Meghalt: ikrei anyját gyászolja Szellő István

Gyászol az RTL Klub híradósa. Szellő István ikreinek édesanyja, Naim Renáta hosszú betegség után elhunyt – értesült a Bors.

Szellő István és Naim Renáta 2009-ben, még azelőtt szakítottak, hogy közös gyermekeik, Alen és Manna megszülettek volna. Soha nem derült ki, hogy 3 év együttlét után miért hagyta el a híradós terhessége hatodik hónapjában járó párját. Renáta ennek ellenére soha egy rossz szót sem szólt kisfia és kislánya édesapjára, sőt élete utolsó percéig nagy szerelemmel beszélt róla.

Szellő István

Szellő István és Renáta a 2006-os Operabálon jelent meg először közösen a nyilvánosság előtt. Kapcsolatuk 2009-ben ért véget, mikor a nő már terhes volt az ikrekkel.

Az ikrek augusztus végén ünneplik negyedik születésnapjukat, ám édesanyjuk már nem lehet velük. A Bors információi szerint a 38 éves, félig szír származású nő augusztus 4-én meghalt, hosszú ideje beteg volt. A haldokló anya biztos volt benne, hogy Szellő gondoskodik majd gyermekeiről, ám a szomszédok szerint a kicsik nem apjukhoz, hanem a keresztszüleikhez kerültek.

A Bors szerette volna megkérdezni az ügyről a híradóst, de ő kegyeleti okokra hivatkozva nem nyilatkozott.

A 46 éves Szellő Istvánnak ikergyermekei mellett két nagyobb fia is van, akik előző két házasságából születettek.

Hasonló bejegyzések..