VV5 Heti Összefoglaló

Múlt vasárnap lezajlott a VV5 nyolcadik párbaja, amely a valóságshow történetében soha nem látott izgalmakat hozott. Vera a lehető legminimálisabb mértékben, 51 – 49 arányban győzte le az őt kihívó Esztert.

Minden kiszavazóshow után teljesen természetes, hogy a rajongók elkezdenek számolgatni, számba veszik azt, hogy kedvencüknek vajon az “új felállás” szerint mennyi esélye van a döntőbe jutásra, és azt, hogy ki kivel fog ezek után barátkozni. Ez most sincs másként, de a helyzetet nehezíti, hogy már a párbaj előtti hetekben a villalakók gyakorlatilag adták-vették egymás közt a “barátokat”, Vera visszatérése pedig csak olaj a tűzre.

VV Vera visszatérése..

VV Vera visszatért a VillábaValljuk be, az érzékeny lány remekül tud lavírozni, legalábbis, ha a kiszavazóshow előtti napokat vesszük figyelembe. Érdekes mód ezeken a napokon mindig nyugodtabb, megértőbb, és Való Világ 5 villatársai felé sokkal nyitottabb. Vera – miután Esztertől megkapta a zöld kendőt – most sem cselekedett másként. Próbálta rendezni több hónapja tartó rossz viszonyát a villa összeférhetetlen manipulátorával, VV Attilával. Attila nyitott volt a dologra, ami nem csak a rajongókat, de a bent lévő játékosokat is meglepte. Különösen Kingát, aki szereti, ha Attila inkább csak körülötte serénykedik, így nem igazán nézi jó szemmel az egykori két ellenség ilyenfajta közeledését egymáshoz.

VV Csaba és VV Fecó Klikk..

A másik tengely, amire érdemes figyelni, az a Csaba és Fecó-féle klikk. A két srác barátsága hónapról hónapra úgy tűnt, hogy egyre szilárdabb, és egyre megingathatatlanabb. Mégis, az utóbbi időben mintha megorrolt volna egymásra a két jóbarát. Nem csak négyszemközt, hanem a többi villalakó előtt is egyre többször kapnak össze kisebb-nagyobb dolgokon, és nem lehet tudni, hogy barátságuk végleg megszűnőben van-e, vagy csak holtpontra került.

Eszter kiesése új kapukat nyithat meg néhány lakó számára, néhányuknak pedig eddig létező kapuk záródhatnak be, ezek pedig mind-mind konfliktusokat szülnek.

Vera egyre többet lóg Attilával, ami nem tetszik a VV5 “királylányának”, de nem tetszik a dumagép Fecónak sem, hiszen barátnője olyan emberrel “szűri össze a levet”, akit hónapokon keresztül csak szapult, leginkább Fecóval kettesben.

VV Kinga és VV Seherezádé..

Kinga emiatt kénytelen lesz nyitni Seherezádé felé – pedig kettejük viszonya sem volt felhőtlen a bent töltött hetek alatt -, és Seherezádénak is támaszt kell találnia legjobb barátnője, Eszter elvesztése miatt.

VV Kinga és VV Seherezádé

A történet tehát egyre bonyolultabb, és úgy tűnik, hogy egykori esküdt ellenségekből jóbarátok, és legjobb barátokból villabeli vetélytársak váltak. Pedig a verseny java még csak most kezdődik.

A játék végének közeledtével pedig a szálak egyre inkább össze fognak kuszálódni, mi pedig csak győzzük majd kibogozni.

 

Hasonló bejegyzések..