Csúcsgázsiért énekel ByeAlex

Az eurovíziós szereplés az egekbe emelte ByeAlex gázsiját. Az énekes akár 10.000 forintot is elkér percenként egy-egy fellépés alkalmával.

A malmői eurovíziós szereplés óta ByeAlexnek igencsak felvitte az Isten a dolgát. Az ismeretlenségből hirtelen reflektorba kerülő, gyenge énektudása miatt agyonkritizált Alex a dalverseny döntője óta percenként akár 10.000 forintos gázsit is elkér azoktól, akik élőben szeretnék tőle hallani a Kedvesemet vagy saját dalai közül bármi mást.

A felkapott énekes nemrégiben például egy szálloda tetőteraszán tartott 20 perces exkluzív koncertet, melyen négy dalt adott elő és bennfentesek szerint mindezért 200.000 forintot zsebelt be.

ByeAlex: Kedvesem című dala az előkelő 10. helyet érte el Malmőben

Percenként 10.000 forint ByeAlex tarifája

Bár Alex és menedzsere nem nyilatkozott az extrém juttatásról, egy másik közismert énekes menedzsere szerint a percenként 10.000 forintos honorárium teljesen reális egy Eurovíziós Dalfesztivált megjárt énekes számára, hiszen nem a teljes összeg marad nála, ennek a 40–50%-át a kiadó teszi el.

Hasonló bejegyzések..