Megkezdődött az X-Faktor kutatása

Elérkezett a várva várt pillanat, április 18-án több ezer lelkes sztárjelölt gyűlt össze az RTL Klub Nagytétényi úti székházánál. Mindenki megmutathatta, mire képes, a hangulatról Stohl András és Ördög Nóra, a Csillag születik sztárjai, és maguk a jelentkezők gondoskodtak. Ez még csak a válogatás első szakasza volt, úgyhogy az izgalmak még csak most kezdődnek.

Megmozdult a föld is az X-Faktor válogatásra érkező hatalmas tömeg alatt az RTL- székháznál. Az egészen fiataltól az idősebbekig, fiúk-lányok, egyedül, párban, vagy csoportban, a lényeg, hogy mindenki meg akarta mutatni magát, és azt, hogy megvan benne az X-Faktor. A tömeg az épület előtt felállított alkalmi színpad előtt gyűlt össze, mielőtt bejuthattak volna a meghallgatásra. Ezalatt a Csillag születikből ismert Tabáni István, Varga Viktor és Horváth Tamás is szórakoztatta az egybegyűlteket.

A jó hangulatról később maguk a vállalkozó szellemű tehetségek gondoskodtak, már akikben volt elég bátorság kiállni a karaoke-színpaddá alakult emelvényre. Akik az épületben várakoztak, szinte kivétel nélkül gyakoroltak, csiszolták a hangjukat, hiszen nem sokkal később meg kellett mutatniuk élesben is, hogy mit tudnak.

Ez még csak az előválogatás volt, mely során a műsor készítői hallgatták meg a jelentkezőket. A szempontok között természetesen nem csak a hang, hanem az egyediség, a megjelenés, a stílus is számított.Stohl András ezúttal nem a hangjával hívta fel magáról a figyelmet, hanem egy újabb eséssel, melyet szerencsésen megúszott, és csak nevetett a botláson.

A jelentkezők színes kavalkádjában mindenféle műfaj megtalálható volt, volt aki hangszerrel érkezett, volt akit csupán a mobiltelefon kísért. Egy úriember egészen Székelyudvarhelyről jött el a válogatásra, és az Fókusz kamerái előtt is ízelítőt adott operaénekesi képességeiből.

A nap végére szétoszlott a hatalmas embertömeg, és megkezdődött a feszült várakozás. Bármily furcsa, aznap ott volt az a bizonyos tehetséges fiú, lány, vagy csapat, akiben megvan az X-Fakor, de még számos akadályt kell legyőzniük, míg erre fény derül.

Hasonló bejegyzések..

14 hozzászólás

  1. Ihász György szerint:

    07.15. az e-mailt a The Rebel Age is megkapta, de azóta semmi, még első válogatáson sem volt az együttes. hali075814

  2. Joci szerint:

    Én is jelentkeztem,de a válasz emailt kivéve semmiről sem értesítettek,pedig azt írták hogy jelentkeznek a továbbiakkal.Csalódott vagyok!

  3. bréku szerint:

    Anti: ezek szerint aki nem jut tovább kap e-mailben értesítést???

  4. csácsár antal szerint:

    HELLO ANTI VAGYOK.MA MÉG NEM HIVTAK .de még van remény egészen adig amig nem kapok ,emailt.

  5. bréku szerint:

    szia Anti ha hívtak feltétlenül irj!:) amugy aki nem jut tovább vagyis be azt e-mailben értesítik vajon???

  6. csácsár antal szerint:

    hello anti vagyok még nem hivtak. de még hivhatnak jövö héten azXfaktorbol. 2hetet modtak .

  7. bréku szerint:

    Ki? és mit mondott az ismerősöd mikor értesítik ha továbbjutott??

  8. Ki? szerint:

    Ma volt az ismerősöm a 3. fordulón. Nagyon remélem, hogy bejutott.

    Azt mondta, hogy lesz valamilyen tábor is, azoknak, akik bejutottak.

    Ti mit tudtok erről?

  9. Bréku szerint:

    Hali én is eljutottam a 3.dik-ig és nem mondták meg ott h.ki jutott tovább csak annyit hogy 1-2 héten belül értesítenek ha továbbjutottunk! de aki itt továbbjut az már bejutot!!!!

  10. Ki? szerint:

    Egy ismerősöm ma megy a harmadik meghallgatásra, drukkoljatok neki!

  11. Ki? szerint:

    Antal, a harmadikon még mindig nem mondták meg ott helyben, hogy tovább jutottál-e?

  12. csácsár antal szerint:

    sziasztok 05.18-án voltam 3-dik meghalgatáson remélem hogy továb jutok.

  13. Ki? szerint:

    És harmadikra mikor mész Anti?

  14. csácsár antal szerint:

    sziasztok anti vagyok pápárol. indultam az Xfactor -ban,És2-szer már bejututtam. Aminek én nagyon örülök.Sok sikert atováb jutoknak.