Magyar Nemzet Köztársasági Pártja (MNKP) néven jegyeztette be Lázár László (alias VV Laci) barátaival létrehozott társaságát – mely politikai kezdeményezés még ugyan gyerek cipőben jár, már is kétezer fő körülre rúg szimpatizánsainak száma.
Főhadiszállásuk erkélyérére kilépve a parlament látképe vetül a szemek elé – mintegy motiválva őket a cél elérésére. Igaz, ez a székhely jelenleg nem több, mint egy kis iroda-helyiség, amit idővel nagyobbra terveznek lecserélni.
Az egykori villa lakó nem lacafacázik. Eltökélt szándéka, hogy pártját bejuttassa az országházba: “Amikor két évvel ezelőtt leültem tárgyalni egy komoly politikussal a terveinkről, azt mondta, jó az ötlet, de legyen ötmilliárd forintod. Miért is? Megvan a tőke, ami az elinduláshoz kell. Persze nincsenek milliárdjaink. Lépésről lépésre akarunk haladni. Járni fogjuk az országot, hogy eljuttassuk az emberekhez a gondolatainkat. Ha sokan vagyunk, jönnek majd a támogatók.” – Nyilatkozta Laci, az MNKP alelnöke a Blikknek. A párt elnöki posztját Szabó Barna János tölti be, aki eképpen egészítette ki Lázár úr monológját: “Egy tudásalapú társadalmat szeretnénk, szakértői kormányzással.” Valamit tudhatnak, hiszen már több tudóst és üzletembert állítottak maguk mellé nagyszabású terveikkel.
Te szavaznál az MNKP pártra?

VV Laci alias Lázár László megalapította pártját: Magyar Nemzet Köztársasági Pártja (MNKP)
Anno néhány másik párttól felkeresték Lacit, mert láttak benne fantáziát, ennek ellenére egyikkel sem pendültek még csak hasonló húron sem. Így született meg a gondolat, hogy új társulást hoz létre, amellyel egyenesen az országházig igyekeznek menetelni, hogy radikális változást hozhassanak a magyar nép számára. Laci elmondása szerint már a luxusbörtönbe való beköltözése előtt megkezdődött a mozgolódás a párt összeszervezését illetően. Arra törekszik, hogy a valóság show-val szerzett ismeretségét minél inkább az MNKP népszerűsítésére vetítse ki. Ígéretük szerint nem hatalomra vágynak, és nem is ellenzéknek alakultak. Hitelesek szeretnének lenni, és egy jobb, szebb Magyarországot “létrehozni”.
Kedves László!
Láttam a Frizbi adásában az interjút. Tetszik, a lelkesedés, az elképzelés, a hozzállás stb.
Nagy szükségünk lenne egy “kristálytiszta”, friss, elhivatott “védelmezőre”.
A sok csalódás, a hazugságok, és nem utolsósorban végső elkeseredésből szeretnék csatlakozni a párthoz. Kérdés: mi módon tehetem meg?
Bizalommal, és tisztelettel várom válaszát.
Szivélyes üdvözlettel,
Erzsók