reális ezt tette szij melinda esetében is. egyébként nqagyon érdekes hogy végig a megasztár müsorán a melinda kapta mindég a legtöbb szavazatott most is 45 %-a volt nagyon érdekes volt hogy a végső döntés előtt kb olyan fél óráig nem muatták az állásokat és ott valami svindlinek kellett lenni mert a melinda ennyire százalékba nem mehetett le ez létezhetetlen az viszont igen hogy a fridinek nem volt szimpatizánsa a a melinda és ki kellett neki esti vagy igy vagy ugy, nagyon sajnálom csak azért kellett kiesnie mert a fridinek volt a tartásával kapcsolatosan problémája és még azon csodálkozom főképpen hogy mindezt a züri többi tagja elnézte türte hagyta és egyet értett ezel az igazságtalan döntéssel mert ha valami igazságtalan volt akkor ez az volt ennyi biztos a melindától nem volt sem a reni sem a kökény na ennyi egy megasztár rendezvénynek ez egy jócskán fekete pontja ezzel gondolom magyarország előtt leirták magukat ennyi biztos tisz. a véleményem

  12. zsuzsa 43 szerint:

    Nagyon sajnálom Melinda, hogy az történt ami. Több okból is szomorú vagyok először is mert nem te jutottál be a döntőbe, gyönyörű hangod van, amikor el kezdesz énekelni megváltozik minden körülötted,te magad is átváltozol, gyönyörű leszel,csodálatos érzelmeket tudsz közvetíteni és kiváltania az emberekből . Nem volt véletlen, hogy végig te vezettél. És még most sem akarom elhinni, hogy Tolvaj Renáta jutott be helyetted a döntőbe. T.R.-nak már az első tízbe sem lett volna szabad bejutnia.Teljesen átlagos hang, közönséges külső, raffinált, affekta aki kétségtelen ,hogy mindig tudja,hogy mit kell mondania, persze a nézőket így sem sikerült manipulálnia, nekik(ünk) nem tetszett, nem is szavaztak(tunk) rá, csak a zsűri.Kezdem azt hinni, hogy egyetlen előnye volt veled és a többi versenyzővel szemben az hogy határon túli magyar, azaz román és a mai politika szerint ez többet jelent, mint itt élni és viselni az ország terheit.Csak hát a megasztár nemzeti és nem nemzetközi verseny igy helye sincs benne Tolvaj Renátáknak.
    Az egész zsűri de különösen M.T.,F.S. undorítón méltatlanul visekedett. Ne hagyd abba az éneklést, csodálatos a Györi színház, biztos lenne lehetőség ott is fellépni.

  13. rizio szerint:

    Remélem nem Attila lesz a nyerő !!!!!!! nem szimpi a Reni se, de inkáb ő nyerjen! a zsüriről van az országnak véleménye!

  14. rizio szerint:

    Szégyelheti magát Claudi,porig gyalázta Melindát! nézzen tükörbe , ,hogy néz ki???????? a ruha meg a festék mutat rajta, pasikhoz dörgölödni tud mást nem. Viselkedjen már ő is vagy 50 éves!!!!!!!!!

  15. Vajdaság szerint:

    Ey szégyen amit a tv2 és a megastar csinál!Szij Melindát kidobták pedig bisztos hogy nem neki volt a legkevesebb szavazatja!Mert tegnap amikor megmutatták az álást melindának volt 45% Attilának pedig 31% és az nem jgaz hogy fél ora alatt Atila bebirta érni a 14%-oks lemaradást!A másik Renit már haramtszora mentik meg és mind a haromszor neki volt a legkevesebb szavazatja!Renit nem szereti a nép és mégis mindig ötet mentik!Miért!?Hát azért mert mutogatja magát,még ha kell le is vetközne!SZÉGYEN!A megasztár egy NAGY NULLLLLA LETT!!!!Mellé se álhat az X faktorhoz!!!Yvettet is kidobták pedig sokkal jobb mint Reni!

  16. Levente szerint:

    Szerintem nagyon gyanus ez az egesz szavazás. Szij Melinda hatalmas elönnyel vezet egésszen az utolsó percig, aztán hirtelen leelözi Attila. Ugy ahogy van, el van az egesz elöre döntve, a nézök szavazata lo…szt sem ér.
    Mester Tamás meg nem orvosi eset, hanem le van fizetve, ez ugy biztos mint ahogy valamikor Kiraly linda testvérénrk az esetében, mikor beismerte, hogy szerzödést ajánlott neki Amerikában a Király család atyja, ha fia nyer.
    Sajnos ien zsüritagok kellenek magyarországnak, sajnos egy énekversenyen nem a hang számit, sajnos igazi nagy tehetségeket elfojtanak, megaláznak haszonlesö senkik.
    Amerikai vetélkedön tudott nyerni oan egyéniség aki 40+ éves, 100+ kilós és csak hang volt egyéb semmi de az nagyon.
    Egyszoval korrupt kis müsorok, haszonlesö zsüritagok, elfojtott tehetségek, ez magyarország.

  17. Math Éva szerint:

    Én mindvégig Szíj Melindának szurkoltam. Még most is, hogy nem ő nyerte meg a Megasztárt. Ritkán születik igazi tehetség. Ő az. Az esetlenségével, a szerénységével, a meg nem játszott emberi tulajdonságaival. Egy igazán őszinte ember, aki hihetetlenül lenyűgöző a színpadon. Valóban orvosi eset, ha arra gondolunk, hogy az ország jórésze neki szurkolt, mégsincs egy csöppnyi önbizalma. Ezt kellene orvosolni… Friderikusznak igaza van és bízom abban, hogy sikerül Melindából néhány év alatt egy ömbizalommal teli, sikeres énekest “faragnia”. Megérdemli… a színpadon elragadó, borsózik az ember háta, ha hallja. Sok sikert kivánok neki.

  18. krumplirózsa szerint:

    Na VÉGRE!
    Erre vártunk már rég oly sokan!Na persze,csak azok akik nem szánalomból szavazztak Szíj Melindára.Be kéne már látni,hogy ez egy tehetségkutató és nem egy rehab központ.
    Aki itt szerepel annak minimum TISZTÁN illene énekelni,nem ártana tiszteletet tanúsítani a nézők és hallgatók iránt!Egy megasztár tudja elfogadni a kritikát akár+ akár-az. Esetlen és már gusztustalan álszenteskedésre nincsen szükség.Aki ebből a versenyből méltó megasztár lenne Ő:KÖKÉNY ATTILA!Az Ő személye talán példát tudna mutatni a romáknak arra vonatkozóan,hogy lehet a magyar nép büszke egy roma fiúra is csak tudni kell élni a lehetőséggel.Némi kitartás és még több alázat és hatalmas tehetség kell a sikerhez!
    Üdvözlettel:Krumplirózsa

  19. PyAl szerint:

    Hogy ki a jobb és szebb, nem kívánok állást foglalni. Ez ízlés dolga! De, hogy ez a Friderikusz Sándor egy modortalan, arrogáns, nyegle, beképzelt ember, aki gátlástalanul gázol bele emberek önérzetébe büntetlenül, ez elképesztő. Miért van joga neki és Liptai Claudiának a tv nézők füle hallatára egy embert így megalázni? (Mi is ajánlhatnánk az említett két embernek (?) egy sz*xual-pszihológust a nézők füle hallatára!) Mert más dolog egy őszinte, hozzáértő vélemény, még ha az nem is találkozik mások véleményével. A tegnapi adásban “csörtézett” egy nézővel, mert neki – a nagy Friderikusz Sándornak – valamit mutatott. Ez az öntelt ripacs megsértődött!

  20. petrozsan maria szerint:

    Fel vagyunk háborodva de meg szokhattuk eszt az egészet.
    Hiszen maga az Ország is ilyen,ha nekünk vannak tehetséges
    emberkéink úgy a sportba mint bármi másban el kell taposni őket,kell nekünk a roma és a román.
    Attilának valóban egy füstös kocsmában a helye de nem Máté Péter dalaival.Renáta izeg mozog sőt mondhatnám enyeleg a
    színpadon a gusztustalan sonkáival ronda volt.
    A zsűri egy plán szépen sorba kiszavazták a magyarokat Melindát nem merték az elején ki ejteni pedig megtehették volna ahogy most is megtették nagyon bűzlik valami.
    Liptai Klaudiának csak egy ilyen szép kék pulóvert kívánok
    karácsonyra és ilyen alázattal becsülettel viselje.
    Élvezettel alázta meg eszt a tehetséges művelt,intelligens asszonyt Vajon ki a műveltebb.Fel a fejjel Melinda
    A pszichológus Mester Tamásnak kell

  21. bylaci szerint:

    Jó lenne,ha Melinda elolvsná,amit irok.Neki szurkolunk jó ideje,mert ha nem tanult is énekelni, egyedülállóan szép hangja van és valami különös érzékenysége az énekléshez.
    Nem értem ezt a folytonos kishitüségét, valamint hogy elutasit mindenkit, aki jószándékkal, az ő sikere érdekében segíteni akar.Indult egy versenyen,amit a csatorna szórakoztató műsornak készít,tehát mondent megtesz,hogy az emberek szórakozzanak.A versenyzőknek tudomásul kell venni,hogy ezért (gondolom előre tudták)nekik is van kötelességük,cserébe rengeteg szakmai segítséget és egyedülálló élményt kapnak.Ezért nem kell fanyalogni-hálásnak lenni sem.
    MELINDA!Nem azért szeretünk,mert tökéletlen vagy,mert idősebb vagy a “sztárjelölteknél”,hanem mert csodálatosan énekelsz!Nem saját vágyainkat teljesíted be,hanem azt szeretnénk ha e csodás véletlen folytán te teljesítsd be eddig nem is remélt vágyaidat!Ha ezért az éneklésen tul egy kicsit beszélgetni kell az emberekkel,hát tedd meg!És halgass a segítőkre egy kicsit,hogy igy lépj vagy úgy.Hogy azt mondhassuk:Na ugy-e!!
    Egyébként szerintem YVETT volt a legjobb, én mindig rá szavaztam (rád nem kellett)Csak benned bízunk hogy ne az agyon sztárolt Renivel nyeressék meg a versenyt.Fel a fejjel,kérünk!! Egy 67 éves házaspár

  22. penilili szerint:

    A marcsimama még nyilván nem látott szép nőt, de nem is ez lenne a lényeg a Demjén sem szép, de gyönyörű dalokat ír és ad elő, de ez a nő trampli és még hangja sincs. Valószínű nem véletlenűl fütyűlték ki a koncerten. Talán el kellene gondolkozni, hogy tehetségek legyenek itt vagy egy tucat hang nyerjen aki 100% , hogy eltűnik a sülyesztőbe, mint a mese mondó gyerek is.

  23. Marcsimama szerint:

    Szép vagy Melinda csak legyél mindig önmagad.
    Te leszel a befutó fogad el a segítséget a stábtól.
    Mutasd meg hogy egy kis egyszerű emberke is lehet sztár.

  24. zsike szerint:

    Szerintem Szíj Melinda nem való a műsorba , mert csak meg játssza a szerepét. Az elején még tetszett, de már tulzásba viszi a szerénykedést

  25. emese szerint:

    Az valo igaz,hogy tehetsegeket keresnek,a Melinda kitartasa dicseretre melto de be kell latni,hogy vannak sokkal tehetsegesebbek akik majd tudjak kepviselni az orszagot kulfoldon.Azok akik imadjak Melindat arra kene gondoljanak ,hogy itt tovabb jutatjak remenyeket adnak de ez egy kulfoldi koncerten nem fog bejonni,hiaba fogja sajnaltatni magat .A masik dolog,hogy egy ilyen szemely ugy nez ki a szinpadon mint a Himnuszba a balsors.Egyet kell ertenunk Mester Tamassal.

  26. Cilimama szerint:

    Hát én a Almás írta üzenetéhez csak annyit, hogy nagyon is egyet értek vele, azért mert valaki 41 éves és szolid,nem nagy képű, sokat kelet neki nyelni,és megmutatni mindenkinek, hogy igen Ő azért jelentkezett, hogy meg nyerje a versenyt,és az végre az álma is be teljesedik és az Év hangja lesz a mi MELINDÁNK!!Akár hogy is alázzák ami nem szép és egy nagyon mocskos dolognak tartom!!!Hétről-hétre csodás dalaival elbűvölt bennünket, és ahogy írtad! Jó lenne látni a Mester Úr!Műsorvezetők arcát mikor Melindánk megnyeri a Megasztár Év hangját!És van isten Melinda nyerni fog!!!!!!Mi neki szurkolunk. Szed-össze magad Melinda és mutasd meg mindenkinek!!Te vagy a nyerő!Hajrá Melinda!!!Nyerni fogsz!!!!!!!!

  27. Alamas szerint:

    Tökéletesen igaza van Fridinek, rá férne egy kis pszichoanalízis. Az meg, hogy egyre labilisabb, nem csoda, amikor alázzák folyamatosan.

    Mester Tamás arcára kifejezett utálat ül ki, meg sem próbálja leplezni, a műsorvezetők meg mellesleg foglalkoznak vele. Liptai Claudia kardigános húzása nyilvános porig alázás volt.

    Egyáltalán ki Mester Tamás, hogy megenged magának ilyesmit? Hogy ki Claudia, azt mindannyian jól tudjuk. Tillára sem hiszem, hogy büszke lenne az édesapja, őt egy ország tisztelte, Tilla az ország “bohóca”. (tisztában vagyok egyéb tevékenységei súlyával)

    Sikeresen eljuttatták arra a szintre, amikor már abban sem biztos, amit tud. Nem egy sztár alkat, érzékeny, sérülékeny, de okos támogatással nagyon jó előadó válna belőle. Drukkolok neki, szeretném látni Mester úr arcát, amikor győztesnek hirdetik ki, no meg a két műsorvezetőét, akik szinte keresztül néztek rajta. Ha van Isten, márpedig van, Melinda nyer!!!!!!!!!!!!

  28. Tompika szerint:

    Az elején ugye még csak az volt, hogy a zsűri hallgatólagosan megegyezett: ezt szegénykémet nem bántsuk, mert olyan elesett… Arra, gondolom, senki sem számított, hogy a gyerekek, na meg az a gazember Péter áldásos közreműködésével akkora szimpátiahullám kerekedik majd a Melinda köré, amely biztosan viszi előre, hétről-hétre, mindegy már, mit csinál a színpadon.

    Fridi, mivel nem egészen hülye, úgy döntött, felül ő is egy kicsit erre a hullámra – egyebet újabban úgy sem csinál – hát felkente magát Melinda önjelölt bajnokának. Szeretik is érte a szenvedők, meg a nagymamáik. Enikő sokszor nem volt ott, Presszer úgy döntött, hogy ő inkább kimarad az egészből, és heteken keresztül egy szót sem szólt a zenéről, mindig arról beszélt, hogy Melinda bejön, mint egy civil, átváltozik, énekel, megint civil, stb. Bár neki hallania kellett, hogy sokszor nagy a zűr, és azt is inkább elhiszem, hogy neki van füle, mintsem hogy Friderikusznak lenne abszolút hallása 🙂 – de nem nagyon szólt bele. Így lett aztán Tamás mesterből, (akinek szinén kell legyen füle)az Antikrisztus, mert ki merte nyögni, hogy nem csapná össze a bokáját örömében, ha Melinda lenne a Megasztár. Kapott is érte, no, így kell neki, politikusnak ő a legrosszabb a mezőnyben.

    Mindenesetre, most már kíváncsian várom a történéseket. Vajon mikor fog a TV2 rászólni a Fridi fülére, hogy most már hagyja abba, mert a végén Melinda megnyeri, ők meg jól bevásárolnak ezzel az új Megasztárral? Mert vele aztán nem lesz könnyű fellépéseket szervezni, odatenni a másik négy mellé show-t csinálni, turnézni stb. Már látom, ahogy a stáb
    pánikarccal szaladgál körbe a stúdióban, mert Melinda megkutyálta magát, és a pszihomókus már fél órája győzködi, hogy igenis szép, meg színpadra termett, meg vesse már le a kék kardigánját…

    Persze, az sem mindegy, hogy mit akarnak ettől az egésztől. Színvonal ment, nézettség jöt – lehet, hogy ez így jó…

Hozzászólás írása neki: krumplirózsa Mégsem írok hozzászólást

Biztonsági kérdés: