Hajdu Ikrek interjú

Bea és Mariann, bár külsőleg egymás tökéletes másai, személyiségüket tekintve a (két perccel) fiatalabb iker-lány, Bea a dominánsabb. Lazább, ahogy testvére mondja: cserfesebb, vagányabb. Egrecéroztatásának köszönhetően Mariann is nyitottabb, mint korábban. Pasik terén is eltér az ízlésük, sőt, komolyabb zenei hátterük megalapozása sem közös döntés volt.

Eltérő egyéniségüknek hangot adva az elemi oktatás után középiskolai tanulmányaikat nem egy intézményben folytatták. Mariann a Szent István Király Zeneművészeti Szakközépiskolát választotta, míg Bea más úton haladt tovább. Órái után azonban gyakran ellátogatott a zeneiskolába nővéréhez, míg majd’ két hónap után rájött, hogy ő maga is ének-zenével szeretne foglalkozni. Mindennek szépen utánajártak az átiratkozáshoz, elintézték a papírokat – s már csak egy dolog hiányzott: a törvényes képviselő aláírása. No igen, Bea terveiről szülei előtt mélyen hallgatott. Hogy felkerüljön az i-re a pont, egy családi vacsora előtt felmenői elé tolta a dokumentumokat, akiket noha kissé meglepett a „hirtelen” jött ötlet, szívesen támogatták lányukat.

Szeretnének hivatásos énekesekké válni, de csak, mint duó – szóló karrieren a két 17 esztendős tehetség abszolút nem gondolkodik. Még ha nem is a dobogó legfelső fokán végeznek, az X-faktorban való szereplésük nagymértékben hozzájárul álmaik netovábbjának megvalósításában – amely egy önálló stadionkoncert, teltházzal. Hasonló tapasztalattal gazdagodtak már korábban, amikor részese voltak annak az 1500 fős kórusnak, amely hangverseny a Papp László Sportarénában megnyitotta a budapesti öttusa világbajnokságot.

Amennyiben nem ők nyerik a tehetségkutatót, a lányok nem csüggednek: Mariann remekül játszik klarinéton, Bea jól bánik a hegedűvel és a kürttel, valamint mindkét testvér szépen zongorázik. Emellett az iskolában van alkalmuk belekóstolni a hangmérnöki szakmába is, ami ugyancsak felkeltette az érdeklődésüket. Hogyha előadóként nem futna be az Ikrek formáció, a Hajdu lányok szívesen tevékenykednének a későbbiekben akár hangmérnökként is. Ahogy mondták:

„A legfontosabb tényleg az, hogy zenével foglalkozhassunk!”

Hasonló bejegyzések..

Hozzászólás írása

Biztonsági kérdés: