Schmitt Pál: minden juttatás halála után is

Nagyobbat robbant a plágium-botrány Schmitt Pál körül, mint azt bárki előre megjósolta volna. A huzavona után Magyarország köztársasági elnöke lemondott tisztségéről, önként – és dalolva.

Elmondása szerint az ország érdekeit tartotta szem előtt Schmitt, mikor bejelentette az Országgyűlés előtt, hogy lemond státuszáról. Két hete van a Parlamentnek új államfőt választani, addig ideiglenesen Kövér László látja el a szerepet. Jelenleg a lemondott vezető ugyanúgy kézhez kapja a köztársasági elnöki jussát, mint korábban; és ez akkor sem lesz másként, miután kinevezték az új államfőt.

Az erre vonatkozó jogszabályt – akkor még dr – Schmitt Pál maga hagyta jóvá még tavaly nyáron. S bár akkor még nem sejthette, hogy ezzel bebiztosította a későbbiekre saját, és családja jólétét; most még is havi több, mint egy millió forint körül fog “keresni” passzivitásával – melyet az adófizetők zsebéből emel ki.

Schmitt Pál

Schmitt Pál: továbbra is minden juttatás megilleti őt

Emellett ugyanúgy rendelkezésére áll majd a szolgálati járgány – természetesen sofőrrel -, és miután az örök vadászmezőkre távozik majd, valamennyi juttatás özvegyére száll vala.

Mindezek tudatában elgondolkodik az ország embere, vajon akkor is lemondott volna Schmitt az ország érdekében, hogyha hátralévő életében egyéb munká(k)ból kellene finanszírozni mindennapjait?

Hasonló bejegyzések..

3 hozzászólás

  1. manyika szerint:

    ez gyönyörű

  2. Nini szerint:

    Az összes politikus egy ingyenélő. Ők vannak mi értünk röhej? Énnek a bólogató Palinak is adnék 47000 forintot az éldegéljen úgyis már összelopta magát. Szemét mindegyik