Horváth István – 2. Döntő
Horváth István még soha nem izgult annyira, mint a Megasztár 1. Döntőjében.
Horváth István még soha nem izgult annyira, mint a Megasztár 1. Döntőjében.
Ebbe még az is benne volt, ami eddig nem – nyilatkozta Szakos Andrea a produkciója után
Nagy Adrienn eredeti szakmája a virágköltészet, amivel nagyon szeret foglalkozni.
Farkas Jenser Balázs a Megasztár 2012. évadjának 2. döntőjének legelső fellépője.
2012. Március 16. Péntek 21:00 óra. Elérkezett az első döntő, élő adásának időpontja.
Radics Gigi zenész édesapjának köszönheti azt, hogy elkezdett az énekléssel foglalkozni.
Talán Attila szereti a rock zenét, öltözködését a rock műfaj határozza meg, ezt a zenét hallgatja, és a rockot is képviseli.
Kullai Tímea párjának köszönheti zenei karrierjének elindulását, illetve azt, hogy elkezdett énekelni.
Horváth Istán kisfilmjéből kiderült, hogy volt egy komoly bicikli balesete, és ekkor tért át a muzsikálásra.
Farkas Jenser Balázs, akire többen is emlékeznek, ő a szinesztéta, aki az emberi hangokat színekhez társítja.