2012. Április 6. Péntek. Megasztár 2012. Téma: magyar és külföldi filmslágerek.
A versenyzők feladata tehát az volt, hogy találjanak maguknak 1 – 1 filmslágerhez kapcsolható betétdalt, legyen az magyar, vagy külföldi. A feladattól függetlenül egyedül Kullai Tímea döntött magyar dal mellett, a többiek külföldit énekeltek.
Az elmúlt hét dedikált zsűritagja – becenevén hetese – Bereczki Zoltán volt. Ő volt az, aki felkészítette a versenyzőket, mint egy mentor. A szigorú tanítási módszerei sok tehetségnél pozitív hatásokat eredményeztek, de voltak olyanok is, akik rosszabbul teljesítettek, mint eddig.
A 4. döntő összes produkcióját az alábbi nevekre kattintva nézheted vissza videón:
Szakos Andrea, Burgess Benji, Bihal Roland, Nagy Kristóf Bozont, Farkas Jenser Balázs, Kullai Tímea, Nagy Adrienn, Talán Attila, Radics Gigi.
A másodszor meghosszabbított szavazás után Nagy Kristóf Bozont és Kullai Tímea maradt a végére. Kettejük között kellett eldöntenie Bereczki Zoltánnak, hogy ki jutott tovább és ki esett ki. Az eredmény a következő lett:
Kullai Tímea kiesett, Nagy Kristóf Bozont továbbjutott
Kullai Tímea

Kullai Tímea - A Megasztár 2012. 4. döntőjében kiesett
Nem érdemelte meg Nagy Kristóf Bozont!
Szeretlek és én vagyok a legnagyobb rajongod!
Szia!
Figyu itt már mindegyik jó hangú. Csak hát sajna ez így alakult. Nyugi fogjuk még látni. 🙂
Szerintem ez az egész Megasztár egy vicc.Egy színvonaltalan,gyenge hangú próbálkozókból álló csapat!!Hajráá,irány a ,,Celeb,,világ!!
Azért a felett se menjünk el,hogy Bereczkinek volt lehetősége arra,hogy a Timit hagyja benn,nem tette,ennyit Róla is…Eddig se bírtam,ezek után meg pláne nem.
Hát ja vicc az egész. Mondjuk nem értem Timi-nek miért volt ilyen kis szavaszótábora végig. Hangja alapján simán top5, de megkockáztatom a 3-at is.
Ez a közönség! Timeának, hangja alapján az első hat között kellett volna végeznie. Sajnos a közönség botfülű és nem értékel. Háztájira szavaz, ha van hangja a versenyzőnek, ha nincs. Általában az első 3-4 döntőt megnézem, hátha valami elmozdul a teljesítmény értékelés felé. Kénytelen vagyok ismét azt konstatálni, itt bizony nem változott semmi. Az utolsó két döntőt még megnézem. Hátha Radics Gigi, e gyönyörű hangú ifjú hölgy eljut addig. Azon sem csodálkoznék, ha nem. A jó hang ugyanis, itt nem előny!