Nagy Adri kiesett – 6. Mega Döntő
2012. Április 20. Péntek. Megasztár 2012. – 6. Döntő, élő adás. Téma: magyar dalok.
2012. Április 20. Péntek. Megasztár 2012. – 6. Döntő, élő adás. Téma: magyar dalok.
Farkas Jenser Balázs úgy döntött, hogy elhívja a megasztárba a saját zenekarát, és az ő segítségükkel adja el Ákos egyik népszerű dalát. Nézd meg videón:
Radics Gigi kisfilmjéből kiderült, hogy komoly tervei is vannak az éneklés mellett. Szeretné magát bebiztosítani, mint ügyvéd, ha esetleg az éneklés befuccsolna.
Nagy Adri kisfilmjéből kiderült, hogy miért ilyen vidám, mosolygós és boldog most. Úgy tűnik, hogy Bozont személyében egymásra találtak (a kis szerelmesek).
Bochkor Gábor azon próbált segíteni Burgess Benjinek, hogy megtalálják azt az énekhangot, ami legjobban tükrözi a tehetség egyéniségét, és jól is áll neki.
Szakos Andrea anyukájától kapott egy levelet, amit – Bochkor Gábor javaslatára – el is tettek egy időre, mert negatívan befolyásolhatja a versenyző felkészülését.
Nagy Kristóf Bozont és Bochkor Gábor egy étterem konyháján – melegszendvicset sütve – beszéltek meg, hogyan énekeljen a tehetséges énekes Kispál dalt.
Talán Attila meg szerette volna köszönni Bochkor Gábornak, hogy legutóbb elvitte repülni, ezért egy amerikai emlékekhez fűződő övcsatot ajándékozott neki.
Radics Gigi és Burgess Benji (neki tetszik Gigi) édesapja annyira összehaverkodtak egymással, hogy a 2 szülő már utódaik esküvőjét tervezik. Nézd meg videón:
2012. április 13. Péntek. A Megasztár 2012. évi szériájának 5. döntője. Az est témája: Halhatatlanok éjszakája, vagyis elhúnyt előadók dalai.