Non Stop Zsolti órákra cseréli a mikrofont

Míg a tavalyi X-faktor versenyzőinek az élő adásban való szereplés kikövezte azt a bizonyos sikerhez vezető utat, és legtöbbjüknek beindult zenei karrierjük; az előző évad tehetségei elvesztek a süllyesztőben.

A 2010-es, első X-faktor válogatáson a Non Stop együttes (is) nagy sikert aratott. Produkciójukkal nem csak a közönséget, a bírákat is olyan szinten lenyűgözték, hogy valamennyien felálló tapssal jutalmazták a fiúkat. Az ötös fogat, bár nem lett finalista, a csapatok közül első helyen végeztek. Egyediségük abban rejlett, hogy a többi együttessel szemben abszolút egyediek voltak – amihez valószínűleg Kassai Zsolt szájdobolása nagy mértékben hozzájárult.

Noha a kiesésüket követően több felkérést is kaptak, és számos klub koncertet adtak, mára vajmi kevés hakni jut ki a srácoknak. A biztos megélhetés reményében a csapat beatbox-osa végül úgy döntött, visszaül az iskolapadba, hogy új szakképesítést szerezzen, és úgy próbáljon meg elhelyezkedni – ugyanis egykori munkájától megfosztotta őt a világ válság.

Non-Stop együttes

Non-Stop együttes: úgy tűnik a fiúknak nem vált be a zenei karrier

Jelenleg egy órásműhelyben segédkezik, s úgy érzi, szívesen foglalkozna a ketyegőkkel hosszabb távon is:

Tetszik ez a munka, de még csak a könnyebb feladatokat végzem, elemet és szíjakat cserélek. Úgy érzem, hogy el tudom sajátítani. Szeptembertől pedig szeretném elkezdeni az ­órás­iskolát, ami két évig tart, utána már hivatalosan is órás leszek.”  – Nyilatkozta a Bors című napilapnak.

Zsolti mellett a Non Stop frontembere, Solti Ádám is új mesterségbe kezdett. Esténként az RTL klub saját gyártású sorozatában, a Barátok köztben alakítja Bokros Ádám karakterét lassan egy esztendeje – a forgatókönyv írók egy epizódban ki is használták a fiú énektudását. S hogy később a srácok évek múlva újra meg tudnak-e majd élni muzikalitásukból, az egyelőre jövő zenéje.

Hasonló bejegyzések..