Radics Gigi – 9. Döntő

Radics Gigi és Mester Tamás duettje kezdte meg a Megasztár 2012. 9. döntőjét.

A hivatásos zenész kollégaként tekintett Gigire, hiszen tudja, hogy remek tehetséggel és érzékkel rendelkezik, ezért a közös munka nem volt nehéz közöttük.

A zsűri meglepő módon nem is Gigit értékelte – hiszen róla már mindenki tudja, hogy remekül tud énekelni -, hanem Mester Tamást. Ő viszont pozitív kritikát kapott. Persze Gigit is megdícsérték.

Radics Gigi és Mester Tamás – I knew you were waiting for me (Aretha Franklin & George Michael)

Radics Gigi – I will survive (Gloria Gaynor)

Gigi számára az éneklés olyan könnyed, mint egy szimpla levegővétel. Erről beszélt Mariann, ami egyértelműen dícséretet jelent. A zsűri többi tagja sem tudott ennél rosszabb értékelést adni.

Hasonló bejegyzések..

51 hozzászólás

  1. Saci szerint:

    Gigivel nem lehet betelni. Nem kérdés, hogy ő a legjobb a mezőnyben. . Csak ő lehet a győztes. Szurkolunk neked innen FELVIDÉKRŐL, GÖMÖR VÁRMEGYÉBŐL.

  2. Nikola szerint:

    Most ugye 2 lány van bent. SZAKOS ANDINAK 50% hogy nyerni fog, de én szerintem GIGI megkaphatja a 100%-ot, amelyet a MEGÁBAN csak ő kaphat, még Ati is 78%-at, de neki már nulla, mert kiestették.

  3. bence szerint:

    Gigi szivesen talalkozmek veled de ez nem lehetseges mert romaniaban elek es nem multam meg el 18 hogy egyedul ki tudjak menni az orszagbol szurkolok neked.szia:D:X:X:X:X:X

  4. Roxi szerint:

    100% hogy a Radics Gigi lesz a 2 mert az elsö az a Talán Attila 🙂 lesz nem egy ilyen kis csaj ez tuti!!!
    😀

    • bence szerint:

      le estel a magas lorol mert talan attila cak a harmadik lett es igy nem talan ati lessz az elso hanem gigi :):)es szakos andi elmehet maganak ahova akar (gergohoz)!!
      .

  5. Ági szerint:

    Gratulálok Gigi. Ahogy énekelsz,az csodás. Nagyon remélem,te leszel a sztár.Itt,Füreden akit ismerek,mindenki csak Neked szurkol

    • Nikola szerint:

      Nem is csodálkozom, hogy a fürediek csak NEKEd RADICS GIGINEK szurkolnak, még én is itt Budapestről neked neked szurkolok, szóval hajrá 🙂 GIGI GIGI GIGI!!!!!

  6. Viki szerint:

    Gigi, te vagy a legjobb, remélem te nyered meg a Megasztárt, Mi neked drukkolunk 20 lány Pécsről.Miiattad nézzük a Megasztárt.

  7. Gigi! szerint:

    Gigi! Remélem,te fogod megnyerni a Megasztárt, mert nagyon tehetséges vagy,és nagyon szépen énekelsz. Csak miattad nézzük a tévét neked szurkolunk a barátnőimmel eggyütt Balatonföldvárról.

  8. Tomi szerint:

    Gigi,te egy csodálatos hangú,és egy gyönyörű lány vagy.Te vagy az akiért a megasztárt nézzük.Csak igy tovább,te leszel a gyöztes. Mi a barátaimmal neked szurkolunk.

  9. Gigi szerint:

    Gigi Csodalatos vagy!Te vagy a megasztar,mert a legjobb vagy.Mi Neked szurkolunk Badacsonyból.

  10. Ági szerint:

    Gigi te vagy a legjobb.Mi Neked szurkolunk keszthelyről. Miattad nézzük péntekenként a Megasztárt.

  11. tibi szerint:

    miki remélem szavaid meghallgatásra találnak és akkor a tisztesség és az igazság fog diadalmaskodni gigi te nem az év hangja vagy hanem az évtized hangja gratulálok sok sikert őrőmet és boldogságot kivánok pályafutásodban és az életedben te magyaroszág bűszkesége vagy nagyon szeretűnk és imádunk

  12. Tomi szerint:

    Gigi! Gyönyörűen énekelsz, gratulálok és sok sikert kívánok a továbbiakban is!
    Mi Neked drukkolunk Veszprémből.

  13. miki szerint:

    szégyen hogy hogy balázs kiesett de nagyobb szégyen lenne ha gigi nem nyerne a zsűri pedig nebundázzon vegye figyelembe a szavazás eredményét és végre nyissa ki a szemét és a fűlét nyerjen a legjobb hangu énekes gigi

  14. Bori szerint:

    Gigi,nagyon szeretünk,te fogsz nyerni. Mi nagyon szurkolunk érted. Sok sikert kívánunk Romániából. Most itt vagyunk a barátainknál B.füreden a családommal eggyütt.Sok sikert kívánunk, és hajrá Gigi

  15. Zsuzsi szerint:

    Gigi, nagyon szurkolunk Neked. A határhoz közel lakok, itt van egy kis csapat,akik csk miiattad jönnek át hozzánk. Te fogod megnyerni. Sok sikert kívánunk és hajrá,csak így tovább

  16. Erika szerint:

    Szivből gratulálok Gigi, aranyos vagy es kitünően énekelsz.

    Belöled egy világhirű énekes lesz, ezt megjosolom neked öszintén kivánom, hogy ez igy legyen. Te leszel a gyöztes a megasztárban is. További sikert kívánok neked, a műsort csak érted nézem és nagyon örülök a sikereidnek.

  17. miki szerint:

    gigi tevagy a legjobb

  18. Juci szerint:

    Csodalatos vagy!Te vagy a megasztar,mert a legjobb vagy.Mi Neked szurkolunk

  19. Anna szerint:

    Gigi! Csodásan énekelsz, remélem te fogsz nyerni. Nagyon szurkolunk Neked Kecskemétről

  20. Ági szerint:

    Gigi! Nekünk mind a két szám, amit előadtál, nagyon nagyon tetszett. A hangod is csodás,remélem te leszel a sztár. Mi nagyon szurkolunk Neked. Péntekenként csak miattad nézzük a tévét.

  21. Ági szerint:

    Gigi!Mind a két szám, amit előadtál,nagyon klassz volt. A Hangod is csodás.Szerintünk te leszel a sztár. Mi érted szurkolunk. Péntekenként csak miattad nézzük a Megasztárt.Az iskolába, ahol tanítok,mindenki csak érted szurkol.

  22. Ica szerint:

    Szia Gigi! Mi a Vajdaságból jöttünk,most a Balatonon nyaralunk. Az itteni barátokkal eggyütt nézzük a Megasztárt.Mi is, akárcsak a barátaink Neked szurkolunk.

  23. bebike szerint:

    Szia Gigi!!!! Egyszerűen imádlak miattad nézem a műsort remélem te nyersz!!!!! Békéscsabán mindenki akit ismerek neked szurkol!!!!

  24. Anni szerint:

    Gigivel nem lehet betelni. Nem kérdés, hogy ő a legjobb a mezőnyben. A legjobb kifejezés rá: igazgyöngy. Imádom, és csak rá szavazok. Csak ő lehet a győztes.

  25. Márta néni és Zoli bácsi szerint:

    Drága Gigi! Te egy nagyon aranyos kislány vagy, a hangod is csodás. Akár a lányunk is lehetnél,azért tegezlek.Nekünk a duetted is és az egyéni is nagyon tetszett.Minden Pénteken leülünk a Megasztár elé,és csak téged várunk. Nagyon remélem te fogsz nyerni.A férjem is én is szivből kívánjuk.

    • Vente szerint:

      Szerintem nincs rossz hangja a Giginek,de már egy kicsit unalmas,hogy nem tud újat mutatni,mégis annyira ajnározzák,amikor nem is a legjobb.Mondjuk szerintem ez az idei megasztár nem jó,nem olyan színvonalas,mint mondjuk Oláh Ibolya vagy Fekete Dávid idejében.

  26. Gyöngyi szerint:

    Gigi! Nekünk mind a két produkciód nagyon tetszett.Nagyon jó a hangod. Reméljük te leszel a sztár.Itt mindenki Neked szurkol.

  27. Öcsi szerint:

    Drága Gigi! Péntekenként csak miattad nézzük a tévét a haverokkal eggyütt.Neked szurkol itt mindenki. A duetted Mester Tamással nagyon jó volt.Sok sikert kívánnak a fiúk is.Reméljük te leszel a sztár.Itt minden fiút meghódítottál.Szeretünk, és légy szives nyerjél. Ezt nagyon szeretné kis csapatunk.

  28. Karcsi szerint:

    Mi Székelyfölfről szurkolunk érted. Péntek esti két számod nagyon nagyon tetszett Nekünk. Reméljük te leszel a sztár.Sok sikert és szurkolunk nagyon.

  29. Piri szerint:

    Gigi! A duetted Mester Tamással nagyon szép volt. Reméljük te fogsz nyerni.Nagyon szurkolunk Neked Szegedről. Péntekenként csak érted szurkolunk

  30. Gergő szerint:

    Gigi!Nekünk mind a két éneked nagyon tetszett.Reméljük te leszel a befutó,mi nagyon szurkolunk Neked. A müsort Péntekenként csak miattad nézzük.

  31. Gina szerint:

    Gigi! A duetted Mester Tamással nekünk nagyon tetszett. Te leszel a sztár,mi nagyon szurkolunk Neked Brassoból.

  32. Sanyi szerint:

    Gigi!Mester Tamással a duetted nagyon tetszett nekünk.Mi fiúk 45-50 en vagyunk,és mindenki rád fog szavazni.Péntekenként csak miattad nézzük a Megasztárt.

  33. Zsadányi Csaba Zenta Vajdaság szerint:

    Ismételten bizonyitott,ki az aki tud énekelni.Nem a mezőnyben,az egész országban.Gigi sokkal többre hivatott,az aki tudja milyen hangban kell énekelni az adott dalt,és azt tudja is tartani,nem kószál ide oda,ez csak a legnagyobbak erénye.Apukád kitűnő munkát végzett,okosan képezte adottságaidat,GRATULÁLOK nektek,és sok sikert.

  34. Ági szerint:

    Gigi! A duetted Mester Tamással nagyon klassz volt. Remélem,te leszel a sztár. Én nagyon szurkolok Neked

  35. Laci szerint:

    A duetted Mester Tamással nagyon klassz volt.Szerintem,te leszel a sztár,én nagyon szurkolok Neked.

  36. Pityu szerint:

    Gigi!Péntekenként mi csak miattad nézzük a Megasztárt,érted szurkolunk A a barátaim is mind rád adják a voksukat. Nagyon szeretnénk,ha te lennél a sztár. Szurkolunk érted légy szíves ne hagyj cserbe minket.

  37. Andy szerint:

    Gigi!Nekem mind a két számod, a Mester Tamással is és a szoló is nagyon tetszett. Remélem,te leszel a sztár.Én nagyon szurkolok neked

  38. Viktor szerint:

    Gigi! A duetted Mester Tamással nagyon klassz volt.Csak így tovább,mindig ilyen klassz számokat énekelj,és biztosak vagyunk benne hogy te leszel a befutó. Mi,egy kisebb csapat vagyunk,összesen 35en és Neked szurkokunk.

    • Ibi szerint:

      Remélem Gigi te fogsz nyerni. Mi nagyon szurkolunk Neked.Csak miattad nézzük a megasztárt. Légy szives ne hagyj cserben minket.Nagyon szomorúak lennénk ha nem te győznél. Megérdemled nagyon. Reméljük a zsűri is így látja, ahogy mi.

  39. Gigi szerint:

    Gigi! A duetted Mester Tamással nagyon klassz volt.Megérdemelnéd,hogy te legyél a sztár,és ezt remélem a zsűri is így gondolja.Én nagyon szurkolok Neked.A Munkatársaimnak is nagyon tetszik ahangod,ők is szurkolnak Neked. Összesen 80 an vagyunk.

  40. eva szerint:

    ejjen gigi :….. szlovakiaiak nevebe mondom szavazatok gigire vegre legyen ma igasag a foldon fogjuk meg gigi kezet es ne hagyuk ha mar egyszer kokeny attila kezet el engetuk holot valojabba o volt a megasztar mert az egesz produkciot szavaza a nep ne amit utojara hal tomi te tudod ki a megasztar igy volt atttila esetebe is …. nem tevedel es kerejuk a rajongoi d se engedje ma gigi kezet el ha van igasag a foldon gigi az isten meg segit nefej semitol ne legyen faj gyulolet es nelegyen eloitelet senkibe nezen mindenki magyabbba kora elenere aki igy enekel kalapot hajtok elote szlovakiaba akkkarhogy alakul gigi a megasztar es mindenki gondoja vegig hogy az igasag hol van volt de mikor eljon a donto nap a finale kinek lesz lelkeismeretes es igasagos hogy aszt kell valasztani aki jobb es nem ki mijen hangi adotsagal rendelkezik nefej gigi a joisten veled lesz es drukolunk szlovakiaba eva szavazatok gigire

  41. Nicola szerint:

    🙂 GIGI A SZTÁR!

  42. Nicola szerint:

    Szerintem a lányok közül Giginek van a legjobb hangja! tegnap nagyon ügyesen énekelt! 15 éves lány szép is és KIRÁLY is a hangja!! jehh! 🙂 <3

  43. mónika szerint:

    Drága GIGI csodálatos amit müvelsz ,nagyon jó a hangod remélem te nyered meg mert megérdemelnéd ezért minden rajongód arra kérek szavazzon rád mert te énekesnek születtél!!!!Isten segítsen rajtad azt kérem!!!!

  44. eva szerint:

    aszt vegyetek vigyelembe hagy menyoi idos no ha eszt valaki ijen idosen igy eloagya es igy enekel kalapt hajtok azert kene meg mutatni hogy van igasag a foldon szlovakiaba gigi a megasztar es ha valaki magaba nez es igazsagos isten hivo gigire szavaz mert enyi idosen igy enekelni huuuuuuuuuuuuuu alati jo barmeik eloadoval kialhat szinpadra ejen gigi kerem a mester tamas rajongoit a tomit szereti szavazon gigire bizonyitsuk be hogy van igasag a foldon elore is koszonom szlovakiabol eva ejjjjjjjjjjjjjen gigi

  45. eva szerint:

    draga gigi szlovakiaba akkar hogy alakul te vagy a megasztar mester tamas es gigi rajonok ne engedjuk el gigi kezet szavazuk ejjen gigite vagy a sztarrrrrrrrrrr

Hozzászólás írása neki: Tomi Mégsem írok hozzászólást

Biztonsági kérdés: