Válik az álompár. Négy év házasság után külön utakon folytatja Rippel Ferenc és felesége, Vivien.
A világhírű artista 2009-ben fényűző menyegző keretében vette feleségül kedvesét, Vivient. Akkor úgy tűnt, a pár szerelme az idők végezetéig tart, ám érzelmi kötelékük mára meglazult. Rippelék belátták: házasságuk vakvágányra futott és bárhogy is küzdenek, nem tudják megmenteni kapcsolatukat, ezért elválnak.
Feriék együtt megjárták már a poklok poklát. Mint ismert, néhány évvel ezelőtt Viviennél petefészekrákot diagnosztizáltak, emiatt mindkét petefészkét el kell távolítani. Egy ideig még az is kérdéses volt, hogy a fiatalasszony legyőzi-e a halálos kórt, majd az orvosok közölték vele, hogy soha nem lehet gyermeke.
A pár ekkor még a sírig tartó szerelmét hirdette és nem adta fel a reményt, hogy közös babájuk szülessen. A hosszas küzdelem happy enddel ért véget: petesejtdonációval megfogant a ma már 2 éves kisfiúk, Krisztofer Herkules. A baba születésekor Rippelék boldogsága határtalan volt, úgy érezték életük nem is lehetne teljesebb és harmónikusabb. 2012 év végén már a második gyermekük gondolatával kacérkodtak.

Ripper Feri és felesége, Vivien
Akkor még nem sejthették, hogy mostanra helyrehozhatatlanul megromlik a házasságuk. Rippel Feri szűkszavúan ugyan, de megerősítette, hogy elválik feleségétől.