Szabó Zsófi és Berki Krisztián szakítottak

“Szerelmünk egy életre szól, a kapcsolatunk viszont jelen pillanatban szünetel.” – Vallotta be Berki az Esti Frizbi című műsor tegnap esti felvételén, mikor a műsorvezető, Hajdú Péter faggatta őt magánéletéről.

Mondhatni stílszerű húzás volt a TV2 talkshowjában bejelenteni a szakítást, hiszen a fiatal színésznő és a Ferencváros Labdarúgó Zrt. egykori vezérigazgatója számára ezen produkció szolgáltatott apropót egymás megismerésére. A kapcsolatukat eleinte jellemző antipatikusság rövid időn belül szerelembe csapott át.

Sokan óva intették a lányt Berkivel való románcát illetőleg, ő azonban ügyet sem vetett a kéretlen tanácsokra és a pletykákra – miszerint párja oldalán már több celebrina is díszelgett, de maximum csak egy-néhány hónapon át. Barátai emiatt féltették Zsófit, nehogy a fellegekből hirtelen a padlón találja magát. Talán ennek volt köszönhető, hogy a sajtótól ekkora figyelmet kapott kapcsolatuk, szinte képtelenség volt az elmúlt három hónapban úgy újságot venni a kézbe, hogy ne a gerlepár turbékolása legyen a címlapon. Mindemellett számos televíziós interjúban elmondták, hogy mennyire boldogok, és hogy nem foglalkoztatják őket a hátuk mögött  való pusmogások. Olyannyira bizonygatták szerelmük mélységét, hogy egyfajta modern jegygyűrűként jegy-tetoválást csináltattak: rávarratták egymás nevét gyűrűs ujjaikra.

Szabó Zsófi és Berki Krisztián

Szabó Zsófi és Berki Krisztián szakítottak

Hogy mi lesz a szakítást követően a jegy-tetoválásokkal, a Bors napilap kérdésére Berki úgy nyilatkozott, hogy egyikük sem kívánja eltüntetni, mert szép emlék mindkettőjük számára.

Különválásuk hátteréről egyikük sem beszél, így hamar találgatások kaptak szárnyra. Nyílt titok ugyan, hogy Berki, ha csak ideiglenesen is, de Amerikában folytatja az életét. Kapcsolatuk a jelek szerint még sem volt olyan stabil, hogy a lány vele tartson – hiszen maga mögött kéne hagynia a színjátszást, és a Jóban rosszban napi sorozatot. Mások szerint Zsófi azért adta ki a fiú útját, mert megelégelte, hogy a cserben hagyásos gázolás miatt párját újból és újból előveszik.

Jóllehet, Berki direkt használta a “szünetel” szót, nem pedig a “szakítást”. Talán abban bízik, hogy mivel kettejük kapcsolata annyira impulzív volt – legalábbis látszólag -, hogy talán egy kis ejtőzés után újra egymásra találnak.

Hasonló bejegyzések..

2 hozzászólás

  1. Tihamér szerint:

    Értékesebb vagy ennél a kapcsolatnál…Fel a fejjel …..

  2. piti szerint:

    Zsófikám ne bánkodj sokkal jobban jártál így ez a foszer nem egy egyenes ember- még a szemesem áll jól!!!!!!Én férfi vagyok de ez az ember még férfi szemmel is csúnya!!!!Nem értem,hogy olyan szép fiatal lányok mint a Zsófi is hogy tudnak ilyen rusnya PALIBA bele bukni???…vagy a bankszámlája vonzó,de hát ahogy halljuk az sem tisztességes!!!!!?-hát erről ennyit….Üdv..Pitiáner!!!!