Stohl, aki minden esésből felkel

Számtalan színházi szerep az elmúlt húsz évben a Katona József és a Nemzeti Színházban, filmek, Jászai Mari-díj, tíz esztendő az RTL Klub reggeli műsorában, esés a Csillag születik színpadán és az X-Faktor meghallgatáson, és krimihős-szerep a Tűzvonalban című sorozatban. Aki ezzel a színes pályával büszkélkedhet, nem más, mint Stohl András.

Éppen húsz éve végzett a „Színművészetin” a fóti születésű, ma is ott élő sztár, de akkor már tagja volt a Katona József színház társulatának. Számos Shakespeare-darabban – mint például a Lear király, a Vízkereszt vagy amit akartok, a Hamlet, vagy a Julius Caesar – szerepelt. Eljátszotta a Macbeth címszerepét, de a kedvence Orgon Moliéré Tartuffe-jében. Első filmszerepét 1989-ben kapta,  a két francia költő, Verlaine és Rimbaud szenvedélyes kapcsolatáról szóló Teljes napfogyatkozás című tévés remakeben.

Egészen 2001-ig játszott a színház kötelékében. Egy alkalommal elnyerte a legjobb 30 mondat alatti szerep megformálásáért járó PUKK-díjat, 2000-ben pedig Jászai Mari-díjjal tüntették ki. Ezt követően két évig szabadúszóként tevékenykedett, majd 2003-ban csatlakozott a Nemzeti Színházhoz. Emlékezhetünk rá a mozivászonról és a képernyőről is, leginkább az Európa expressz, a Meseautó, illetve a Csocsó, avagy éljen május elseje című filmekből.

Az új évezredtől kezdve feltűnt az RTL Klub Reggeli című magazinjában, melyben egészen ez év januárjáig dolgozott. Ebben a műsorban láthattuk együtt először Ördög Nórával, akivel azóta több műsort is vezettek, idén pedig az X-Faktorban is láthatjuk az összeszokott párost. Azonban Stohlra nem csak a Reggeliből emlékezhetnek sokan, hiszen két éven át vezette az RTL valóságshowját, a Való Világot. Ezalatt az időszak alatt egy ország ismerte meg a mára „legendává” érett mozdulatot, mikor Stohl András összeütötte a mappát és az ujjait, ezzel lezárva a szavazást a szereplőkre.

A villalakók mindennapjai mellett a Survivor túlélőit is követhettük vele, vezette az Iker Show-t, majd következett a magyar szépségkirálynő-választás, a Szombat esti láz és a Csillag születik, a körábban említett Ördög Nórival. A Story magazin olvasói 2006-ban a Szombat esti láz műsorvezetőjeként őt szavazták meg a legjobbnak.

Immár a negyedik évadnál tart a magyar televízió akció-krimije, a Tűzvonalban, melynek egyik főszerepét, Bordás kommandós őrnagyot Stohl alakítja. Az idei évben egy misztikus minisorozatban, a Géniusz, az alkimistában is láthatta őt a telvízió előtt ülő közönség.

A negyvenhárom éves színész-televíziósnak nem mellékesen szenvedélye a vadászat, szereti a motorozást, és az olasz konyhát. Stohl egy alighanem egyedülálló rekordot is magáénak tudhat, hiszen három éve a Csillag születik élő adásában esett el a színpad egyik lépcsőjén, majd egy hete az X-Faktor első meghallgatásán egy fordulás után esett le az alkalmi emelvényről. Szerencséjére, egyikből sem lett komolyabb sérülés.

Hasonló bejegyzések..

2 hozzászólás

  1. pipi szerint:

    volt olyan magyar szinész aki nem vette meg az italt de magyarország legnagyob szinészinek egyike volt

  2. Ki? szerint:

    Ejnye! Most nagyot bukott!!! Nem Stóhl lesz a műsorvezető. De ahogy látom mást sem VEZET egy ideig. A jogsija ugrott mert az a rohadt alkohol fontosabb volt neki! Ennyit erről az emberről. Én azt hittem, hogy a médiában az élen levő embereknek példát kell mutatniuk! Így mutat ő példát!? Elhagyta a helyszínt a mocsok! És rákente volna a barátnőjére!
    Na meg van erről a véleményem!