Igen, a hír igaz! Hosszas találgatások után végre biztossá vált, hogy a színész-műsorvezetőt, aki nemrég hagyta ott az RTL Klub Reggeli c. műsorát, ősztől a csatorna legújabb tehetségkutató műsorában láthatjuk viszont. Stohl András az Operabálon jelentette be, hogy elfogadta a felkérést, amit ezután a csatorna kommunikációs igazgatója, Rényi Ádám is megerősített.
Egy valódi összeszokott párost láthatnak majd a nézők szeptembertől a képernyőn, hiszen Ördög Nóri nemcsak a tehetségkutató szerkesztésében, de a műsor vezetésében is szerepet vállal.
A Csillag születik tapasztalatai alapján nyugodtan állíthatjuk, hogy a műsorvezetők személye már önmagában garancia a profizmusra és a szórakozásra, a zsűritagok kilétét azonban még mindig titok övezi. Mindenesetre a műsor készítői biztosan a hazai zeneipar kiválóságai közül választják ki az ítészeket, és szeretnék, ha mindenkinek leesne az álla.
A Cool Tv-nek adott interjújában Nóri elmondta, hogy az X Faktor több okból is különbözik majd a többi tehetségkutató műsortól. Egyrészt a versenyzők nem egy, hanem három kategóriában versenyeznek majd egymással, másrészt a zsűritagoknak a szokásos véleménynyilvánítás mellett egy másik fontos feladatuk is lesz: egy-egy csapat képviselőjeként maguk is versenyezni fognak egymással. Schiwert-Takács László, a műsor másik szerkesztője hozzátette, nem biztos, hogy a legtehetségesebb énekes áll majd fel az X Faktor képzeletbeli dobogójára. A külföldi szériák tapasztalatai alapján lehetséges, hogy azt a bizonyos pluszt egy kevésbé tehetséges, de annál érdekesebb énekes személyében találják majd meg.