2012. Szeptember 6. Szombat. Mentorok háza, 1. adás. Geszti Péter és Malek Miklós mentoráltjait láthattuk és hallhattuk. Íme a továbbjutók:
Geszti Péter a Fiúk csapatát kapta arra a nemes feladatra, hogy őket mentorálja egészen a döntőkig, és akár a győztes címig. 6 tehetséges énekes mutatta meg éneklését az x-faktor mentor házában, melyekről korábbi cikkünkben olvashatsz.
A nevek közül talán Nagy Szilárdot tudnánk kiemelni, a többiek nem igazán nyújtottak maradandót. Legalábbis a lányokhoz mérve, akikről később esik szó. Mégis az a furcsa helyzet állt elő, hogy Szilárd nem jutott tovább. Az alábbi linkeken a továbbjutó listáját tudod újra nézni:
Oláh Gergő | Szabó Dávid | Fehér Zoltán
(ők már továbbjutottak az élő adásokba, a döntőbe)
Az is lehet, hogy ez egy ilyen nap volt, és az ítészek előtt ezúttal nem szerepeltek jobban a fiúk a lányoknál.
A Fiúk csapata után jöttek a Lányok csoportja, akiknek a legjobban Malek Miklós örült.
Neki viszont nehéz dolga volt. Nem csak azért, mert 7 szép és tehetséges hangú énekesnő közül kellett kiválasztani hármat, hanem azért is, mert rettentő erős volt a lányok mezőnye, ellentétben a fiúk mostani alakításával.
Ettől függetlenül döntenie kellett, melyben Tóth Gabi segítette, és meg is született a végeredmény. A Lányok közül ők jutottak a döntőbe:
Kvaka Andrea | Antal Tímea | Csobot Adél

Kvaka Andrea örömében ugrik Malek Miklós nyakába 😉 (fotó: RTL Klub)
Az x-faktor Mentorok Háza című adásából vasárnap a Csapatokat – Keresztes Ildikó mentorálásával -, valamint a 28 év felettieket – Nagy Feró közreműködésével – láthatjuk.
Tarts velünk minden x-faktor adás alkalmával.
Jovore talan erdemes volna mentorokat cserelni.mert ezeknek elment a hallasuk
Talan ott kezdenem ,hogy egy Pal lorettat es egy Meggyes Csabat kihagyni a musorbol szomoru es igazsagtalan dontes .
Ez a ket eloado igazi tehetseg es szerintem dontoig mentek volna.
A mentorok szornyu hibat kovettek el ezzel de nem csak ok hiszen egy Stone -bol sem lesz soha senki ezen a palyan az meg egyenesen felhaborito hogy bekerul a Zambo gyerek egy tehetsegkutato versenybe, barban vagy eskuvon meg elmenne de itt ?!
Ezekkel a dontesekkel es valasztasokkal Malek -ek szegyent hoztak magukra es azokra akik ezt a musort kitalaltak.
Szegyeljek magukat
Csatlakozok , Olah Gergo jo neki drukkolok hang megjelenes ok minden jo. Zambo fiat meg ahogy lehet ki kell rugni oszinten szolva csoda hogy a taborig eljutott.
BOTRANNYOSSS
Én a jelenségről alkottam véleményt!
Adélka majd néha kiborul,hisztizik egy kicsit és máris kész a címlap story.
Voltak nála jobbak,de nem annyira megosztó személyiségek,mint Ő,ezért Adélt választották.Őt hosszabb ideig lehet “kihasználni” tovább tömi a csatorna zsebét.
Bejutott Adél, majd kiesik reméljük minél előbb, de Mikitől ezt azért nem vártam. Levette lábáról ez kis nyafka tyúk? A első produkciója valóban jópofa volt, megnyerő, és az is lehet, hogy van igény ilyen kis provokatív, önmagát kellető ,, nőcikre”. Az x faktor nem erről szól, sajnálom azt, akitől elvett egy lehetőséget.
Sajnos nem a tehetség,hanem a pénz számít.Egész Erdély rá fog szavazni! Ja és az sem mellékes,hogy valamelyik X-fiúval összeköltözött,szóval a bulvár is kaszál rajta rendesen.
Ne idegeskedj mert egész Erdély nem szavaz rá. Itt is van az embereknek füle
Csobot Adél továbbengedése nagy csalódás volt. Most majd jönnek a buta összesküvéselméletek, de nincs csalás a müsorban. Csak Malek Miklós hatalmas tévedése. Tóth Gabinak őszintén látszott az arcán mit gondol a nagyarcú, időnként hamisan éneklő és felettébb irritáló hölgyikéről. A történetben az a legszomorúbb, hogy egy ilyen ripacs, bohóc miatt a valódi tehetség nem kerülhet élő adásba, Sajnálom Miklós, de ez nem a legnyerőbb producerség!